Ha ezt csinálod álmodban, veszélyben lehet az egészséged

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azon senki sem lepődik ma meg, ha egy komolyabb megfázás hatására hirtelen horkolás tölti meg a szobát akkor is, ha egyébként egyáltalán nem jellemző rád a dolog. De ha hirtelen jelenik meg alvásmintázatodban a jelenség, az akár egészségi állapotoddal kapcsolatos, fontos üzenetet is hordozhat!

A magyar lakosság 10-30 százalékáról mondható el, hogy rendszeresen horkol, a horkolók 5 százaléka esetében pedig obstruktív alvási apnoé áll a jelenség hátterében a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika tanársegédje, dr. Molnár Viktória szerint. Ha csak zavaró hanghatás a horkolás, nem társul hozzá hangos, horkantásszerű hang: utóbbi esetben fennáll az obstruktív alvási apnoé, melynek során akár tíz másodpercre is elzáródhatnak a légutak, ilyenkor tehát nem jut levegőhöz az alvó ember.

Ilyenkor veszélyes a horkolás

Egyetlen éjjel lefolyása alatt több százszor is megismétlődhet a jelenség, melynek következtében nem alakul ki mélyalvás, aminek hatására kevésbé pihentető az éjszaka az állapottal együtt élők számára: sokkoló lehet, hogy ők

két-háromszor nagyobb eséllyel okoznak közlekedési balesetet ennek betudhatóan,

mint egészségesen alvó társaik.

Az obstruktív alvási apnoé mindezen túl a következő szövődményeket is okozhatja:

  • cukorbetegség,
  • magas vérnyomás,
  • szívritmuszavarok,
  • szívinfarktus,
  • stroke,
  • szexuális zavarok,
  • demencia.

Ha tehát nem azért horkol valaki, mert éppen eldugult az orra a náthától, megéri utánajárni annak, nem ez a betegség áll-e a jelenség hátterében.

Ha túl sokat ittál előző este, attól is erőteljes horkolás alakulhat ki: ha csak ez az oka, egészségeddel még minden rendben lehet
Fotó: Hinterhaus Productions / Getty Images Hungary

Az egészséged lehet a tét

A horkolásról tudjuk, hogy bármilyen életkorban előfordulhat, de mégis a 40–50 év közti férfiaknál gyakoribb, és a testsúllyal, alkoholfogyasztással, dohányzással is összefüggésben van, illetve anatómiai eltérések is okozhatják. 

Ha gyereket érint, annak rendszerint a túlsúly, illetve a megnagyobbodott orr- vagy garatmandula az oka.

Jó kérdés ugyanakkor: honnan tudhatjuk, hogy horkolunk-e? A legtöbb esetben a partner veszi ezt észre, de ha nincs lehetőséged arra, hogy valaki megfigyelje éjjeli pihenésedet, használhatsz alvásfigyelő alkalmazást, hogy kihallgasd saját éjszakai tevékenységeid zaját. Az obstruktív alvási apnoé súlyos eseteiben érintetteknél ugyanakkor az is előfordulhat, hogy szinte fuldokolva ébrednek fel arra, hogy nem kapnak levegőt. Ha tapasztaltál ilyesmit, nem is lehet kérdés, hogy problémád van, amellyel fül-orr-gégész szakorvost kell felkeresned.

Férfiaknál gyakrabban fordul elő a betegség
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

A lenti tényezők emelik a rizikót

Létezik ugyanakkor egy egyszerű teszt is, amely megmutathatja, mekkora esetedben az obstruktív alvási apnoé kialakulásának kockázata. Válaszold meg ezt a nyolc kérdést: ha több mint ötre igen a válaszod, kiemelten veszélyeztetett vagy, érdemes orvosoddal beszélni a dologról! Három-négy igen válasz közepes veszélyeztetettséget jelent.

A kérdések pedig:

  1. Horkolsz?
  2. Napközben fáradtnak érzed magad?
  3. Partnered említette már, hogy horkolsz?
  4. Magas a vérnyomásod?
  5. Túlsúlyod van?
  6. Elmúltál 40 éves?
  7. Nyakkörfogatod nőként 40,6, férfiként 43 centiméter fölött van?
  8. Férfi vagy?

Ha a horkolásod nem igényel orvosi beavatkozást, és ezt már szakember is megerősítette, de téged még zavar a dolog, érdemes lehet kipróbálni ezt az egyszerű, ötperces tornát: egy-két hét alatt halkabbá teszi, akár meg is szünteti a horkolást a módszert kidolgozó orvos szerint. Mindössze három lépése van –

először nyelvkörzés során a szájpadlás hátuljától egész a fogakig mozgasd körbe-körbe a nyelved, majd nyisd hatalmasra a szád, úgy, hogy szájpadlásod húzódjon. Végül mély levegő után legalább 20 másodpercig adj ki magas, éles hangot gargalizálásszerű hangképzéssel.

Ennyi az egész, és ha szerencsés vagy, megszabadulhatsz a kellemetlenségtől.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.