Ez a meglepő ok állhat annak a hátterében, ha rosszul alszol

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egész éjjel forgolódtál, vagy az éjszaka közepén fejfájósan ébredtél, és csak a függönyt félrehúzva derült ki, hogy telihold van? Ilyenkor sokan panaszkodnak arra, hogy rosszabbul alszanak – a kutatások szerint nem alaptalanul.

A Hold évezredek óta lenyűgözi az embert. Az ókori civilizációk szinte mindegyike istenként, sőt istennőként tisztelte, a Hold az alapja a legtöbb naptárnak és ünnepnek. A holdciklusok és a nők menstruációs ciklusa közötti hasonlóság miatt nőnemű princípiumnak tartották; szemben a Nappal, amely a férfierő szimbóluma volt.

A Hold hatása az egészségre és az emberi viselkedésre ugyancsak régóta foglalkoztatja az emberiséget. Arisztotelész, majd az ókori római filozófus, idősebb Plinius azt állította, hogy a Hold „minden dolgokon áthatol”, így hatást gyakorol az árapályra, a tengeri élővilágra, a növényekre, az állatokra – és mivel az agy a „legnedvesebb” szervünk (legalábbis Plinius szerint), a Hold ugyanúgy befolyásolja, mint például a tengert.

Holdkórosok és vérfarkasok

Az ókorban úgy vélték, a pszichózist és az epilepsziát is a Hold okozza – a lunatic szóban nem nehéz felismerni a Hold latin nevét. (Későbbi magyar megfelelője, a „holdkóros”, szintén árulkodó.) Az idők folyamán számtalan hiedelem és mítosz kapcsolódott a Holdhoz, amelyek közül a legismertebbek talán a vérfarkasok, akik minden teliholdkor emberi mivoltukból kivetkőznek, viselkedésük kontrollálhatatlan, és bármire képesek.

A telihold sokak alvását befolyásolja negatívan
Fotó: G. Baden / Getty Images Hungary

A vérfarkasmítosz a fantázia szüleménye, de a Hold befolyása a különböző élőlények biológiai ritmusára nagyon is valós jelenség.

Idézőjel ikon

A vízbe áztatott bab több vizet szív magába, és a fák törzsének átmérője megnő, amikor a Hold növekszik.

A vörös rákok petéiket mindig éjjel, dagály idején, a Hold utolsó negyedében rakják le, a bolíviai éjimajom pedig szintén teliholdkor a legaktívabb.

A telihold hatásai

Ami az emberi tevékenységet illeti, bizonyított, hogy a telihold növeli az erőszakot mind a börtönökben, mind az utcákon. Egyesek szerint a nők is gyakrabban szülnek teliholdkor – bár ezzel kapcsolatban ellentmondásos adatok vannak. A pszichés betegséggel küszködők tünetei súlyosbodnak telihold hatására, és ilyenkor az öngyilkosságok száma is megnő. Arról nem beszélve, hogy mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki állítja: telihold idején rosszul alszik.

Később alszunk el, és hamarabb ébredünk

2013-ban a svájci Bázeli Egyetem tanulmánya volt az első, amely tudományos igényességgel szólt a rossz alvás és a telihold kapcsolatáról, és kimutatta, hogy az emberek jó része alvászavarokra számíthat teliholdkor és az azt megelőző napokban. 2021-ben újabb tanulmány bizonyította be, hogy az alvási ciklusok ingadoznak a 29,5 napos holdciklus során. A tanulmányt az tette igazán érdekessé, hogy gyökeresen különböző körülmények között élő résztvevők ugyanazt a hullámzást tapasztalták az alvás minőségét illetően, az Észak-Argentína őslakos közösségeiben élők éppúgy, mint a seattle-i egyetemisták. Meglepő módon a közösség elektromos áramhoz való hozzáférése sem befolyásolta az eredményeket. A tanulmány szerint tehát telihold idején a résztvevőknek öt perccel tovább tartott elaludniuk, 20 perccel korábban ébredtek a szokásosnál, tovább tartott a REM-állapot elérése, és 30%-kal csökkent a mélyalvás mennyisége.

Hogyan befolyásolhatja a Hold az alvásunkat?

Arra mindeddig még nem derült (hold)fény, hogy mi okozza ezt a jelenséget. Annyi bizonyos, hogy a telihold fénye befolyásolhatja a szervezet belső óráját és az alvás elősegítéséért felelős melatonin termelését. Cirkadián ritmusunk egyik legfontosabb kialakító tényezője a fény; így egyes feltételezések szerint elképzelhető, hogy valóban a Hold fénye zavar bele éjszakai pihenésünkbe. Ugyanakkor a teliholdra érzékenyek felhős éjjeleken és ablaktalan szobákban is érzékelik a rosszabb alvásminőséget, nem beszélve arról, hogy a mai fényszennyezési viszonyok mellett a holdfény nem igazán számottevő. Az is elképzelhető, hogy evolúciós okai vannak a felszínesebb alvásnak, hiszen aki szabadban, teliholdnál éjszakázott, nagyobb valószínűséggel ébredt fel a veszélyre és maradt életben, ha kevésbé mélyen aludt.

Mágneses tér és gravitáció

Egy másik magyarázat szerint a telihold hatással lehet a Föld mágneses terére. A Hold képes elektromágneses fluktuációt okozni: ahogy a Hold minden hónapban a Föld körül kering, a telihold fázisában áthalad a Föld elektromágneses mezejének geomágneses uszályán. Ezáltal a Hold felszíne negatív töltésű lesz, ami befolyásolhatja a Föld elektromágneses mezejét. Az emberek is érzékenyek lehetnek ezekre a változásokra: fejfájás, vérnyomás-ingadozás és szívritmuszavarok jelentkezhetnek ilyenkor.

Létezik az az elképzelés is, miszerint a Hold gravitációs ereje gyakorol hatást az emberi egészségre, így az alvás minőségére is. Mindez azon a tényen alapul, hogy az emberi test nagyrészt vízből áll, és a Hold gravitációja érezhetően befolyásolja az óceánok árapályait. Ennek az elméletnek a kritikusai arra hivatkoznak, hogy a Hold gravitációs vonzereje rendkívül kicsi, a kutatók becslése szerint az árapály emberre gyakorolt hatása nem éri el az atom méretének egymilliomod részét.

Akármi is legyen az oka, jobban tesszük, ha betartjuk az alapszabályokat: lefekvés előtt nem eszünk nehezet, alaposan kiszellőztetünk, és nem nyomkodjuk a kütyüket. Sem teliholdkor, sem máskor.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.