Ha a tél folyamán felerősödtek ezek a tüneteid, akkor jobb megfogadnod a szakértő tanácsait

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Apró hólyagok keletkeznek a tenyereden, esetleg a hajlatokban száraz, pikkelyes foltjaid lesznek, ha hideg van? Súlyos viszketés gyötör éjszakánként, vagy kireped a bőröd? Akkor már el is kezdhetsz gyanakodni: hidegekcémád van. És sajnos nem szűnik meg a probléma a tél végével, hiszen már a legkisebb hideg is katalizátorként hat.

Az ekcéma rendkívül gyakori bőrbetegség, a lakosság akár 7 százalékát is érintheti. Nem jellemző az életkor, bárkinél bármikor előfordulhat. Az viszont nagyon gyakori, hogy hideg időben lobban fel a szervezetnek ez a túlzott reakciója. A repedezett, hámló bőr sokszor mikrosebekkel is tarkított, ahol levedzeni kezdhet, összességében elmondható, hogy elvékonyodik a bőr.

Jó, ha tudod

Előfordulhat, hogy a hidegekcémát más allergiás tünetek is megelőzik, például a mogyoró-, a szénanátha vagy az asztma. Bár egyértelmű javulást okozhat, ha elhagyjuk ezeket az allergizáló ételeket, mindez még önmagában nem elég. Javulást okozhat, ha diétázol – hagyd el az általában allergén hatású élelmiszereket! Ilyen például a tej, a tojás és a mogyoró. Kutatások szerint az ezekre az élelmiszerekre való túlérzékenység felelős az összes gyermekkori ekcémás eset 80 százalékáért.

Fokozott bőrápolásra van szükséged a hidegekcéma miatt
Fotó: eternalcreative / Getty Images Hungary

Bármelyik életszakaszban jelentkezhetnek

Szakonyi Eszter, a Vintage Beauty Szépészeti Nőintézet mesterkozmetikusának elmondása szerint az ekcéma esetén a bőr kipirosodik, viszket, majd hólyagossá válik.

„A vakarástól apró sebek keletkeznek, ezek helyén később pörkök és hámlás lesz. Mindezt akut formának nevezik.” 

A mesterkozmetikus azt is nyomatékosítja, igaz, hogy bármelyik életszakaszban megjelenhetnek ezek a kellemetlen tünetek, de soha nem véletlen, hogy éppen akkor bukkannak fel, amikor.

„Előfordulhat, hogy évtizedekig nincs gond, majd egyszer csak egy immungyengébb időszakban, rejtett gyulladások kialakulásakor vagy erősebb stresszel terhelt időszakban lángra lobbannak.”

Külső vagy belső hatások a felelősek

A szakember elmondta, az okok lehetnek külső környezeti hatások (exogén) vagy egyedi hajlam (endogén). „A külső környezeti hatások esetében, például az allergének – pollenek vagy állati szőrök – váltják ki a tüneteket. A belső fogékonyság esetében pedig a genetika játszik szerepet. Sokszor első gyanús jelnek tekinthetjük a már csecsemőkorban is megjelenő atópiás dermatitiszt” – magyarázza Szakonyi Eszter.

Hidegekcémás kézfej
Fotó: Forrás: Vintage Beauty Szépítészeti Nőintézet

Néha muszáj orvoshoz fordulni!

A mesterkozmetikus szerint sajnos be tud következni az az állapot, amikor muszáj orvosi beavatkozást kérni a hidegekcéma tüneteinek az enyhítéséhez. Ha a jelenség annyira drasztikusan sokat ront az életminőségen, akkor általában antibiotikumos, szteroidos kúra mellett döntenek az orvosok.

„Habár ezek a kúrák sok esetben hatásosak, de egy életet mégsem lehet alapozni rájuk.”

Mégis, mi a teendő hidegekcéma esetén?

Enyhébb tünetek esetén, megelőzési céllal néhány életviteli tanács megfogadása sokat tud segíteni a bőrnek: 

Kerüljük a forró vizes kádfürdőt, mert indokolatlanul sok lipidet moshatunk ki a bőrből általa, amellyel jelentősen gyengítjük bőrünk védekezőképességét!

Fogyasszunk rendszeresen pre- és probiotikumokat, ezzel is épen tartva a bélflórát, és igyekezzünk gondoskodni a test vitamin- és nyomelemigényeiről, ezáltal a teljes immunrendszer védelméről. Az ekcéma tünetei ugyanis sok esetben az immunrendszer gyengülésével, részben annak köszönhetően érkeznek.

Törekedjünk színezék-, illat- és alkoholmentes kozmetikumokat és mosószereket választani

Tisztálkodás során kerüljük a klasszikus, habzó tusfürdőket! Leginkább a fürdőolajak és a szenzitív mosakodókrémek azok, amelyeket ilyenkor jól tolerál a bőr, és amelyek segítenek visszaépíteni vagy megőrizni a bőr saját lipidjeit (zsíros alkotóit). 

Ha egyik sem áll rendelkezésre, legvégső esetben, átmenetileg gyermekeknek szánt szappan is szóba jöhet, ha a tisztálkodást követően azonnal gondoskodunk a bőr visszazsírozásáról. 

Azzal, hogy időnként csak a hajlatokat mossuk meg, és nem szappanozzuk végig a teljes testet, sokat tehetünk bőrünk egészséges, ép flórájának, védekezőképességének megtartásáért.

Minden esetben elengedhetetlen naponta legalább kétszer, de inkább többször a bőr hidratálása. Néhány növényi olaj kiemelkedően gyorsan képes az ekcémás tüneteket enyhíteni. Ilyen a ricinusolaj, a feketekömény-olaj, a mandulaolaj, a tökmagolaj vagy a levendulaolaj. 

Léteznek továbbá más egyéb bőrnyugtató komponensek is: például a bisabolol, a panthenol, az allantoin, az E-vitamin és a karbamid. Érdemes ezekkel az alkotóelemekkel rendelkező kozmetikai termékeket keresni a piaci kínálatban. 

Trükk: egy kisebb kozmetikai tégelyben tárolva a már a jól bevált termék egész nap velünk lehet, így napközben is gondoskodhatunk a bőr visszaolajozásáról. Ez a fajta gondoskodás és figyelem igen jelentősen lerövidítheti a gyógyulási időt.

A bőr és az idegrendszer kapcsolata vitathatatlan. Hatékony stresszkezelési technikák elsajátításával sokat tehetünk bőrünk egészségéért is.

Járjunk rendszeresen szűrővizsgálatokra, a rejtett belső gyulladások feltárása érdekében.

Télen, illetve a hidegebb időszakokban mindenki szívesen visel meleg, kényelmes gyapjúpulóvert, amely ugyanakkor irritációt okozhat, és kontaktekcémát válthat ki. Ha mégis így döntünk, vegyünk a bőr és a gyapjúpulóver közé egy pamutpólót!

Öltözködjünk rétegesen! 

Ugyanakkor az is fontos, hogy a hideg időben ne melegedjünk túl, ezáltal teret engedve a baktériumok elszaporodásának. Viseljünk réteges öltözéket, és szükség szerint vegyük le és fel őket, hogy kényelmesen érezzük magunkat – ajánlja Szakonyi Eszter, aki szerint minden életszakaszban figyeljünk oda bőrünk állapotára, mert az mindig az éppen aktuális egészségügyi állapotunkat jelzi.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.