Tilos buszon szállítani ezt a gyümölcsöt: elviselhetetlen az utasok számára

Olvasási idő kb. 1 perc

Van jó pár olyan gyümölcs a világon, amelyet nemhogy nem kóstoltunk, még a nevét sem hallottuk itthon. Például ezekét.

A világ talán legkülönlegesebb gyümölcsei között van fokhagymára emlékeztető, sőt olyan büdös is, amely szállítását megtiltották a tömegközlekedési eszközökön.

Tényleg ezek lehetnek a világ legkülönösebb gyümölcsei

A kígyógyümölcs kígyóbőrhöz hasonlító külleméről kapta a nevét, ám van még jó pár olyan tulajdonsága, amely miatt méltán kerülhetne fel a világ legfurcsábbjainak listájára. Például gyümölcshúsa okán, amely ugyan fokhagymára emlékeztet, az íze viszont egyszerre almás és ananászos. A dobogósok között foglal helyet az orrfacsaró szagáról ismert durián is, amelyet bűze ellenére a gyümölcsök királyaként is emlegetnek. Bár sokan rajonganak érte, a szaga tényleg annyira kellemetlen, hogy Szingapúrban például kitiltották a tömegközlekedési eszközökről is.

Persze egzotikus még a papaya és sárkánygyümölcs is, de azokból már édesség és fagylalt változattal is találkozhatott a hazai közönség, a licsi pedig már aligha nagy újdonság. Így tehát még a gyümölcskínálatból is leszűrhető, mennyit változott a világ, nagyszüleink ugyanis még banánhoz vagy ananászhoz sem jutottak idehaza.

Ha arra is kíváncsi vagy, milyen gyümölcsöt érdemes fogyasztani az öregedés megelőzésére, olvasd el ezt a cikkünket is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.