A magyarok kedvenc gyümölcse rettegett ráktípustól véd meg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az őszibarack vitaminban, ásványi anyagban gazdag gyümölcs, előnyeit kívül-belül élvezhetjük. Nemcsak a fogainkat erősíti, hanem megvéd a diabétesztől, a szívbetegségektől és a vastagbélráktól is, ráadásul még a bőrünk is szebb lesz tőle.

Miután könnyen beépíthető az étrendünkbe, az őszibarackG fogyasztásával szinte észrevétlenül tehetünk annak érdekében, hogy erősítsük az immunrendszerünket, és szükség esetén csökkentsük a vércukorszintünket.

Gyümölcs, tele antioxidánssal

Az őszibarack kiváló magnézium-, foszfor, kálium-, vas-, valamint B-, C-, E- és K-vitamin-forrás, továbbá tele vannak antioxidánsokkal is. Ezek a hasznos növényi vegyületek leküzdik az oxidatív károsodást, és segítenek megvédeni a szervezetet az öregedéssel járó kellemetlenségektől és a betegségektől. Jó tudni, hogy minél frissebb és érettebb a gyümölcs, annál több antioxidánst tartalmaz, éppen ezért javasolt akkor fogyasztani, amikor éppen szezonja van a gyümölcsnek.

A gyümölcsben lévő növényi vegyületek hozzájárulnak egészségünk megőrzéséhez
Fotó: alvarez / Getty Images Hungary

Az őszibarack az egyik legjobb gyümölcs a belek egészsége számára

Az őszibarack rosttartalmának köszönhetően hozzájárulhat az egészséges emésztéshez, megelőzi és meg is szünteti a székrekedést. Továbbá a gyümölcs rostjai táplálják a jótékony baktériumokat, amelyek gondoskodnak a bélsejtek egészségéről. Ezáltal részt vesznek a bélben kialakult gyulladás csökkentésében és az olyan emésztési rendellenességek leküzdésében, mint például a Crohn-betegség, az irritábilisbél-szindróma (IBS) és a fekélyes vastagbélgyulladás.

A gyümölcs könnyen beilleszthető az étrendünkbe, így szinte észrevétlenül gondoskodhatunk a rákos megbetegedés megelőzéséről
Fotó: Arx0nt / Getty Images Hungary

Kevésbé ismert, hogy az őszibaracknak nemcsak a gyümölcse, hanem virágából készült kivonat is javíthatja az emésztést.

A hagyományos kínai orvoslásban emésztési rendellenességek kezelésére használják, miután a virágban található vegyületek növelik a bélösszehúzódások erősségét és gyakoriságát, ezzel segítve a megfelelő bélmozgást.

Az őszibarack szívbarát és rákellenes gyümölcs

A gyümölcs rendszeres fogyasztásával hozzájárulhatunk ahhoz, hogy megőrizzük a szívünk egészségét, hiszen az őszibarack csökkentheti olyan szívbetegségek kockázati tényezőit, mint például a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint. Miután az epesav képes megkötni az őszibarackot, a gyümölccsel együtt az epesavban lévő koleszterin is kiürül a széklettel.

A legtöbb gyümölcshöz hasonlóan az őszibarackban is megtalálhatók azok a jótékony növényi vegyületek, amelyek védelmet nyújthatnak a különféle rákos megbetegedések ellen. Az őszibarack héja és húsa karotinoidokban és kávésavban gazdag. Ez a kétféle antioxidáns rákellenes tulajdonságokkal rendelkezik.

A mellrák megelőzésében is fontos szerepet játszhat az őszibarack fogyasztása
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Laboratóriumi vizsgálatok és állatkísérletek igazolták, hogy az őszibarackmagban lévő vegyületek korlátozhatják a nem rákos bőrdaganatok növekedését, és megakadályozhatják, hogy rosszindulatú daganattá váljanak. Továbbá az őszibarack tele van polifenolokkal, vagyis olyan antioxidánsokkal, amelyek csökkentik a rákos sejtek, egyebek között az emlőrákot okozó sejtek növekedését és elterjedését. 

Az őszibarackban lévő polifenolok további előnye, hogy képesek elpusztítani a rákos sejteket anélkül, hogy károsítanák az egészségeseket.

A kutatók azt is kimutatták, hogy napi két-három őszibarackot elegendő elfogyasztani ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű polifenolhoz jusson a szervezetünk. Az őszibarack magas rosttartalmának köszönhetően megelőzi a vastagbélrák kialakulását is.

Kutatások igazolják, hogy a magasabb karotinoidtartalommal rendelkező narancssárga és piros gyümölcsök, valamint zöldségek segítik az agy egészségének megőrzését és a demencia kockázatának csökkenését. Erről itt olvashatsz bővebben!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.