Féláron vehetsz gyógyszert a patikában ezzel a trükkel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tetőznek a légúti megbetegedések, berobbant az influenzajárvány is. Ha nem szeretnéd minden pénzed a patikában hagyni, adunk pár tippet arra, hogyan vehetsz meg egyes gyógyszereket féláron.

Amint azt a Pénzcentrum javasolja, érdemes első körben ellenőrizni, hogy milyen szerek vannak otthon. Ha pedig valamilyen alapvető gyógyszerből már nagyon kifogytunk, vagy nincs is belőle, még az előtt gondoskodjunk a pótlásáról, hogy szükség lenne rá. Hangsúlyozzák, hogy kerüljük a felhalmozást, csak annyit tartsunk otthon ezekből a szerekből, amennyire hirtelen szükségünk lehet.

Azok, akik városban vagy nagyobb településeken élnek, több patikában is össze tudják hasonlítani az egyes orvosságok árát, és ott megvásárolni, ahol kevesebbe kerül, netán éppen akciós. Erre év közben is érdemes lehet figyelni, hiszen jellemzően egy-egy alkalommal mindenkinek kellhet az év során például fájdalomcsillapító, forró italpor vagy éppen gyulladáscsökkentő. Mivel a lejárati idejük hosszabb, ha akciót tapasztalunk valamelyik, alkalmanként használt gyógyszerből, éljünk vele!

Hasznos trükk, ha a gyógyszer árán spórolnánk: írassuk fel az orvossal!
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

A gyógyszer ára kevesebb lehet, ha receptre írják

Rengetegen vannak, akik egy egyszerűbb megbetegedés esetén nem fordulnak a háziorvoshoz. Sokan azért kerülik a rendelőket, mert nem akarnak betegek között várakozva megfertőződni. Ez azonban a spórolás szempontjából elég nagy hiba. Egyes készítmények ugyanis receptre írva sokkal olcsóbbak lehetnek. 

Idézőjel ikon

A receptre kapható készítmények hatóanyaga általában magasabb is, mint a közismertebb verzióké, így kevesebbet kell beszedni belőlük.

A forte és dolo névvel jelzett gyógyszerek háziorvos által felírható változata egyes készítmények esetén például a hatóanyag duplájával rendelkezik, ezresekben mérhetően olcsóbb árért. 

Mivel manapság személyesen már nem is kell elmennünk a háziorvosokhoz, hiszen a telemedicinák bevezetésével e-mailben vagy telefonon keresztül is kérhetünk receptet. Az orvos ilyenkor a TAJ-számunkhoz rendeli a felhőbe, a gyógyszertárban pedig csupán a TAJ-kártyára és a személyi igazolványra lesz szükségünk, ha ki akarjuk váltani az orvosságot. 

EP-számlával is spórolhatunk

Azzal is sok pénzt takaríthatunk meg, ha egészségpénztári megtakarításból fedezzük a gyógyszerkiadásainkat. A befizetett összegek után ugyanis 20%-os szja-visszatérítés kapható, mely ráadásul nemcsak gyógyszerre fordítható, hanem más egészségügyi kiadásokra, bizonyos esetben önsegélyező célokra. Akinek van visszaigényelhető adója, mindenképp érdemes élnie ezzel a lehetőséggel - javasolják.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.