Ha így iszod a gyógyteát, hiába számítasz bármi jóra

Olvasási idő kb. 4 perc

Csipkebogyó, forró víz, és kész is a finom gyógytea. Te is így készíted? Akkor rossz hírünk van, mert lehet, hogy finom, csak épp nem sokat ér. Akár rendszeresen, akár alkalmanként iszod, nem árt tisztában lenni néhány alapszabállyal a gyógynövénytea-készítés terén. Mert ezeket a teákat elsősorban jótékony hatásuk miatt fogyasztjuk, még akkor is, ha némelyik növényből kifejezetten kellemes ízű ital készíthető.

Manapság egyre nagyobb hangsúlyt kap környezetünk védelme, többen fordulnak tudatosan a természetes megoldások, gyógymódok felé. A gyógynövény-készítmények bizonyos betegségek, állapotok kezelésében nagyon hatékonyak lehetnek, de ez nem azt jelenti, hogy ha ezeket alkalmazzuk, többet már fel sem kell keresnünk a háziorvost. A hagyományos és alternatív gyógyászat jól kiegészítheti egymást, de mindig szükség lesz az orvosi szakértelemre. A gyógynövény-készítményeknek a betegségek kezelése mellett a megelőzésben is jelentős szerepe lehet, így akkor is érdemes rendszeresen alkalmazni, ha jó az egészségi állapotunk.

Hol találunk gyógynövényt?

Patikában, drogériákban kaphatók különböző készítmények, krémek, kenőcsök, tinktúrák, kivonatok, de sok növény megtalálható szárított formában is a polcokon. Sokszor nem is biztos, hogy tudjuk, épp gyógynövénykészítményt vásárolunk, ha csak találomra a kosarunkba dobunk például egy fájdalomcsillapító krémet. A növényi drogok sok gyógyszer alapját is adják, hisz hatásukat nem csak a néphagyományokból ismerhetjük, de klinikai vizsgálatok is igazolják.

Sokféle gyógynövénykészítmény létezik, de a tea otthon is elkészíthető
Fotó: Halfpoint / Getty Images Hungary

Az adagolás

Otthon a legegyszerűbb felhasználási mód a teakészítés. Ha filteres kiszerelést választunk, akkor nem kell bajlódnunk sem az adagolással, sem a szűréssel. Egy filter általában egy bögre tea elkészítéséhez elegendő növényi részt tartalmaz. Ha mi magunk akarjuk adagolni a gyógyfüveket, akkor ehhez a bögréhez, ami átlagosan 2-2,5 dl vizet jelent, 3 gramm, vagyis egy csapott evőkanálnyi a megfelelő mennyiség.

Kerüljük a fémeszközöket

Sokszor hallani azt a figyelmeztetést, hogy gyógyteák készítésénél kerüljük a fémeszközök használatát. Ez valóban hasznos tanács olyan fémek esetében, melyekből könnyen kioldódnak fémionok, mint például az alumínium és a réz. C-vitamin-tartalmú növényeknél különösen kerülendő a használatuk, mert a fémionok gyorsítják a C-vitamin bomlását. A fémionok reakcióba léphetnek a hatóanyagokkal, leginkább a fenolokkal, és módosítják a szerkezetüket, ezért inkább műanyag, textil, klórmentes papír vagy háncs teaszűrőt használjunk. A modern technológiával készült fémeszközök, mint a rozsdamentes acél, biztonságosan használhatók.

Hogyan válasszunk gyógynövényt?

Általában a csomagoláson feltüntetik, hogy az adott növénynek mi a hatása, de sok megbízható szakmai fórumon is tájékozódhatunk. Tea készülhet csupán egyféle növényből, de akár teakeveréket is készíthetünk. Azt a szabályt kell csupán szem előtt tartanunk, hogy az azonos betegségre ható növények erősítik, de különböző betegségekre ható növények kiolthatják egymás hatását. Szerencsére nem kell képzett fitoterapeutának lennünk, hogy finom keverékeket fogyasszunk, mert ezek már készen is vásárolhatók, csupán azt kell eldöntenünk, milyen célra fogyasztanánk.

Hazai vállalkozások termékeiből is szép számmal válogathatunk, de minden esetben ellenőrizzük, hogy a dobozon szerepeljen: „gyógyszerkönyvi minőségű” növényt tartalmaz.

Ez garantálja a megfelelő mennyiségű hatóanyag-tartalmat, és azt is, hogy nem szennyezett egészségre ártalmas anyagokkal, például nehézfémekkel vagy rovarirtóval.

A gyógyteák elkészítése attól függ, milyen növényi részt használunk
Fotó: Mediterranean / Getty Images Hungary

A tea elkészítése

Az elkészítés módja attól függ, milyen növényi részt használunk.

  • Forrázás: Virágokat, leveleket, hajtásvégeket, tehát a lágyabb növényi részeket forrásban lévő tiszta vízzel leöntjük, majd lefedve 15-20 percig állni hagyjuk. Ha egy kicsit tovább áznak, nincs gond, de 1 óránál tovább nem javasolt. A gyömbér bár gyökér, mégis forrázással készítjük a teáját, mert főzéssel nagy lenne az illóolaj-veszteség. Így készülhet: kamilla, menta, kakukkfű, zsálya, cickafark, citromfű, gyömbér.
  • Főzés: A magas rosttartalmú növényi részeket, gyökereket, kérgeket, terméseket hideg vízbe téve kezdjük melegíteni, majd forrástól számítva 5-10 percig főzzük. Így készülhet: édesgyökér, tölgyfakéreg, fűzfakéreg, mezei zsurló.
  • Hideg áztatás (macerálás): Ha C-vitamin-tartalma miatt készítjük a teát, akkor ez a módszer a megfelelő, mert az elbomlik 50 Celsius-fok felett. Így a csipkebogyót 5-6 órán keresztül kell hideg (szobahőmérsékletű) vízben áztatni, hogy kioldódjanak a hatóanyagai. Ezzel a módszerrel készülnek még a nyálkatartalmú növények, például a mályva és a kankalin, amik 4-5 órán keresztül ázhatnak. Ezután a szűréskor jól nyomkodjuk ki őket, hogy minél több hasznos nyálkaanyag kerüljön a teába.

Édesen vagy natúr?

Sokan nem javasolják a gyógyteák édesítését. A keserű anyagok hatását valóban befolyásolhatja, így ha a cél étvágyjavítás vagy az emésztés serkentése, akkor az üres tea hatásosabb. Ha édesítésre a mézet választjuk, akkor várjuk meg, amíg fogyasztható hőmérsékletűre hűl, mert a magas hőfok károsítja a méz hatóanyagait.

Mennyit ihatunk?

Ha terápiás hatást szeretnénk elérni, akkor általánosságban naponta 3 csésze tea javasolt. Akkor a legjobb a hatóanyagok felszívódása, ha éhgyomorra isszuk, ez azt jelenti, hogy az utolsó étkezés óta eltelt legalább 3 óra. Mindig olvassunk utána, mit javasolnak a szakemberek az adott növénnyel kapcsolatban, mert van, amelyik teáját nem ihatjuk folyamatosan, csak kúraszerűen, kisebb kihagyásokkal.

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.