Gaznak tartják, pedig megfázás és köhögés ellen is hatásos ez a Magyarországon is honos növény

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A köhögéscsillapító hatású ökörfarkkóró a népi gyógyászatban fertőzések és gyulladások ellen is hatásosnak bizonyult.

Az egyik legjobb gyógynövény köhögésre

Az Európában és Ázsiában őshonos ökörfarkkórót, melynek molyhos ökörfarkkóró (Verbascum thapsus) nevű faja Magyarországon is előfordul, egy nagy, sárga virágokat hajtó réti növény, amit egyesek gaznak, mások pedig isten ajándékának tartanak.

Gyógynövényként több száz éve használják légúti megbetegedések enyhítésére.

Az ökörfarkkóró már az amerikai őslakosok eszköztárában is megtalálható volt, akik a köhögés csillapításán át a légzés segítésén keresztül a sebgyógyulásig sokféle gyógyászati célra alkalmazták. A manapság tea, kapszula, kivonat és olaj formájában is elérhető gyógynövény számodra is hasznos megoldás lehet a betegségek elleni küzdelemben. Mutatjuk, hogy miért.

1. Lazítja a váladékot

Az ökörfarkkóró akár köptetőként is használható, mivel kiüríti a nyálkát a légutakból, és megkönnyíti annak felköhögését. Ez azért is fontos, mert ha felhalmozódik, a nyálka nyákdugót képezve elzárhatja a légutakat,

ami akár a tüdő összeomlásához is vezethet.

Az ökörfarkkóró jellegzetes, sárga színű virágairól ismerhető fel
Fotó: Emilija Manevska / Getty Images Hungary

2. Csillapítja a gyulladást

Ha tüdő- és torokproblémáid vannak, az ökörfarkkóró révén végre megkönnyebbülhetsz. Virágai és levele ugyanis egy olyan nyálkaanyagot tartalmaznak, amely filmréteggel vonja be a nyálkahártyát, ezáltal csökkentve a gyulladást.

Gyulladáscsökkentő hatása miatt az ökörfarkkórót tartalmazó krémek, olajok enyhülést hozhatnak a bőrsebek miatt jelentkező fájdalomra és irritációra is.

3. Védi a sejteket

Az ökörfarkkóró különféle antioxidánsokat, köztük C-vitamint és flavonoidokat tartalmaz, amelyek védik a sejteket a szabad gyökök által okozott károsodástól.

Egy kutatás kimutatta, hogy az ökörfarkkóró szárából készült alkoholos kivonat 85 százalékos hatékonysággal fejti ki ezt a hatást.

A gyógynövény antioxidáns tulajdonságainak további haszna, hogy fokozzák a szervezet természetes védekezőképességét.

4. Felveszi a harcot a kórokozókkal

Az ökörfarkkóró antiszeptikus hatású, ami azt jelenti, hogy megakadályozhatja a betegséget okozó baktériumok elszaporodását. Egy tanulmány szerint ez kiterjed a Staph és az E.coli baktériumokra, illetve hasznos lehet tüdőgyulladás esetén is.

Más kutatások alapján vírusellenes tulajdonságokkal is bír, ezért felgyorsíthatja a megfázás vagy az influenza leküzdését.

Teaként fogyasztva remekül csillapítja a köhögést
Fotó: Madeleine_Steinbach / Getty Images Hungary

Az ökörfarkkóró lehetséges mellékhatásai

Ha közvetlenül érintkezik a nyálkahártyával vagy a bőrrel, az ökörfarkkóró irritációt okozhat. Hígított formában azonban általában nincs mellékhatása. Ha szeretnéd kipróbálni, csak arra kell figyelned, hogy megbízható, ellenőrzött forrásból szerezd be, és pontosan tartsd magad az adagolási útmutatóhoz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.