Ez történik a testedben, ha gluténérzékenyként glutént eszel

Olvasási idő kb. 2 perc

„Egy falattól nem lesz semmi bajod!” – Életében legalább egyszer valószínűleg minden gluténérzékeny hallja ezt a mondatot, ám közülük csak kevesekre igaz ez. Érzékenység és érzékenység között is van ugyanis különbség: míg egy részüknek valóban nem gond egy kis glutén, az autoimmun eredetű lisztérzékenyeknél már egy morzsányi is károkat okozhat. Belgyógyászt kérdeztünk az ételallergiáról.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2019-ben a 15 éves és annál idősebb magyarok 1,8 százaléka követett gluténmentes diétát, közülük arányaiban a legtöbben a 30–44 évesek mondanak le a fogyasztásáról. Noha az a jelentésből nem derült ki, hogy közülük hányan hagyták el önszántukból a glutént, és hányan vannak azok, akik a lakosság 0,6–1 százalékát érintő, autoimmun eredetű lisztérzékenységgel, vagyis cöliákiával élnek, egy biztos: utóbbiaknak már egy falat búza-, rozs-, árpa- vagy zabtartalmú étel is káros folyamatokat indíthat be.

Nem csak egy kis hasfájás

„Egy egészségesen működő szervezetben a kalászos gabonák fehérjéje, a glutén nem okoz gondot, egyszerűen csak lebomlik és felszívódik. Egy gluténérzékenynél azonban éppen ez a fehérje vált ki kóros immunválaszt” – mondja dr. Hauser Diána belgyógyász.

Szervezetükben egy gyulladásos folyamat indul el, amely hatására károsodnak a vékonybél bolyhai és nyálkahártyája, így akadályozva a tápanyagok megfelelő felszívódását.

Mindez hiányállapotok kialakulásához vezethet, ami a gyerekek esetében egyáltalán nem mondható veszélytelennek, hiszen emiatt még akár a fejlődésük is megtorpanhat. Ha a gyermekünk tehát hasfájásra panaszkodik, mindenképpen járjunk utána! 

A gluténérzékenyeknél a kalászos gabonákban található fehérje okoz gondot
Fotó: Kathrin Ziegler / Getty Images Hungary

Árulkodó jelek

A belgyógyász szerint a cöliákia jelei nagyon változatosak lehetnek. 

Idézőjel ikon

„A gyakori haspuffadás, a hasi diszkomfortérzet és a hasmenés mind-mind árulkodó jelei a cöliákiának, de a betegségre a súlygyarapodás elmaradása is felhívhatja a figyelmet. Emellett érdemes azonban odafigyelni a különféle bőrtünetekre is, például egy nem múló vagy az időről időre fellángoló ekcéma is gyanúra adhat okot.”

A cöliákia azonban nem minden esetben ilyen egyértelmű: a lisztérzékenységet gyakran nem is a fenti tünetek, hanem mondjuk az indokolatlan vérszegénység vagy épp a csontok csökkent mésztartalma jelzi. Vagy a folyton visszatérő fertőzések, hiszen a bevitt glutén az immunrendszer megfelelő működését biztosító antitestekre is hat.

A gluténérzékenységre gyakran a hasfájás hívja fel a figyelmet
Fotó: martin-dm / Getty Images Hungary

Komoly következmények

A lisztérzékenységet azért is fontos komolyan venni, mert a kezeletlen betegség nemcsak emésztőrendszeri gondokat és kellemetlenségeket okozhat, hanem nőgyógyászati problémákat is. Orvosi tény, hogy mind a menstruációs zavarok, mind pedig a teherbe esési nehézség és a vetélés hátterében is állhat gluténérzékenység.

A diéta az egyetlen gyógymód

Miután az autoimmun eredetű gluténérzékenység nem gyógyítható és nem is nőhető ki, nincs más gyógymód rá, csakis az élethosszig tartó, szigorú, gluténmentes diéta. A betegség ugyanis remekül kezelhető az immunfolyamatot kiváltó tényező, ez esetben a glutén kiiktatásával.

A nagy körültekintést igénylő diétában azonban sok mindenre oda kell figyelni: többek között kerülni kell a gluténnal szennyezett eszközöket is, tehát nem jó az a vágódeszka, amin előtte búzás kenyeret vágtak, ahogyan az a fakanál sem, amivel a nagyi tegnap a rántást keverte. Amúgy sem árt, ha tudjuk, milyen az élet ételérzékenyen.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.

Önidő

Emlékszel még, ki énekelte ezeket a 90-es évekbeli slágereket?

A 90-es évek hirtelen táguló világa a zene élvezetének újabb formáival ismertetett meg bennünket. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon eleget hallgattad-e a rádiót vagy éppen nézted a zenei televíziókat ahhoz, hogy két sorból megmondd, melyik együttes dala egy-egy sláger.