Agyadat is védi a növény, amelyet az atombomba sem tudott elpusztítani

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A természet olykor megdöbbentő dolgokra képes, és van abban valami igazán érdekfeszítő, hogy az a növény, amely úgy vonult be a köztudatba, mint az agyunk őre, az brutális katasztrófákat is túlél: földrengést és nukleáris támadást. Igen, a ginkgo biloba szinte mindenre képes.

Olyan, mint egy igazi szuperhős a növények világából. Amikor azt gondolnánk, hogy elpusztult, akkor főnixként újraéled a hamvaiból, él és virul. Ezt azért tudja megtenni, mert különleges felépítése van.

Szilárdan áll a gingko biloba

1923-ban a Richter-skála szerinti 7,9-es (egyes források szerint 8,2) erősségű földrengés rázta meg Tokiót és a közeli kikötővárost, Jokohamát is. Mivel a földrengés helyi idő szerint dél körül következett be, az akkor még többségében hagyományos, fatüzelésű tűzhelyeket használó háztartások ezreiben tűz ütött ki, amely az erős szél miatt gyorsan terjedt. Ez és a földrengést követő cunami  6-12 méter magas hullámai okozták a legnagyobb pusztítást. 

Látkép a Tokiót porig romboló földrengés után, háttérben a ginkgo fák
Fotó: Wikimedia Commons

A földrengésben Tokió jelentős része megsemmisült, hozzávetőleg 145 ezer ember meghalt, és becslések szerint az anyagi kár 5 milliárd dollár is lehetett. 

Mindeközben kb. tíz ezer ginkgo fa, amelyek ötszáz évvel korábban kerültek Japánba, a helyükön maradtak. De nemcsak, hogy nem fordultak ki tövestül a földből, hanem a lakosok azt vették észre, hogy a fák, néhány hónappal a földrengés és tűzvész után ismét növekedésnek indultak

Egy újabb próbatétel: az atomrobbanás

A természeti katasztrófa után hozzávetőleg 16 ezer ginkgo fát ültettek szerte az országban, így Hirosimában is. 1945 augusztusában, amikor a városra ledobták az atombombát, egy kb. 400 méteres körben minden azonnal elégett, a légi csapás mindent a földdel tett egyenlővé, és 150 ezer ember halálát okozta. A bomba hője a ginkgo fák leveleit is azonnal elégette, az ágak csupasszá váltak, és a fák törzsén a külső kéreg is megperzselődött.

Ám a növény fantasztikus felépítésének köszönhetően ezt a viszontagságos helyzetet is túlélte, ráadásul ez a 170 fa azóta is él és virul Hirosimában. 

Mi a ginkgo fa titka?

A tudósok szerint a fa túlélésének és elképesztő alkalmazkodóképességének a kulcsa az, hogy ugyan a vastag kéreg, amit az atomtámadás esetében a hő ért, megsérült vagy teljesen elpusztult, de az élő és növekedésért felelős szövetek mélyen a kéreg alatt sértetlenek maradtak, és képesek voltak a regenerálódásra és így a túlélésre is. 

A gingko biloba levele
Fotó: Jurgal / Getty Images Hungary

Erre azonban igen kevés élőlény képes, a zárvatermőknek egy kis csoportja, amelyből az egyetlen, amit ma ismerünk, az a ginkgo biloba. 

A ginkgónak kiváló hatása van az egészségünkre is

A Kínában őshonos „mindent túlélő fának” számtalan pozitív hatása van az egészségünkre is. Ennek egyik oka az, hogy sok antioxidánst tartalmaz, ezek semlegesítik a szabad gyököket, és egy kutatás szerint a ginkgo gyulladáscsökkentő hatása is igen jelentős. De ha mindez nem lenne elég, akkor mondjuk tovább. 

Már a hagyományos kínai orvoslás is bebizonyította, de kutatások is a rendelkezésünkre állnak arról, hogy a növény segíti a keringést, mivel tágítja az ereket. Ez a tulajdonsága az, ami miatt az agyunkra is kedvezően hat: az agyi erek tágulása miatt ugyanis az gyorsabban „forog”, így a mentális teljesítőképességünk és a memóriánk is javul, illetve jobban fókuszálunk.

Ha kíváncsi vagy rá, miképp őrizheted meg az agyad egészségét, feltétlenül olvasd el ezt a cikkünket

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.