Nemcsak isteni finom ez a fűszer, de a vércukrodat is helyre teszi, és a rák ellen is véd

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fahéj rendkívül jó hatással van az egészségünkre. Míg a középkorban leginkább a krónikus köhögés és az ízületi gyulladás enyhítésére használták, napjainkban gyakran javasolják a vércukorszint csökkentésére vagy kordában tartásához. De számos egyék oka van még annak, hogy miért érdemes szinte naponta fahéjat fogyasztani.

A fahéj ugyanis segít abban is, hogy egészségesebb legyen a szívünk, emellett gyulladáscsökkentő, antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik, ráadásul szabadgyök-fogó, így véd a daganatos megbetegedéssel szemben, antimikrobiális hatásának köszönhetően pedig a paraziták ellen is hatékony. 

Tízezrek életét követelik ezek a betegségek

A szív- és érrendszeri betegség évtizedek óta az első számú halálok Magyarországon. Évente több mint 60 ezer halálesetet okoz, és az egészségügyi ráfordítás egészének csaknem a 20 százalékát teszi ki. A keringési rendellenességek annak ellenére követelik a legtöbb áldozatot, hogy kellő odafigyeléssel a szív- és érrendszeri betegségek megelőzhetők lennének.

A szívbetegség kellő odafigyeléssel megelőzhető lenne
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

A cukorbetegség, ami, ha kezeletlen marad, jelentős kárt okozhat a keringésben is, szintén sokakat érint hazánkban. A Magyar Diabetes Társaság adatai szerint Magyarországon több mint egymillióan élnek cukorbetegséggel, ám igen magas a látens diabéteszesek száma is, ugyanis a diagnosztizálatlan esetek száma akár több százezer is lehet. 

A betegségbe és szövődményeibe évben mintegy tízezer magyar hal bele.

Ezek az adatok is azt mutatják, mindent meg kell tennünk a szív- és érrendszeri betegségeket okozó kockázati tényezők elkerülése érdekében. 

Az illatos fűszer fogyasztása rákmegelőző is lehet

Ennek egyik módja, ha csökkentjük a szív egészségét veszélyeztető és a cukorbetegséget okozó metabolikus szindróma kialakulását. Jó hír, hogy amerikai kutatók nemrég felfedezték, hogy az akár az egyik, sokak által kedvelt fűszer, a fahéj fogyasztása is segíthet a tragikus következményekkel járó betegségek megelőzésében.

A fahéj nem csupán az ételek fűszerezésére kiváló, a rák ellen is véd
Fotó: Helen Camacaro / Getty Images Hungary

A kutatók legfrissebb eredményeiket olyan korábbi tanulmánypkra alapozták, amelyek bebizonyították, hogy a fahéj javítja a vérnyomást, a vércukorszintet, az LDL-koleszterint, a triglicerideket, és segít az ideális testsúly fenntartásában. Mindez azért nagyon fontos, mert e közül az öt tényező közül már három megléte is hozzájárul a metabolikus szindróma diagnosztizálásához.

Kiderült, hogy a fűszernek tulajdonított egészségmegőrző előnyökért a fahéjban található aktív vegyület, a fűszer kellemes, aromás ízét és illatát biztosító fahéjaldehid a felelős. A kutatók bebizonyították, hogy a fahéj nem csupán a keringési rendszerre van jó hatással, hanem egyúttal gyulladáscsökkentő, antioxidáns, szabadgyök-fogó, antimikrobiális, parazitaellenes és daganatellenes tulajdonságokkal is rendelkezik. A fahéj képes a rákos sejtek növekedését és a véredények képződését csökkenteni a daganatokban, továbbá képes elpusztítani a rákos sejteket. Mindemellett segít szabályozni a glükózfelvételt és az inzulinrezisztenciát, lebontja a zsírt, és javítja az egyéb molekuláris folyamatokat is.

Csak mértékkel fogyasszuk, mert árt a májnak

A számos előny ellenére azonban jobb, ha csak mértékkel fogyasztjuk a fahéjat. A kutatást végző orvosok ugyanis felhívták a figyelmet arra, hogy a túlzásba vitt fahéjfogyasztás árthat a máj egészségének. 

Kutatások igazolták az élelmiszerek egy speciális csoportjának rendkívül kedvező egészségügyi hatását.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.