Nem az jön ki a füledből, amit várnál: hiába divatos, kerüld ezt az eljárást

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fülgyertya használatának manapság is nagy divatja van, miközben semmilyen tudományos eredmény nem támasztja alá, hogy működne.

A fülgyertyázás azon az elven alapul, hogy a cső alakú gyertya vákuumot hoz létre, is kiszívja a fülből a fülzsírt. Egy 1996-os tanulmány azonban egy nyomásméréses vizsgálattal megállapította, hogy amikor a fülgyertyát a fülbe illesztik, nem keletkezik vákuum.

Így derült ki, hogy nem működik a fülgyertya

Ugyanennek a tanulmánynak a keretében a kutatók a gyertya alján felhalmozódó szennyeződés összetételét is tesztelték. Ha a technika úgy működne, ahogy azt állítják, ennek az anyagnak többségében fülzsírnak kéne lennie – sokakban ezt a feltételezést erősíti a színe is. Csakhogy a kémiai elemzés arra jutott, hogy ez

nem más, mint gyertyaviasz.

Semmi nem támasztja alá, hogy a fülgyertya eltávolítja a fülzsírt
Fotó: Wavebreakmedia Ltd / Getty Images Hungary

Bár a szakemberek kifejezetten a fülzsír kémiai komponenseit próbáltak kimutatni, nem találták annak nyomát, a gyertyaviasz összetevőiből viszont nagyobb mennyiségre bukkantak. Ráadásul azoknál az embereknél, akiknél alkalmazták a fülgyertyát, semmivel nem csökkent a fülzsír mértéke. Magyarán kijelenthető, hogy

a fülgyertyázás egész egyszerűen nem működik.

Ezt erősítette meg egy 2006-os tudományos áttekintés is, amely kiemelte:nincs olyan adat, ami azt sugallná, hogy az eljárás bármilyen állapot esetén hatékony lenne”.

Veszélyes is lehet

Ha még mindig ott motoszkál a fejedben a gondolat, hogy hátha a fülgyertya nálad mégis beválik, vagy legalábbis ártani nem árthat, akkor jobb, ha tudod: de, nagyon is. Az egyik ismert veszélyforrás, hogy

a gyertya égési sérüléseket okozhat.

Mivel a láng nagyon közel van a hajadhoz, ha véletlenül hozzáér, vagy netán a gyertya kiesik a füledből, akkor könnyen meggyulladhat. Számolni kell azzal is, hogy a fülgyertya használata miatt gyertyaviasz rakódhat le a füledben. A fent említett tanulmánnyal összhangban ezt állapította meg több esettanulmány is.

Veszélyezteti a fül egészségét
Fotó: Quayside / Getty Images Hungary

Mindezek tükrében a fülgyertya alkalmazásától az egészségügyi szervek is óva intenek. Az amerikai Élelmiszer és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal például 2017-ben azt közölte, hogy az elmúlt évtizedek során égési sérülésekről, dobhártya-károsodásról és hallójárat-elzáródásos esetekről kaptak jelentéseket, amelyek ambuláns műtéteket tettek szükségessé.

A fülgyertyázás tehát nemhogy nem távolítja el a fülzsírt, hanem komoly egészségügyi kockázatokat hordoz magában.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.