200 kígyómarást élt túl a férfi, százezreket menthet meg a vére

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Néha hihetetlen számunkra, hogy mit tesznek meg az emberek szenvedélyük vagy akár egy jó ügy érdekében. Például az az amerikai férfi, aki talán túlzás nélkül a világ legveszélyesebb munkáját végezte: évtizedeken keresztül kígyók százaival maratta meg magát.

A wisconsini Tim Friede nem sima kígyótenyésztő, az 57 éves férfi eddigi élete során összesen 200-szor maratta meg magát saját, hőn szeretett kígyóival, és mindet túl is élte.

Friede a 2000-es években kezdte el injekciózni magát a levont kígyómérgekkel, azzal a céllal, hogy immunitást fejlesszen ki ezekkel szemben. Az életveszélyes „kísérlethez” 60 különböző kígyófajt gyűjtött össze, és részletesen tanulmányozta az immunológiát, mire elkezdte a "halálos" projektet.

Hihetetlen, de Friede 200-szor haraptatta meg magát a kígyóival, ezenkívül pedig nagyjából 600-700-szor injekciózott be magának mérget.

A 18 éven keresztül végzett önmérgezéssel fokozatosan tette magát immunissá 16 halálos kígyófaj mérge ellen. Persze ő sem szuperhős, sokszor komoly következményei voltak a kígyómarásoknak, Friede többször kómába esett, sokkot kapott vagy elájult, és rengetegszer volt durva bőrkiütése is.

A mérgessiklófélék családjába tartozó királykobra az egyik leghalálosabb mérgeskígyó
Fotó: DikkyOesin / Getty Images Hungary

Egyébként az ellenszerek kifejlesztésében általában a szakemberek is hasonlóan járnak el, állatokba (például lovakba) fecskendeznek mérget, ezután (mikor a szervezet védekezni próbál ezek ellen) antitesteket vesznek tőlük, majd ezeket összeadják. Ugyanakkor ezzel a módszerrel nem 100%-ban biztosan emberekre alkalmazható szereket hoznak létre, ráadásul a mérgeskígyóknak rengeteg különböző faja és ebből kifolyólag különböző összetételű mérge is van, így nagyon nehéz olyan univerzális ellenmérget fejleszteni, ami egyszerre több kígyó harapásával szemben védhet.

A kígyómarás ráadásul nagyobb probléma mint gondolnánk:

Az évente több mint 600 különböző mérges kígyófaj harapása érinthet akár 2,7 millió embert is, amiből 120 000 ember halálát okozhatja, és további 400 ezer ember kényszerű csonkításához vezethet.

Emiatt hatalmas eredmény, hogy a kutatók által Friede véréből a mérgessiklófélék (Elapidae, melyek családjába 180 faj tartozik, köztük a legmérgesebb kígyókkal, például a királykobrával) ellen hatásos antitesteket tudtak kivonni. A Cell nevű szaklapban nemrégiben közzétett tanulmány arról tájékoztat, hogy a wisconsini kígyótenyésztő véréből kivont antitestekkel valószínűleg az eddigi legerősebb ellenmérget sikerült létrehoznia a kutatóknak, mely bizonyítottan hatásos 19 különböző faj harapása ellen.

Az univerzális ellenszer ugyan még mindig messzi célnak tűnik, de a Tim Friede segítségével készült ellenszer reményt ad a kutatóknak.

Ha érdekel még egy másik rendkívül veszélyesnek tartott munka, olvasd el ezt a cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.