Soha ne hagyd ezt a teendőt lefekvés előttre

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan késő este, lefekvés előtt mossák meg a fogukat, ami bizonyos szempontból könnyen visszaüthet.

Az esti rutinnak van néhány jól ismert szabálya, amelyekről valószínűleg már te is hallottál: lefekvés előtt nem szabad kávét és alkoholt fogyasztani, vagy nehéz, fűszeres ételeket enni, mert ez negatív hatással lehet az alvásminőségedre – csakúgy, mint az, ha a mobilodat nyomkodod az ágyban.

Van azonban egy kevésbé nyilvánvaló hiba, amivel nem feltétlenül vagy tisztában. Bár a fogmosás az esti rutin elengedhetetlen része, az alvásszakértő azt mondja, erre nem közvetlenül a lefekvés időpontja előtt, hanem még előtte érdemes sort keríteni.

Ezért nem szerencsés késő este fogat mosni

James Wilson alvásszakértő kifejtette, az esti rutin egyik célja éppen az lenne, hogy felkészítsen az elalvásra. Ha viszont röviddel azelőtt mész el fogat mosni, hogy lefeküdnél az ágyba, akkor ettől éberebbé válsz, és

nehezebben fogsz tudni elaludni – különösen, ha közben felkapcsolod a világítást a fürdőszobában.

A szakember szerint ugyanez érvényes az arcmosásra is. Ő ezért azt ajánlja, hogy nap végi teendőidet egy kicsit korábban végezd el. „Így ha álmosnak érzed magad, rögtön bebújhatsz az ágyba, kizárva annak a lehetőségét, hogy valami olyat csinálj, ami felélénkít.”

A túl későre hagyott esti fogmosás az elalvás gátja lehet
Fotó: undrey / Getty Images Hungary

Erre azért is érdemes odafigyelni, mert ha későn fekszel le, kevesebb időd juthat az alvásra, ami az egészségedre is káros hatással lehet, és egyes betegségek kialakulásában hajlamosító tényezőként játszhat közre.

Ettől még nem szabad kihagyni a fogmosást

A fogorvosok más irányból közelítik meg a kérdést. Ők inkább azt szokták hangsúlyozni, hogy az ember egy 24 órás perióduson belül legalább kétszer mosson fogat – ideális esetben reggel, a felkelés után, majd este, lefekvés előtt.

„Véleményem szerint mindkét alkalom egyaránt fontos, de a lefekvés előtti különösen az, mert ilyenkor távolítjuk el a nap folyamán felgyülemlett lepedéket. Azt szoktam mondani a gyerekeknek (és néha a felnőtteknek is): este azért mosol fogat, hogy megőrizd a fogaidat, reggel pedig azért, hogy megtartsd a barátaidat” – jegyezte meg dr. Jossen Gastelum fogorvos, aki a TikTokon @doctorjossen felhasználónév alatt osztja meg tanácsait.

Tehát miközben a reggeli fogmosás egyik előnye az, hogy megszabadíthat a rossz lehelettől, az estire elsősorban a fogak védelme érdekében van szükség.

A fogak védelme szempontjából az a legfontosabb, hogy naponta kétszer moss fogat
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Ez történik, ha este nem mosol fogat

A napközben elfogyasztott ételek után ételmaradványok lehetnek a szájban, amelyeket az ott élő baktériumok megemésztenek. Ez növeli a savtermelést, és lepedékképződéshez vezet, ami károsítja a fogzománcot. Ha ráadásul a lepedék hosszabb ideig marad a fogakon, akkor fogkővé keményedhet.

A fogkő a fogszuvasodás kialakulásának kedvez, illetve a duzzadt, vörös, gyulladt és vérző fogínyért is felelős lehet. A nyál ugyan felhígítja a savakat, de a nyáltermelődés alvás közben csökken. Ez növeli a fogszuvasodás kockázat – főleg, ha fogmosás nélkül fekszel le.

A lefekvés előtti fogmosás megszabadít a fogakba ragadt ételmaradékoktól, segít eltávolítani a lepedéket, és elpusztítja a baktériumokat.

A baktériumok felelősek a kellemetlen szájszagért is. Ezért az esti fogmosás a reggeli rossz lehelet visszaszorításában is segíthet. Erről a témáról alábbi cikkünkben olvashatsz bővebben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.