Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Úgy tűnik, a fogfehérítés iránti igény nem csak a modern kor emberében dolgozik erősen: már az ókori rómaiak is kaphatók voltak nagyon bizarr dolgokra annak érdekében, hogy egészségesen csillogó mosolyuk lehessen…
Ha a fogfehérítés lehetőségeit járod körbe manapság, számos módszerrel szembe találhatod magad. vehetsz fogfehérítő fogkrémet, kipróbálhatsz kétes trükköket, vagy szakember segítségével kereshetsz olyan eljárást, amelyet az ő felügyelete mellett otthonodban végezhetsz. Természetesen fogorvosi rendelőben is elérhetők ezek a megoldások – ez a római korban nem volt még így.
Évszázadokig volt vizelet a fogkrémekben
Végy egy mély levegőt: a régmúltban a vizelet volt a bevett és ráadásul működőképes megoldás arra, ha valaki elszíneződött fogait szerette volna néhány árnyalattal világosabbá varázsolni.
Kétféleképp is bevetették a folyadékot: egyrészt ahogyan mi ma a szájvízzel, úgy öblögettek vele, másrészt pedig más anyagokkal keverve fogkrémet készítettek belőle.
A praktika olyannyira működőképes volt, hogy egészen az 1700-as évekig éltek vele, és nem is volt mindegy, hogy milyen vizeletet használnak.
A korabeliek szerint a legjobb, azaz a legerősebb vizeletet Portugáliából lehetett beszerezni, ennek tulajdonították a legjobb fehérítő hatást. Hogy ez minek köszönhető? Az ammóniának, amely megtalálható benne, és amely erős, szúrós szagot is okozhat a nyilvános toalettekben.
A kor illemhelyei meglehetősen furák voltak
Habár a ma embere egészen biztosan nem vállalkozna arra, hogy vizelettel tegyen mosolya szépségéért, évszázadokon át tettek így eleink, de nem csak erre a célra használtak emberi vizeletet. Az értékes – igen, régen valóban az volt! – folyadékra a textilipar is igényt formált, szintén a fehérítő hatás miatt.
A len és gyapjú mellett bőr kezelésére is használták, a háziasszonyok pedig otthonaikban is bevetették mosáskor.
Annyira nagy igény mutatkozott emberi vizeletre, hogy Néró és Vespasianus császárok már adót is kivethettek rá: aki nyilvános illemhelyről akart vizeletet gyűjteni otthoni felhasználásra, annak fizetnie kellett érte.
Felmerülhet a kérdés: hogyan lehetséges, hogy a nyilvános illemhelyekről be lehetett gyűjteni a vizeletet egy olyan korban, amelyben már fejlett volt a csatornahálózat? A megoldás abban a tényben rejlik, hogy a rómaiak egészen mást gondoltak a csatornázás feladatáról, mint mi. Toalettjeiket nem kötötték be annak hálózatába, mivel a csatornák célja inkább a felesleges víz elvezetése volt. A magánházak vécéit szintén nem vezették ki a csatornákba – ellenben a konyhában helyezték el a toaletteket, ami pedig bennük volt, azt eladták mezőgazdasággal foglalkozóknak, vagy éppen saját kertjeikben trágyáztak vele.
Ha már a mellékhelyiségeknél tartunk, a nyilvános toalettek akkoriban egészen mást jelentettek, mint ma. A vécéket semmi nem választotta el egymástól, a toalettpapír szerepét közösen használt szivacsok töltötték be, és az is előfordulhatott, hogy a fedelet felhajtva lángok csaptak fel a keletkező gázok eredményeképp. A patkányokról és egyéb rágcsálókról már ne is beszéljünk… Nem csoda, hogy egyes nyilvános vécék falára Fortuna istenasszonyt festették fel, az ő kegyeibe ajánlották magukat azok, akikre otthonuktól távol tört rá a szükség.
Ilyen összetevőkből készültek a fogfehérítés eszközei
Azt nem gondoljuk, hogy bárki kedvet kaphatott volna a római fogápolási termékek használatára, de azért álljon itt még mindaz, amit tudunk arról, hogyan tették felhasználhatóbbá a rómaiak a vizeletet.
Sokszor kecsketejjel keverték össze, így készült a római típusú szájvíz, de a fogkrém sem volt sokkal gusztusosabb. Plinius író, filozófus és hadvezér a következő összetevőket ajánlotta:
„hamu, nyúlfej és szamárfog, egéragy- vagy nyúlkivonattal keverve”.
Más gyakori fogkrémösszetevők közé tartozott az ökörpata hamujából készült por és a habkővel kevert égetett tojáshéj is.
Bármennyire is ijesztőek a fenti receptek, még egyszer hangsúlyozzuk, az ammónia mint fehérítő nagyon is működött, de a rómaiak is tudták azért, hogy ezt sok mindennek lehet nevezni, de gusztusosnak nem. Épp ezért ha valakinek túlságosan ragyogó fogai miatt sértést akartak a fejéhez vágni, előfordulhatott, hogy azt mondták neki: tiszta húgyos.
