Újabb 5 ember kapta el az egzotikus lázat, Magyarországon fertőződtek meg

Olvasási idő kb. 2 perc

A nyugat-nílusi láz egyre több embert betegít meg itthon is, de más fertőzések is terjedőben vannak.

A 31. héten 5 hazai eredetű nyugat-nílusi láz megbetegedést diagnosztizáltak – adta hírül honlapján a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.

A fertőzések magas lázat okoznak

Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint két-két megbetegedést Budapestről és Csongrád-Csanád vármegyéből, egy beteget Hajdú-Bihar vármegyéből jelentettek. A héten diagnosztizált esetekkel az idei évben a nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 7-re nőtt, valamennyi hazai eredetű. A betegek 71,4%-a férfi, az átlagéletkor 63 év (51-74 év), valamennyi beteg idegrendszeri tünetekkel kerültek kórházba. 

Öt magyar beteget fertőzött meg a nyugat-nílusi láz
Fotó: Thierry Dosogne / Getty Images Hungary

Egy másik egzotikus betegség is felütötte a fejét: két importált malária megbetegedést is diagnosztizáltak. Az egyik érintett, egy Hajdú-Bihar vármegyei 41 éves, magyar állampolgárságú nő megbetegedését megelőzően Elefántcsontparton járt. Egy Budapesten élő, 26 éves nigériai nő június és július folyamán utazott haza, panaszai ezt követően jelentkeztek. A parazitológiai vizsgálat mindkét esetben a Plasmodium falciparum kóroki szerepét igazolta.

Az egzotikus betegségek mellett 72 szamárköhögéses megbetegedés gyanúját rögzítették a fertőzőbeteg-nyilvántartásban. A bejelentések Békés vármegye kivételével az összes vérmegyéből származtak. A betegek közül 19 volt csecsemő, ketten 1-2 évesek, hárman 3-5 évesek, négyen 6-9 évesek, öten 10-14 évesek, hatan 15-19 éves, további ketten a 20-29 éves, kilencen a 30-39 éves, tízen a 40- 49 éves, nyolcan az 50-59 éves, négyen pedig a 60 év feletti korcsoportba tartoztak. Az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok 29 beteg esetében támasztották alá a klinikai diagnózist. A többieknél a diagnosztikus vizsgálatok még folyamatban vannak.

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.