Különleges folyadék segíti a szíved egészségét

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Enyhén savas íze miatt számtalan ételbe belecsempészhetjük a keleti különlegességet, ami nemcsak a szívünknek tesz jót, de vércukrunkat is rendben tartja.

A kurozu néven is ismert rizsecet talán idegenül hangozhat a fülünknek, pedig ha valaha ettünk már japán ételt, szinte biztos, hogy ebből is fogyasztottunk. 

 

Több mint kétszáz éve változatlan az a tradicionális recept, ami alapján Fukusima városában napról napra ezernyi liter borostyánszínű folyadékot főznek. A fűszerként használatos folyadék fő alapanyaga a rizs, melyet vízzel keverve és egy speciális gombával erjesztve fekete kerámiaedényekben érlelnek. 

Ha máshol nem, filmekben már biztos láttad ebben a formában a japán fekete rizsecetet
Fotó: byryo / Getty Images Hungary

Az Aspergillus oryzae nevű mikróba képes a rizses vizet fermentálni. A módszer a miso és a szaké elkészítéséhez hasonló. 

Mindenbe tesznek belőle egy kicsit

A magyarul talán fekete rizsecetnek nevezhető gasztronómiai különlegességet a japán konyha meglehetősen széleskörűen használja, sőt, amióta élettani hatásait a tudomány is alátámasztotta, még vitaminkészítmény és kapszula formájában is elérhető, nem csak a szigetországban. A tejsavas erjesztés következtében az ételekpro- és prebiotikum-tartalma megnő, hosszan eltarthatóvá válnak. 

A savanyítás eljárása ezzel szemben igazán gyors folyamat, itt nem a zöldségek beltartalma indítja be az erjedést, hanem egyfajta ecetes lé. A gyorsan elkészülő és tartós táplálék hamar eléri végső formáját, ellentétben a fermentálttal, ami napról napra változik, hiszen a benne élő mikroorganizmusoknak köszönhetően élő marad. Mindkét esetben a megfelelő légmentesítés a legfontosabb, hogy valóban időtálló legyen. 

 

A magyar specialitás, a savanyított káposzta elkészítése rokon eljárás
Fotó: Yulia Naumenko / Getty Images Hungary

Jót tesz a beleknek

A fermentált élelmiszerek bélrendszerre gyakorolt hatása régóta ismert, elég csak a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő kovászos uborkára vagy a savanyított káposztára gondolni. A savanyítás és a fermentálás között ugyan van különbség, ami közös bennük, az a bélflórát regeneráló hatásuk. Mindkettő egyfajta tartósító eljárás, melynek gyökerei évszázadokkal ezelőttre nyúlnak vissza. a zöldségek és gyümölcsök vitamintartalmát konzerváló módszerekkel tették el télire a napi vitaminszükségletet biztosító zöldségeket eleink. Az európai kultúrában, ahol a gabonafogyasztás jelentős részt kenyéralapú, a kovászolás is hasonló népszerűségnek örvendett, az előző két metódus azonban jóval hosszabb ideig tárolható élelmiszereket hoz létre. 

Savanyítás vagy fermentálás?

A fermentálás egyfajta kémiai reakció, melynek során a zöldség tápanyagtartalma feltárul, íze átalakul, savanyodik. Ez a benne lévő mikroorganizmusok munkájának köszönhető, többek között a tejsavbaktériumoknak, amik lassan elfogyasztják a szénhidráttartalmat a növényekből. A fermentált és savanyított élelmiszerek egyaránt csodaszerként hatnak a bélrendszerre, mindkét esetben megőrzik, illetve segítenek visszaépíteni a megfelelő bélflórát. Nem véletlen, hogy már önmagában az emésztés megkönnyítésére rendszeresen ettek savanyúságot felmenőink, ugyanis a savas kémhatású falatkák segítették az emésztést.

Több tanulmány kimutatta már, hogy a bél mikrobiális egyensúlyának hiánya különféle egészségügyi problémákhoz vezethet, az egyszerű gyomorpanaszok mellett akár krónikus bélgyulladást vagy Crohn-betegséget is okozva, egészen a vastagbélrákig. A fermentált termékekről azonban egy ideje tudjuk, hogy képesek a hasüregben felhalmozódó zsír lerakódásának mérséklésére. Ez az a zsírszövet, ami közvetlen előzménye lehet az inzulinrezisztenciának, a 2-es típusú cukorbetegségnek, az elhízásnak és a szívbetegségnek – ezen problémák együttes fennállását metabolikus szindrómának nevezzük. 

Fermentálni bármilyen zöldséget lehet
Fotó: Yulia Naumenko / Getty Images Hungary

A kurozu azonban megoldást kínál mindazoknak, akiket a fent sorolt bajok érintenek. A legutóbbi kísérlet során nyolc hétig ettek a tesztalanyok kurozu-, azaz japán feketerizsecet-tartalmú étrend-kiegészítőként. Egyes résztvevők alacsonyabb, mások magasabb mennyiséget szedtek belőle, a harmadik csoport pedig nem fogyasztott rizsecetet. A kutatók hematológiai elemzéseket, vizeletvizsgálatot édes CT-t végeztek a kísérletsorozat kezdete előtt, illetve a 8 hét letelte után is. 

Azok, akik akár kis mennyiséget is fogyasztottak a fekete rizsecetből, már nyolc hét alatt mérsékeltebb mennyiségű hasüregi zsírral rendelkeztek a végére, akik pedig a maximális adagot fogyasztották, még nagyobb javulást értek el ebben. A kurozu nem okozott semmiféle egészségügyi problémát, azonban a HDL, azaz a lipoprotein mennyiséget növelte a koleszterinszintjükben. Mindez azt jelenti, hogy a fekete rizsecet fogyasztása valóban hatékony lehet az egyre nagyobb tömeget érintő betegség megfékezésében. 

A metabolikus szindrómával élők körében nagyon magas a stroke és a szívkoszorúér-betegségek aránya. Mind a diabétesz, mind az elhízás és a szívproblémák egymást felerősítő betegségek. Korunk egyik népbetegségének is tekintik, azonban egészséges életmóddal, és mint láthattuk, fermentált élelmiszerek, például a fekete rizsecet, vagy akár a kimchi vagy egyéb tejsavas erjesztésű zöldségek fogyasztásával tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.