A férfiak szentélye, ahol a nőnek helye nincs: mégis mi történik egy barber shopban?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A barber shopokat férfiaknak találták ki, és rájuk is szabták. Az ausztrál mintára kialakított borbélyszalonokban forró törülközős borotválás, modern és old school fazonokkal klasszikus hajvágás és pengés szakállvágás várja a lazulásra vágyó férfiakat. És ebben a környezetben, érthető módon, a másik nemnek nincs helye. Egy barber shopba nő csak indokolt esetben teheti be a lábát.

Az én esetem indokolt volt, a kiskamasz fiamat kísértem el fodrászhoz. Jobban mondva egy barber shopba, ahol igazi klasszikus borbélyélményben lehet része a férfiaknak. Habár nem először jártam ott, bevallom, harmadszor is kívülállónak éreztem magam. Pedig nem történt ott más, mint hajvágás és borotválás. De mindez abban a férfiakra méretezett környezetben olyan intimitást hordozott, ami nőként valóban zavarba hozott.

Borbélyélmény Magyarországon

Az utóbbi néhány évben gombamód szaporodtak országszerte azok a különleges hangulatú, hagyományostól eltérő férfifodrászatok, ahol nem öt percig tart egy hajvágás, hanem a szakáll- és frizuraigazítás közben jut idő egy kis feltöltődésre is. 

A különleges miliőben egy különleges szolgáltatásban van része a férfiaknak
Fotó: Nastasic / Getty Images Hungary

Az első barber shop csaknem tíz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Budapesten. A hagyományt a Gellei testvérek, András és Áron honosította meg Budapesten, az ausztrál mintára felépített borbélyszalonokkal. A kék-fehér-piros lámpás borbélyüzletek az USA-ban néhány évvel ezelőtt kezdtek elterjedni, és Nyugat-Európa mellett Ausztráliában is óriási reneszánszuk van.

Ha jólesik, welcome drink is jár

Egy barber shop sok mindenben különbözik a hagyományos férfifodrászatoktól. A legszembetűnőbb, hogy a klasszikus fodrászatokkal szemben itt nincsenek női vendégek, és a fodrászok is csak férfiak. A szolgáltatások között is csak olyanokat találunk, amit férfiaknak kínálnak: van kreatív és extrém hajvágás, szakálligazítás pengével, géppel és ollóval, haj- és szakállfestés, bajuszigazítás, valamint forró törülközős old school klasszikus késes borotválás, professzionális termékek, és ha jólesik, akkor egy welcome drink.

A berendezés is a férfias erőt sugározza

Ebben a férfiszentélyben a berendezés is férfias. A falakon vakolat helyett nyers téglára rögzített régi ollók, pengék, férfiaknak készült frizurákat ábrázoló fotók láthatók, a berendezés minimálisan megmunkált raklapokból készült. A shopokban mindössze egy, legfeljebb két fejmosóállomás van, és a szalon eredetére utaló néhány ausztrál emlék, bumeráng és szörfdeszka.

Az erős, masszív, dönthető székeken praktikus funkciót kapnak az állítható fejtámlák és lábtartók
Fotó: Jacob Ammentorp Lund / Getty Images Hungary

A tükrök előtt sem a megszokott, hagyományos fodrászszékekben ülnek a vendégek. A barber shopokban robusztus, masszív barberszékek állnak, melyeknek fix vagy szinkronban dönthető lábtartójuk van, illetve dönthető háttámlával és kivehető fejtámasszal rendelkeznek. Ez utóbbi funkcióknak szakálligazításkor van jelentős szerepük.

Ez a pengékkel, borotvákkal, törülközőmelegítővel, borbélyfésűvel és nyakszirtkefével felszerelt környezet egy igen kellemes férfias illattal párosul a speciális és professzionális waxoknak, samponoknak és szakállápolóknak köszönhetően.

Modern kori tetovált borbélyok

A borbély nem fodrász, ugyanis a borbély munkájához a hajvágáson túl hozzátartozik a borotválás és a szakáll fazonigazítása is. De régebben akár még kisebb műtéteket, például sebek összevarrását és fogászati beavatkozásokat, főleg foghúzást is elvégzett.

Nem ötperces művelet, ami a barber shopokban történik
Fotó: nd3000 / Getty Images Hungary

A mai barber shopokban bár már nem műtenek és nem húznak fogat, de a specializáció megmaradt. Itt nemcsak a borbélyok munkája, hanem ők maguk is szembetűnők, hiszen sokan közülük igen komolyan ki vannak tetoválva.

Szakmai tudásuk pedig igen megalapozott, miután ők teljes mértékben elkötelezték magukat a férfifodrászat mellett, professzionális módon végzik a munkájukat.

Már egy egyszerűnek tűnő hajvágás is hajszobrászatnak tűnik. Ilyenkor előkerül több eszköz, az olló mellett a hajvágógép és a penge is. Munkájukat teljesen elmerülve, szinte átszellemülve végzik, kívülálló szemmel olyan, mintha a borbély a vendégével együtt egy különös szeánszon venne részt. Ez az intim hangulat azt üzeni, a borbély nemcsak egy fodrász, hanem a vendég bizalmasa. Az az ember, aki bizalmat kapott arra, hogy rá bízzanak egy éppen születő stílust, na és persze azt, hogy pengével borotváljon. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.