Vastagbélrákot okozhat az ilyen hús, felejtsd el, ha jót akarsz

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem új keletű a hír, hogy a feldolgozott és vörös húsok fogyasztása növelheti a vastagbélrák kockázatát. Azonban már napi néhány szelet sonka is elég lehet a veszély növeléséhez.

Már mérsékelt húsevés mellett is emelkedik a bélrák kockázata. Ez különösen fontos figyelmeztetés egy olyan világ számára, ahol a feldolgozott húsok szinte mindennapos részei az étrendnek.

Azok az emberek, akik naponta átlagosan 79 gramm feldolgozott és vörös húst fogyasztanak – ez körülbelül három szelet szendvicsbe való sonkának felel meg –, 32%-kal nagyobb eséllyel betegednek meg vastagbélrákban, mint azok, akik 11 grammnál kevesebbet fogyasztanak naponta.

Szakértők szerint napi 90 gramm fölötti fogyasztás esetén érdemes 70 grammra csökkenteni a bevitt mennyiséget, azonban még ez sem feltétlenül biztonságos.

A kevesebb húsfogyasztás nemcsak a rákkockázatot mérsékelheti, hanem hozzájárulhat a normál testsúly fenntartásához is
Fotó: Nate Steiner / Wikimedia Commons

Mi számít feldolgozott és vörös húsnak?

Feldolgozott hús minden olyan hús, amelyet nem frissen árusítanak, hanem különféle módon tartósítanak: füstöléssel, sózással, pácolással vagy vegyi anyagokkal. Ide tartozik a szalonna, a sonka és a virsli. Nem tartozik azonban közéjük a frissen darált hús, a házi kolbász vagy a friss húspogácsa.

Vörös húsnak számít minden olyan hús, amely nyersen sötétpiros színű – például marha, sertés, birka vagy kecske. Ez élesen elkülönül a fehér húsoktól, mint a csirke, pulyka vagy hal – amelyek nem mutatnak hasonló kockázatot a rákkal összefüggésben.

Feldolgozott hús minden olyan hús, amelyet nem frissen árusítanak, hanem különféle módon tartósítanak: füstöléssel, sózással, pácolással vagy vegyi anyagokkal
Fotó: Wilfredor / Wikimedia Commons

Miért is veszélyesek ezek a húsfélék?

A tudomány már évek óta megerősíti, hogy a feldolgozott és vörös húsok káros vegyületeket tartalmaznak vagy hoznak létre hőkezelés során, amelyek sejtkárosodást okozhatnak a bélrendszerben.

Bár nem kell teljesen lemondani a húsról, a szakértők azt javasolják: már a mértékletesség is sokat számít. Heti egy-két húsmentes nap, kisebb adagok, új receptek kipróbálása, valamint a rostbevitel növelése mind segíthetnek.

A kevesebb húsfogyasztás nemcsak a rákkockázatot mérsékelheti, hanem hozzájárulhat a normál testsúly fenntartásához is, amely legalább 13 rákfajtával szemben nyújt védelmet. Emellett fontos figyelembe venni, hogy a hús – különösen a vörös hús – jó vasforrás, így teljes elhagyása esetén érdemes más forrásokat keresni.

Tehát nem szükséges a teljes lemondás, hanem a kulcs a tudatos fogyasztásban rejlik.

Ha szeretnél még több hasznos információt és tanácsot megtudni az egészséges életmóddal kapcsolatban, ezt a cikkünket is neked ajánljuk.

Németh Anna
Németh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.