Vajúdás, égési sérülés: így élnek a fájdalomra érzéketlen emberek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A fájdalom érzékelése és tűrése szempontjából mindannyian mások vagyunk. Vannak, akik a legkisebb fájdalomtól is sikítanak, mások pedig azt sem érzik, ha leforrázzák magukat. Szakértővel kerestük a választ a jelenség okaira.

Marianna évek óta nem érez fájdalmat. Pontosabban a kisebb kellemetlenségeket érzi, de a hirtelen fellépő, sokkszerű fájdalom ellen úgy védekezik a szervezete, hogy egyszerűen kiiktatja a fájdalomérzetet. „A szülésnél történt először. Egy napig vajúdtam, este már csak azért mentünk be a kórházba, mert úgy gondoltuk, ideje lenne szülni. A CTG közben kérdezgettek, hogy fáj-e. Látták, hogy már fájnia kellene, de én a maximális értékre se tudtam azt mondani, hogy érzem, mert nem éreztem semmit.”

„Nem éreztem fájdalmat”

Marianna fájdalomérzékelése a szülés után sem tért teljesen vissza. „Később rám borult a forró víz, leforráztam az egyik combomat. Akkor tudatosult bennem, hogy mi történt, amikor egy-másfél óra múlva az orvosnál ültem. Nem mondom, hogy utána nem fájt, de amikor megtörtént, nem éreztem fájdalmat. Teljesen észnél voltam, tudtam, hogy mit kell tennem, hogy ne égjen bele a bőrömbe a ruha, a nejlonharisnya, de érezni nem éreztem semmit” – meséli.

A fájdalomérzet valójában hasznos a testünk számára
Fotó: Thnathip Pha Tir Wat'hn / EyeEm / Getty Images Hungary

A pszichés ráhangolódástól is függ

A fájdalomérzékelés egyénenként eltérő. „A fájdalom maga egy szomato-pszicho-szociális reakció, vagyis amellett, hogy milyen inger éri a szervezetet, függ a receptoraink érzékenységétől, a pszichés ráhangolódástól, az állapottól és a neveltetésünktől is” – magyarázza dr. Gulyás Tamás aneszteziológus, a Fájdalom Ambulancia szakorvosa. „A különböző környezetben felnövő emberek máshogy élik meg a fájdalmakat. A természeti népek például sokkal kevesebb stresszt fordítanak a szülésre, és így könnyebben is szülnek.” A fájdalomérzékelést tehát jelentősen befolyásolja az adott kultúra hatása, az egyén attitűdjei és előzetes tapasztalatai.

Az „idegi kapu” bezáródhat

A szülés – ami, ha meghalljuk a „nagyon erős testi fájdalom” kifejezést, legtöbbünknek először beugrik – valóban kulcsfontosságú volt Marianna esetében is. „Elviselhetetlen, kibírhatatlan fájdalomra készültem. Annyira féltem a szüléstől, hogy szerintem az agyam egyszerűen kikapcsolta a fájdalomérzetet” – mondja. A fájdalomingert a szervezet agyi irányítás alatt gerincvelői szinten valóban módosíthatja, amint azt a fájdalom egyik magyarázóelmélete, a kapuelmélet is kimondja. E szerint a központi idegrendszerben található „idegi kapu” vagy megnyílik, vagy bezáródik a fájdalom előtt – ez utóbbi esetben nem engedi tovább a fájdalom keltette idegimpulzusokat a magasabb agyi központok felé. A kaput az agyból lefelé küldött jelek zárják, a fájdalom észlelt erősségét tehát a mentális állapot is befolyásolja.

Marianna esete nem egyedi, ugyanakkor meglehetősen ritka. „Egyértelműen pszichés prekondicionálás eredménye, amikor agyi/elmeszinten történik a fájdalom blokkolása egy önvédelmi mechanizmusként” – véli dr. Gulyás Tamás. „Ez már a múltbeli lenyomatok területe, amit hipnózissal lehetne oldani, ha szükséges egyáltalán” – teszi hozzá.

Genetikai különbségek

A genetikai meghatározottság is szerepet játszik abban, ki mennyire érzékeli a fájdalmat: „Genetikai különbségek vannak a receptorok érzékenységében, sőt a fájdalom feldolgozásában is” – mondja a szakember. „Ezek mindig poligénes, vagyis több gén együttes hatására kialakuló tulajdonságok. Számottevő az endorfinok szintje is, például stressz, sportesemény, tragédia hatása alatt kevesebb az akutan megélt fájdalom.”

Érzéstelenítés nélkül műteni?

Vannak azonban olyan emberek is, akik ritka genetikai rendellenességben szenvednek, és egyáltalán nem érzékelik a fájdalmat. Becslések szerint világszerte néhány száz ember lehet érintett.

Idézőjel ikon

Ők akkor sem éreznének fájdalmat, ha érzéstelenítés nélkül műtenék őket, vagy ha forró vízbe tennék a kezüket.

Ez azonban, bármilyen jól hangzik, egyáltalán nem könnyíti meg az életüket. A fájdalomnak ugyanis óriási szerepe van abban, hogy megtanuljuk, hogyan ne okozzuk saját vesztünket. Az analgéziában szenvedő, azaz a fájdalmat egyáltalán nem érzékelő emberek sokszor már gyerekkorukban végzetes sérüléseket szenvednek: nem éreznek lázat, nem érzékelik a csonttörést vagy a vakbélgyulladást, a fertőzések észrevétlenül terjednek bennük, és azt sem veszik észre, ha sérülést okoznak maguknak. A veleszületett szenzoros és autonóm neuropátia annál gyakoribb, minél „belterjesebb” egy közösség.

Vitaminhiány is okozhatja

Nemcsak veleszületett, hanem szerzett károsodások eredménye is lehet a fájdalomra való érzéketlenség. „Az idegkárosodások egyértelműen befolyásolják a fájdalom iránti fokozott vagy csökkent érzékenységet” – árulja el dr. Gulyás Tamás. „Legtöbbször idegsérülés és perifériás, sokszor diabéteszes neuropátia a legfőbb ok, de a B1-, a B3- vagy a B12-vitamin hiánya is okozhat ilyen tüneteket.” Ha változást tapasztalunk a fájdalomérzékelésünkben, forduljunk orvoshoz – a szervezetünk így is jelezhet számunkra.

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.