Itt az igazság a veszélyes fájdalomcsillapítóról, amelyet a magyarok is szednek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Emberek tucatjainak életét kioltó hatóanyagként emlegetik a fájdalom- és lázcsillapító metamizolt, amely itthon is több gyógyszerünk összetevője. De vajon tényleg olyan veszélyes, mint ahogyan azt a hírekben hallhatjuk? Jól döntünk, ha bevesszük, vagy inkább messziről kerüljük el? Megkérdeztük a szakértőt.

Mint ahogyan arról a Dívány is írt, néhány nappal ezelőtt újra a figyelem középpontjába került egy Spanyolországban széles körben használt metamizoltartalmú fájdalomcsillapító, miután egy apa négy nappal a szedése után meghalt. A hírek szerint azonban nem ő a gyógyszer egyetlen áldozata: egy, a fájdalomcsillapító használata ellen kampányoló nő szerint 2016 óta legalább negyven brit állampolgár vesztette életét a pirula szedésének következtében, és nem egy olyan ember van, aki a fájdalomcsillapító alkalmazása miatt szerzett maradandó sérüléseket.

De vajon mi az igazság? Dr. Dobson Szabolcs gyógyszerészt, az Egészségügyi szakirodalmi tallózó nevű Facebook-oldal szakértőjét kérdeztük a metamizolról.

Több országban betiltották, sok helyen nagyon népszerű

A metamizol nevű fájdalom- és lázcsillapító, gyulladáscsökkentő hatású gyógyszert először Németországban állították elő, és tabletták, valamint injekció formájában 1922-től hazánkban is alkalmazzák.

Idézőjel ikon

A tablettákat 2007. február 15-ig vény nélkül lehetett kapni itthon, majd egy kicsivel több mint tizenkét évig, 2019 júliusáig vénykötelesen lehetett csak hozzájutni.

Ezt az intézkedést az agranulocitózis nevű nagyon ritka, de súlyos, akár halálos következményekkel járó vérképzőszervi mellékhatással indokolták, amely során a rendkívüli mértékben lecsökkenő granulocita fehérvérsejtek száma súlyos fertőzéseknek nyit utat.

Dr. Dobson Szabolcs szerint e mellékhatást sok országban észlelték, amely miatt például az angolszász országokban vagy Hollandiában be is tiltották a metamizol használatát. Ugyanakkor például a hollandoknál vényköteles kategóriában fokozott gyógyszerbiztonsági intézkedések mellett nemrégiben újra engedélyezték, de a világ több részén is – köztük Közép- és Kelet-Európában, a posztszovjet térségben vagy Dél-Amerikában – nagyon népszerű.

Jelenleg itthon újra vény nélkül juthatunk hozzá.

A fájdalomcsillapító használatát több országban is betiltották
Fotó: Oleksandra Troian / Getty Images Hungary

Sokak szerint nem éri meg a kockázat

Arra a kérdésünkre, hogy miért tartják olyan veszélyesnek ezt a hatóanyagot, a gyógyszerész azt mondta: az agranulocitózis kiszámíthatatlanul csaphat le, olyan esetekben is, amikor valaki évek óta szed metamizoltartalmú gyógyszereket.
„A tiltás mellett érvelők szerint a haszon-kockázat arány nem jó, mert ezt a hatóanyagot a maga kategóriájában sok más szerrel lehet pótolni, és a fej- vagy fogfájás stb. kezelése nem éri meg az agranulocitózis kockázatát és az annak esetlegesen nagyon súlyos következményeit” – fejtette ki a szakértő.

A gyógyszerész hozzátette, hogy ezzel szemben, a vény nélküli státusz mellett állók azzal érvelnek, hogy más, hasonló célokra alkalmazott gyógyszerek – a nem szteroid gyulladásgátlók – emésztőrendszeri vérzéseket, szívinfarktus- és szélütéskockázatot fokozó hatását is figyelembe véve

Idézőjel ikon

a metamizol összességében jó biztonságosságú szer.

Utóbbi tábor szerint az agranulocitózis mellékhatásai miatt egyébként is inkább az észak-európai származású lakosság a fokozottabban veszélyeztetettebb.

A vény nélküli státusz mellett állók szerint biztonságos a metamizol
Fotó: leventince / Getty Images Hungary

Ugyanazt szedjük itthon, mint Spanyolországban

Dr. Dobson Szabolcs azt is elmondta, hogy nincs különbség a nálunk kapható és a spanyolországi esetek kapcsán emlegetett metamizoltartalmú gyógyszerek között, hiszen

Idézőjel ikon

az Európai Unióban meglehetősen hasonló szerek vannak forgalomban, és az engedélyezési követelmények azonosak.

Egyébként magyar cégek metamizoltablettáit is engedélyezték már több nyugati országban. A gyógyszerész szerint Angliában már korábban is felröppentek hírek az agranulocitózis okozta súlyos következményekről spanyol patikákban adott metamizoltabletták kapcsán, és az is tény, hogy a spanyol kormány már felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a hatóanyagot ne adják turistáknak és olyanoknak, akiknek az állapotát nem tudják követni.

A titok a felelős használatban rejlik

„Minden gyógyszert felelősen kell alkalmazni, mindegyiknek lehetnek és vannak mellékhatásai, amelyek azonban változó gyakoriságúak és súlyosságúak, és nem mindenkinél jelentkeznek” – magyarázta a gyógyszerész, hozzátéve: ez idáig nem merült fel olyan adat, amely alapján a metamizol újbóli vény nélkülivé tétele közegészségügyileg veszélyes lenne. Azt tanácsolja, hogy a gyógyszerek szedése előtt mindenképpen hasznos az orvossal és a gyógyszerésszel beszélni, és elolvasni a dobozban lévő betegtájékoztatót.

A gyógyszerész azt tanácsolja, hogy mindig olvassuk el a betegtájékoztatót
Fotó: Isabel Pavia / Getty Images Hungary

Ez a helyzet a többi fájdalomcsillapítóval

Az ibuprofen és a paracetamol kémiailag más szerkezetű és részben más hatásmódú fájdalom- és lázcsillapító, ám mindkét hatóanyagnak megvannak a maga esetenkénti súlyos mellékhatásai. A szakértő szerint összességében a paracetamolt tekintik a legbiztonságosabbnak, de ez meg nagy adagban májméreg. Halálos túladagolást már Magyarországon is leírtak vele, az alkoholisták és az alultápláltak különösen veszélyeztetettek. 

Ha tudni szeretnéd, hogy miért keserűek a gyógyszerek, olvasd el az erről szóló cikkünket!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.