Egészségesnek hitt szokásról derült ki, hogy ártalmas lehet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy közelmúltbeli kutatás szerint a túlevéshez és a hízáshoz jelentősen hozzájárulhat az is, ha evés közben iszunk. A vizsgálat során kiderült, hogy sem a harapás mérete, sem az étkezés sebesség nem befolyásolja érdemben az elfogyasztott étel mennyiségét, ellenben a gyakori vízkortyolgatás igen.

A fogyni vágyók hosszú idő óta vízivással vagy egyéb folyadékpótlással igyekeznek úrrá lenni éhségükön. De nemrég bebizonyosodott, hogy ez az étvágy kezelését szolgáló cselekvés sokkal inkább gátja, mint segítője a súlyvesztésnek.

Rossz ötlet evés közben inni

Sokan szeretnek evés közben valamilyen italt kortyolgatni annak reményében, hogy jobb lesz tőle az emésztésük, előbb éreznek majd teltségérzetet, megelőzhetik vele a habzsolást, vagy így kisebb adaggal is beérhetik. Egy új kutatás azonban rávilágított, hogy ez egy rossz étkezési szokás, ami ráadásul a szükségesnél többet evéshez is vezethet.

Az evés közbeni ivás túlevéshez vezethet
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

A vizsgálatot végző amerikai táplálkozástudományi és élelmezéstudományi kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy milyen viselkedésmintákkal hozható összefüggésbe a túlevés és az elhízás. Eközben jöttek rá, hogy azok, akik az étkezések során ivással próbálják önmérsékletre sarkallni magukat, végeredményben többet ehetnek. 

A kutatásba bevont 42 résztvevőnek négy különböző napon kellett különböző mennyiségű sajtos makarónit fogyasztania. A résztvevők valamivel több mint fele normál testsúllyal rendelkezett, a többiek pedig túlsúlyosak vagy elhízottak voltak. A felszolgált tészta adagját minden alkalommal 100 grammal módosították, 400 grammtól egészen 700 grammig. Ezenkívül minden étkezéshez körülbelül 7 deci víz járt.

A cél: elnyújtani az örömöt

A vizsgálat során kiderült, hogy a résztvevők összességében többet ettek, ha nagyobb adag ételt kaptak, ám a harapás mérete és az étkezési sebessége nem befolyásolta az elfogyasztott étel mennyiségét – szemben a gyakori vízkortyolgatással. Azok ugyanis, akik nehezen tudták kordában tartani étkezési ösztönüket egy-egy gusztusos tányér láttán, több vizet fogyasztottak evés közben, mint azok, akik ellen tudtak állni a finom falatoknak.

Az ivás elnyújthatja az evés örömét
Fotó: suteishi / Getty Images Hungary

A kutatócsoport tagjai úgy vélték, meglehet, hogy a gyengébb kontrollal rendelkezők azáltal igyekeznek maximalizálni az evés által képviselt jutalmat, hogy a hedonizmus okozta örömöt ivással késleltetik. 

Más szóval, a falatok és a kortyok közötti „váltás” arra szolgálhat, hogy a nagyevők ameddig csak lehet, meghosszabbítsák az étkezés élvezetét.

Ennek felismerése arra enged következtetni, hogy a kognitív viselkedésterápia segíthet az evés szabályozásában, a súlykezelésben és az egészséges táplálkozásban. Az étkezéssel összefüggő rossz beidegződések és szokások kezelése pedig megoldást jelenthet a túlevés elkerülésében.

Nem véletlen, hogy amikor degeszre esszük magunkat, gyakran annyira feszül a gyomrunk, hogy úgy érezzük, szétrobban.

Vajon tényleg megtörténhet, hogy szétdurran a hasunk? És ha igen, mennyi ételtől? Ezekre a kérdésekre alábbi cikkünkben találhatod meg a választ.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.