Ez az étrend mindössze 8 hét alatt csökkenti a biológiai életkorod

Olvasási idő kb. 3 perc

Egy tanulmány megállapította, hogy a vegán étrend mindössze 8 hét leforgása alatt csökkentheti a biológiai életkort.

Ahogy öregszünk, azt kívánjuk, bárcsak megállíthatnánk az idő kerekét. Egy tanulmány eredménye azt mutatja, hogy ez bizonyos mértékig lehetséges, sőt biológiai értelemben akár fiatalabbá is válhatunk. A vegán étrend ugyanis csökkentheti a biológiai életkort, amely a kronológiai életkorral szemben nem életéveink számát, hanem az ember sejtjeinek állapotát, aktuális egészségét tükrözi.

Így hat a vegán étrend a biológiai életkorra

A tanulmány keretében, amely a BMC Medicine című tudományos folyóiratban jelent meg, a Stanford Egyetem kutatói összesen 21 egypetéjű ikerpárt vizsgáltak, akik egyaránt 39 évesek voltak. Arra szerettek volna választ kapni, hogy a növényi alapú étrend követése egy 8 hetes időszakon keresztül befolyásolhatja-e a biológiai életkort. A kísérlet időtartalma alatt az ikerpárok egyik tagja kizárólag növényi alapú vegán étrendet fogyasztott, míg a másik növényi és állati eredetű ételeket is evett.

A vegán étrend kedvező hatással lehet a biológiai életkorra
Fotó: Kseniya Ovchinnikova / Getty Images Hungary

A kutatók az eredményeket értékelve úgy találták, hogy

Idézőjel ikon

a vegán étrendet folytató résztvevőknél jelentősen csökkentek az általános biológiai öregedés markerei, köztük azok, amelyek a szív, a máj, a hormonrendszer és az anyacsere egészségéhez, valamint a gyulladásokhoz kötődnek.

„A vegán étrendet követők átlagosan két kilóval fogytak többet, mint azok, akik normál étrendet fogyasztottak – valószínűleg azért, mert a vizsgálat első négy hetében étkezéseik során 200 kalóriával kevesebbet vittek be. A kutatók szerint a megfigyelt fogyás szintén hozzájárulhatott a két csoport biológiai életkorában tapasztalható különbségekhez.

Mint ismert,a vegán étrend nem tartalmaz semmilyen állati eredetű élelmiszert, így például mézet vagy zselatint sem. Aki tehát úgy dönt, hogy vegán lesz, elsősorban diófélékkel, magvakkal, hüvelyesekkel, zöldségekkel, teljes kiőrlésű gabonafélékkel, gyümölcsökkel és szójával táplálkozik.

De mi köze a vegán étrendnek a sejtekhez és az öregedéshez? A háttérben az áll, hogy a növényi alapú étrend gyulladáscsökkentő hatású, ezáltal

valamelyest képest mérsékelni az öregedéssel járó káros hatásokat és szerepet játszhat az élettartam növelésében.

A növényi alapú étrendet már régóta összefüggésbe hozzák az egészségesebb élettel, mivel csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A kutatásokból az is kiderül, hogy az állati eredetű élelmiszereket tartalmazó étrenddel összehasonlítva a vegán táplálkozás változatosabb bélflórához vezethet, ami

Idézőjel ikon

elősegítheti az általános egészséget és az életkor előrehaladtával javíthatja az életminőséget.

Kutatások szerint csökkenti a gyulladást és javítja az életminőséget
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

Lehetnek hátulütői is

Mielőtt a vegán életmód mellett döntenél, nem árt tudnod, hogy a teljes mértékben növényi táplálékokon alapuló étrendnek lehetnek bizonyos hátrányai is. Az egyik jellemző probléma a B12-vitamin hiánya, miközben erre az évek múlásával egyre nagyobb szükségünk van. A vegánok számára ezért a szakemberek B12-vitaminnal dúsított ételek fogyasztását vagy táplálékkiegészítők szedését javasolják.

A vegán étrend nem feltétlenül a legjobb választás azok számára sem, akiket bizonyos tápanyagok – ilyen a B12-vitamin mellett a vas vagy a cink – hiánya fenyeget, vagy egészségügyi állapotuk, például a csontritkulás miatt nagyobb mennyiségben igényelnek egyes tápanyagokat, mint a D-vitamin és a kalcium.

Idézőjel ikon

Érdemes figyelembe venni, hogy a hiányállapotok általában hosszú távon alakulnak ki, és tüneteik gyakran csak évek múltán jelentkeznek.

A szakemberek mindezek tükrében azt mondják, már a kisebb lépések is segíthetnek. A pozitív hatások akkor is megjelenhetnek, ha csak rövid időre térsz át a vegán étrendre. Sőt, azzal is kiaknázhatod a vegán étrend előnyeit, ha arra törekszel, hogy mindennap egy kicsit több zöldség-gyümölcsöt fogyassz, majd innen építkezel tovább – így esélyed lehet hosszabb, egészségesebb életet élni.

Ha már az öregedésnél tartunk, tudtad, hogy ha betartod ezt a 20 szabályt, akár 20 évvel tovább is élhetsz?

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.