Ha ezeket az ételeket eszed, vonzóbb lesz az illatod

Olvasási idő kb. 4 perc

Az ételek jelentős hatással vannak a testünk illatára, némelyek kellemesebbé teszik az izzadság szagát, mások viszont orrfacsaró bűzzel járnak.

Akárcsak az ujjlenyomatunk, testünk természetes illata – vagy szaga – is egyedi. A gének, a hormonok, az egészségi állapot, a hangulat, a higiénés szokások, sőt még a személyiség is befolyásolja. Sok tényezőn nem tudunk változtatni, de jelentős hatása van annak is, hogy mit eszünk. Egyre több kutatás bizonyítja, hogy étrendünk nemcsak a testszagunkat módosítja, hanem azt is, mennyire tűnünk vonzónak mások számára. 

Így befolyásolják az ételeket a testszagot

Biológiai szinten két fő módon befolyásolják az ételek testünk szagát: az emésztőrendszeren és a bőrön keresztül. Amikor megemésztjük az ételt, a benne található vegyi anyagok lebontása során gázok szabadulnak fel. Ezek az illékony molekulák úgy távoznak a testünkből, ahogy bejutottak: a szánkon keresztül. Ez rossz leheletet okozhat attól függően, mit ettünk. 

Bizonyos ételek vonzóbbá teszik a testünk illatát
Fotó: Alexander Spatari / Getty Images Hungary

A másik út a bőrünkön keresztül vezet. Az ételek lebontása során a kémiai összetevők bekerülnek a véráramba, és számos szövethez eljutnak. Egy részüket a bőrön keresztül kiizzadjuk, ahol kölcsönhatásba lépnek a bőrünkön lévő baktériumokkal. Maga az izzadság szagtalan, az izzadságban szaporodó baktériumok felelősek a kellemetlen bukéért.

Egyél sok zöldséget és gyümölcsöt, jobb lesz az illatod

A keresztesvirágú zöldségek – mint brokkoli, a káposzta, a karfiol és a kelbimbó – nagyon egészségesek, de tele vannak kénvegyületekkel, amelyek záptojásra emlékeztető szagot árasztanak.

Idézőjel ikon

Amikor ezek a vegyületek a verejtékkel együtt távoznak a szervezetből, és kapcsolatba kerülnek a bőr baktériumaival, az markáns szaggal járhat.

Ugyanez igaz a hagymára és a fokhagymára is: emésztésük során olyan szúrós szagú kémiai anyagokra bomlanak, mint a diallil-diszulfid és az allil-metil-szulfid kénvegyületek, amelyek a légzésen és a bőrön keresztül is távoznak a testből. 

A fokhagymaevés utáni jellegzetes, bűzös lehelet közismert jelenség, de meglepő módon a tanulmányok arra jutottak, hogy a fokhagyma vonzóbbá teszi a férfiak izzadságának a szagát. Egy kísérletben hónaljpárnák segítségével gyűjtöttek illatmintákat, és a nők szexibbnek ítélték meg azoknak a férfiaknak az illatát, akik több fokhagymát fogyasztottak. Sőt, még a fokhagymaalapú étrend-kiegészítőknek is hasonló hatása volt. A kutatók azt feltételezik, hogy a magyarázat a fokhagyma antioxidáns és baktériumölő tulajdonságaiban rejlik, amelyek támogatják az egészséget.

A fokhagymától büdös lesz a lehelet, de az izzadság szagát vonzóbbá teszi
Fotó: shironosov / Getty Images Hungary

Általánosságban a gyümölcsök és zöldségek fogyasztása pozitív hatással van a test illatára. Egy 2017-es ausztrál tanulmány megállapította, hogy azoknak a férfiaknak, akik több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak, határozottan jobb volt az illata – gyümölcsösebb, virágosabb, édesebb. Ugyanebből a tanulmányból az is kiderült, hogy akik kevés zsírt, tojást és tofut esznek, kellemesebb illatú a verejtékük. A legkevésbé szexi illatot pedig a szénhidrátban gazdag étrend eredményezte. 

A húsmentes diétát követők illata kellemesebb

A hús és a hal fogyasztása kellemetlen irányba viheti el a testszagot. A prágai Károly Egyetem egy korábbi kutatásában férfiakat vizsgáltak, akik két héten át húsos, illetve húsmentes étrendet követtek.

A nők értékelése szerint a húsmentes diétán élő férfiak illata vonzóbb, kellemesebb és kevésbé intenzív volt.

Az eredmény kissé a tudósokat is meglepte, mert evolúciós szempontból a hús az emberi táplálkozás fontos része. Igaz, elődeink jóval kevesebb húst fogyasztottak, a napi szintű húsevés modern kori jelenség. 

Az alkohol, különösen nagy mennyiségben és rendszeresen fogyasztva, szintén rossz szagot okozhat mind a gyomor- és bélrendszeren, mind az izzadságmirigyeken keresztül. Amikor a máj lebontja az alkoholt, egy acetaldehid nevű, mérgező, illékony, erős és jellegzetes szagú vegyület keletkezik. Emellett az alkohol kiszárítja a szervezetet, csökken a nyáltermelés, így több baktérium marad a szájban, ami tovább rontja a leheletet. Egy régebbi kísérletben sör- és vízivó férfiak testszagát hasonlították össze, és arra jutottak, hogy a sörösök illata sokkal vonzóbb – de kizárólag a szúnyogok számára. 

A kávé és a tea is hatással lehet testünk kipárolgásaira. A koffein stimulálja az úgynevezett apokrin izzadságmirigyeket. Ezek csak bizonyos testtájakon, például a hónalj és az ágyék területén találhatók meg, és kedvezőbb környezetet teremtenek a baktériumoknak, ami erősebb testszagot okozhat. 

Bár a kutatások szerint több élelmiszer is jelentősen befolyásolhatja a testszagot, a kellemes illatnak nincs egyetlen univerzális receptje. Ráadásul a szag csak egyetlen tényező azok közül, amelyek befolyásolják, mennyire találnak minket vonzónak. 

Az illatok érzékelése a személyiségünkről, sőt akár a céljainkról is sokat elárulhatnak.

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.