Sokan viszolyognak ettől az ételtől, pedig lassítja az öregedést

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A zúza egy igen megosztó étel, vannak, akik viszolyognak tőle, mások szívesen fogyasztják. Az utóbbiak járnak jól, ugyanis a belsőség rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, gyógyír a veséknek, hiszen magába szívja a szervezetbe kerülő toxikus anyagokat, ráadásul az öregedési folyamatokat is lassítja.

Ezzel azonban még nincs vége annak a felsorolásnak, mi mindenben jelenthet előnyt az egészségünknek, ha zúzát eszünk. Egyebek között serkenti a gyerekek egészséges növekedését, erősíti a bőrszövetet, fehérjében gazdag, de zsírban szegény, így a koleszterinszintet is kordában tartja.

Világszerte kedvelt alapanyag a zúza

A zúza egy kis izmos szerv, amely a madarak emésztőrendszerében található gyomor. A szárnyasok húsához hasonlóan a csirke- és a pulykazúza is gazdag fehérjében, és megfelelő módon elkészítve igazán finom ízű étel.

A fehérjében gazdag zúzából több szempontból hasznos étel készíthető, ha az egészségünket szeretnénk megőrizni
Fotó: Vicuschka / Getty Images Hungary

A baromfi- és a pulykazúza szerte a világon, de jellemzően Dél-Afrikában, Délkelet-Ázsiában, Kelet-Európában meghatározó alapanyaga a gasztronómiának. A csirkemájjal, szívvel és vesével együtt számos ételhez felhasználják, például levesek és pörköltek készítéséhez, de meg is süthetjük, párolhatjuk, piríthatjuk, grillezhetjük, vagy akár nyársra is húzhatjuk, sőt van, aki mártáshoz és szószokhoz is hozzáadja.

Vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag

Nem véletlen, hogy a zúza az egyik legegészségesebb és legtáplálóbb belsőség. Miután fehérjében gazdag, és alacsony a zsírtartalma, ezért a diétázók számára is ideális energiaforrást jelent. Emellett számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz.

A zúza egy igazán sokféleképpen elkészíthető élelmiszer
Fotó: Oksana Chaun / Getty Images Hungary

A zúza kiváló forrása a C-vitaminnak, riboflavinnak, magnéziumnak, réznek és mangánnak is. Ráadásul szénhidrátmentes, így igen alacsony a kalóratartalma is, ám annál nagyobb mennyiségben tartalmaz szelént, cinket, vasat és kalciumot

Segít a rák megelőzésében

A fehérjében és ásványi anyagokban gazdag zúza egészséges kiegészítője lehet a legtöbb étrendnek. Kutatás igazolta, hogy a zúzában is megtalálható szelén védelmet nyújthat a mell-, a hólyag-, a tüdő-, a prosztata- és a bőrrák ellen. Ez az ásványi anyag segíti a pajzsmirigyhormonok termelődését, véd az oxidatív stressztől, és támogatja a reproduktív egészséget.

Támogatja a fogyást

Magas fehérjetartalmának köszönhetően a zúza kordában tartja az éhségérzetünket, ezáltal segít abban, hogy több kalóriát égessünk el a nap folyamán. Kutatásokkal alátámasztott tény, hogy a magas fehérjetartalmú étrend növeli a teltségérzetet, így a zúza is segíthet az elhízás megelőzésében és a zsigeri zsír csökkentésében is.

A zúza energiával tölt fel és eltelít
Fotó: Ronnie Kaufman / Getty Images Hungary

Serkenti az agyműködést

A zúza B12-vitamin-tartalmának köszönhetően kulcsszerepet játszik az agyműködésben, illetve támogatja a vörösvértestek termelődését. A B12-vitamin pótlása különösen fontos azok esetében, akik nem fogyasztanak állati eredetű élelemiszereket, idősek, illetve vérszegénységben vagy gyomor-bélrendszeri rendellenességekben szenvednek.

Ugyanis, ha nem kezelik a B12-vitamin-hiányt, a vitaminhiányos állapot fáradtsághoz, memóriazavarokhoz, demenciához, depresszióhoz vezethet.

Gyógyír a vesének 

A népi gyógyászatban a zúzának kiemelkedő szerepet tulajdonítottak, mert magába tudja szívni azokat a toxikus anyagokat, melyek ételmérgezéshez vezethetnek. A veséket támogató méregtelenítés során megkíméli a gyomrunkat és a bélflórát, és akár a vesekő feloldására is képes lehet a szárított, őrölt zúza. 

Lelassítja az öregedést

Magas fehérjetartalma miatt serkenti az anyagcserét, a zúzában lévő szelén pedig lassítja az öregedési folyamatokat is. A szelén ugyanolyan fontos a pajzsmirigy és a hormonháztartás egészsége szempontjából, akárcsak a jód.

A zúzában lévő protein és szelén lassítja a bőr öregedését
Fotó: Adene Sanchez / Getty Images Hungary

Növeli az energiaszintünket

Ha fáradtnak és kimerültnek érezzük magunkat, annak gyakran a vashiány lehet az oka. Ez az ásványi anyag támogatja a sejtek egészségét, erősíti az immunrendszert, és segít oxigént juttatni az izmokhoz. Az alacsony vastartalmú étrend vérszegénységhez vezethet, ami gyengeséget és fáradtságot, törékeny körmöket, fejfájást, szívritmuszavarokat, a szellemi képességek romlását, mellkasi fájdalmat és szabálytalan szívverést okozhat. 

Helyes étrenddel a fáradtság is elkerülhető
Fotó: Tetra Images / Getty Images Hungary

A zúza fogyasztása megakadályozhatja ezeket a tüneteket a benne lévő cinknek, magnéziumnak, B-komplex vitaminoknak köszönhetően, melyek hozzájárulnak a szervezet optimális működéséhez. 

Fontos tudni, hogy az alacsony B12-vitamin-szint is vérszegénységet és fáradtságot okozhat, amit a zúza étrendünkbe iktatásával szintén ellensúlyozhatunk. 

Kutatások igazolják, hogy a gyulladás csökkentésének egyik legjobb módja nem a gyógyszeres szekrényben, hanem a kiskertekben rejlik. Megfelelő élelmiszerek fogyasztásával ugyanis leküzdhető a gyulladás. Ezek közül május-júniusban minden bizonnyal az egyik legjobb választás a cseresznye lesz. Itt olvashatsz róla bővebben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.