Már egydoboznyi is leállíthatja a szívet ebből, fiatalok esetében is

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hiába a tiltások és a korlátozások, még mindig nagyon sokan fogyasztanak energiaitalt szomjoltóként, vagy azért, hogy felpörgessék magukat. Ez a teljesítményfokozó ital különösen veszélyes a fiatalokra, ennek ellenére közülük is nagyon sokan élnek vele. Talán azért, mert kevesen tudják, hogy már egyetlen doboz ital elfogyasztása is okozhat szívleállást.

Az energiaitalok az egyik legnépszerűbb üdítőitalok Magyarországon is. Egy néhány éve készült felmérés szerint minden tizedik iskoláskorú gyerek fogyasztott már energiaitalt, csaknem húsz százalékuk pedig heti rendszerességgel iszik ilyen terméket. Az energiaital fogyasztása 15 éves kortól pedig egyre gyakoribb, önmagában is vagy akár alkohollal kombinálva is.

Miért olyan népszerű és veszélyes az energiaital?

Az energiaitalok leginkább erős koffeintartalmuk miatt károsak a fiatalok egészségére. A szakértők éppen ezért arra figyelmeztetnek, hogy ezeknek a ráadásul gyakran cukros italoknak a fogyasztása vérnyomás-emelkedéssel, súlygyarapodással, fejfájással, szorongással, fogászati problémákkal, kiszáradással és szívbetegségekkel járhatnak. A kockázatok ellenére az energiaitalok népszerűsége tovább nő, és egyre több híresség adja az arcát a különböző márkájú teljesítményfokozó termékekhez.

Az energiaitalok főként magas koffeintartalmuk miatt jelentenek veszélyt az egészségre
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

De ha olyan nagyon ártalmas az egészségre, mint ahogyan azt a szakértők állítják, mégis miért olyan kedvelt és keresett termék?

Mivel az energiaitalok köztudottan magas koffeintartalmúak, jelentősen megnövelik a szellemi és a fizikai aktivitást.

Éppen ezért gyakran használják teljesítménynövelésére a sportolók, a diákok pedig a memóriahatékonyság fokozására, javítására.

A koffein a legnagyobb ludas

A koffein egy köztudottan élénkítő hatású vegyület, amely nemcsak az energiaitalokban található meg, hanem ott van a kávéban, a teában, a kólában, a csokoládéban, valamint számos táplálékkiegészítőben is. 

A koffein nem csak az energiaitalban van jelen, a kávé fogyasztását sem szabad túlzásba vinni
Fotó: Yana Iskayeva / Getty Images Hungary

Ugyanannyi, körülbelül 80 mg koffein van egy csésze presszókávéban, egy doboz, vagyis 250 ml energiaitalban, illetve egy liter kólában is.

Vannak, akik egyáltalán nem fogyaszthatnak koffeint, mert érzékenyek rá bizonyos betegségek miatt, esetleg olyan gyógyszert szednek, melynek hatását gyengítené ez élénkítőszer. Ha valaki tisztában van vele, hogy a szervezete valamilyen oknál fogva rosszul tolerálja a koffeint, akkor feltehetően semmilyen formában nem fogyasztja. 

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság kutatása azt bizonyítja, hogy egy egészséges felnőtt ember biztonsággal fogyaszthat el napi legfeljebb 400 mg koffeint.

Ez azt jelenti, hogy öt doboz energiaital után nem ajánlott kávét, kólát vagy akár csokoládét fogyasztani még egy egészséges felnőtt embernek sem. A gyerekeknek azonban egyáltalán nem ajánlott semmilyen koffeines termék fogyasztása. 

Akár a szívet is képes megállítani

Az energiaital magas koffeintartalma miatt vízhajtó hatású, ezért nem ajánlott például sportolás előtt vagy közben, és főleg nem alkohollal együtt fogyasztani, mert rosszullétet, kiszáradást, és akár ájulást is okozhat. Akinek pedig rejtett szívproblémája van, annál már egyetlen doboz energiaital elfogyasztása hirtelen szívleállást idézhet elő.

Különösen veszélyes sportolás közben energiaitalt fogyasztani
Fotó: DjordjeDjurdjevic / Getty Images Hungary

Mindemellett a koffeintartalmú energiaital jelentősen megemeli a vérnyomást és a pulzusszámot, stimulálja az idegrendszert, de szívritmuszavart is előidézhet. 

Vízhajtó hatásuk miatt veszélyt jelentenek az energiaitalok a májra és a vesére is. Nap mint nap fogyasztva a koffein akár túladagolható, és függőséget is okozhat. A koffein-túladagolás tünetei az erős hányinger és hányás, a mellkasi fájdalom, a szapora pulzus, a nyugtalanság, az álmatlanság és esetenként a pánikroham.

Alkohollal együtt még veszélyesebb

Óriási a veszélye, ha az energiaitalt alkohollal együtt fogyasztják, hiszen mindkettő dehidratál, ezért ilyenkor az alkohol mérgező hatása is sokkal erőteljesebben jelentkezik, ami akár halálos kimenetelű lehet. Mivel az energiaital serkentőleg hat, az alkohol pedig épp ellenkező hatást vált ki, e kettő együtt a kontroll és a helyzetfelismerés elvesztését okozza, így a fogyasztó nem érzi, hogy reflexei lassultak volna.

Az alkohol tovább fokozza az energiaital kártékony hatását
Fotó: FG Trade / Getty Images Hungary

Fontos tudni, hogy ha az alkoholt koffeinnel kombináljuk, azzal megnöveljük azt az időt, ami alatt a koffein elhagyja a szervezetünket. Ezzel pedig sokkal inkább elnyújtjuk a stimulálás idejét, mint ha külön-külön fogyasztanánk a két terméket. A szakértők szerint ez a megnövelt stimulációs időszak odavezethet, hogy sokkal több alkoholt fogyasztunk, mint egyébként tennénk.

Több országban betiltották már az energiaitalt

Magyarországon különböző intézkedésekkel évek óta fellépnek az energiaitalok túlfogyasztása ellen. A fogyasztóvédelemről szóló törvény egy korábbi változata szerint 14 éven aluli gyerekeknek egyáltalán nem volt értékesíthető. Ez a tiltás megszűnt, de a terméket bevonták a népegészségügyi termékadó hatálya alá, illetve megtiltották, hogy az iskolai büfékben energiaitalokat árusítsanak. Mindemellett számos kampány is indult annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet az energiaitalok veszélyeire, de ennek ellenére még mindig túl sokan fogyasztják rendszeresen.

Az iskolai büfékben már nem árusíthatók energiaitalok
Fotó: Matthew Horwood / Getty Images Hungary

Nagy-Britanniában tilos energiaitalt árusítani a gyerekeknek, de Litvánia is betiltotta az energiaitalok értékesítését a 18 éven aluliaknak. Ezzel az intézkedéssel a balti ország volt az első a világon, amely korlátozta az energiaitalok eladását.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.