Szexuális zaklatással vádolja Emily Ratajkowski a Blurred Lines sztárját

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A popsztár megragadta a topmodell csupasz mellét, miközben a Blurred Lines című dal videoklipjét forgatták. A férfi állítólag részeg volt.

Emily Ratajkowski hamarosan megjelenő, My Body című önéletrajzi könyvében azt írja, hogy a 2013-ban megjelent klip forgatása alatt az R&B énekes a beleegyezése nélkül fogdosta őt. A dal egyébként villámgyorsan a toplisták első helyére került.

A topmodell beszámolója alapján Robin Thicke megfogta a csupasz melleit, és azt is tényként állítja, hogy a forgatásra az énekes „kissé részegen” érkezett vissza.

Emily Ratajkowski egyike volt a három modellnek, akik félmeztelenül jelentek meg a videóban Thicke, Pharrell Williams és a rapper TI mellett. Remélhetőleg a másik két férfi nem nézte végig szó nélkül a jelenetet. A most harmincéves Ratajkowski hamarosan megjelenő első könyvében vádolja a férfit, és azt is leírja, hogy kezdetben élvezte a forgatást, amelyet teljesen női csapat segítségével végeztek – írja a BBC.

Azonban a forgatás öröme hirtelen megszakadt, amikor Robin Thicke valami oknál fogva úgy érezte, hogy jó móka lenne a topmodell csupasz mellét megérinteni.

„A semmiből, hirtelen hűvösséget és valami idegent éreztem, ahogy egy idegen keze hátulról a csupasz mellemet szorítja. Ösztönösen eltávolodtam, és visszanéztem Robin Thickére” – fogalmazott és hozzátette, hogy érezte, ahogy a teljesen megsemmisül megalázottságában. 

A videóklip rendezője, Diane Martel a Sunday Times-nak arról beszélt, hogy emlékszik az esetre. 

„Emlékszem arra a pillanatra, amikor megragadta Emily mellét. Mögötte állt, mivel mindketten oldalt álltak nekünk” – idézte a nő, bár azt nem részletezte, hogy a rendező, aki szintén nő, helyrerakta-e az énekest. Annyit azért hozzátett, hogy Thicke később bocsánatot kért. Nem mintha azzal meg nem történtté lehetne tenni az ilyen, vagy ehhez hasonló hasonló eseteket. 

A 44 éves Thicke egyelőre nem válaszolt a BBC megkeresésére

A Blurred Lines egyébként szép kis karriert futott be, mert világszerte vezette a toplistákat, 2014-ben pedig az Egyesült Királyságban minden idők legtöbbet letöltött dala volt. 

A dalszövegeket és a videoklipet azonban elég sok kritika is érte. Az egyik például, hogy sokak értelmezése szerint a szám a beleegyezés nélküli szexről szól. Pharrell Williams később elismerte, hogy zavarba hozta a szöveg. Hogy ez valóban így van-e, annak nyilván csak ő az egyedüli megmondhatója, a forgatáson történtek azonban utólag nyilván új kontextusba helyezik az ügyet. 

Egyébként pont Thicke – a mellmardosó – volt, aki megvédte a videót, és 2013 -ban azt mondta a BBC-nek, hogy a kritikusok egyszerűen csak nem értik, hogy miről szól a szám. Két évvel később, 2015-ben pedig úgy nyilatkozott a New York Times-nak, hogy a szövegeknek nem szexuális konnotációi voltak. „Soha nem írtam és nem is írok ilyen negatív hangú dalokat” – fogalmazott akkor. 

Nos, ezek után erre a kijelentésre azért nem vennénk mérget. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Farkas Virág Ágnes
Farkas Virág Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.