Ha sürgősen orvos kell, ezeken a balatoni településen keresd az elsősegélynyújtó helyeket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Magyar Vöröskereszt térítésmentes elsősegély-ügyelete idén 12 Balaton-parti település 19 fürdőhelyén biztosít egészségügyi ellátást. Mutatjuk, hogy pontosan hol.

A humanitárius szervezet idén 17. alkalommal szervezte meg a térítésmentes elsősegélypontok felállítását. Eddig évente több ezer akut esetet láttak el a Balaton-parton, és idén is minden helyzetre készen állnak. 

Augusztus 20-ig tart a program

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat feladata kettős: a vízben és a Balaton partján keletkező kisebb sérülések azonnali ellátása mellett komoly sebesülések esetén is rendelkezésre áll. Az ellátást fiatal önkéntes egészségügyi szakemberek végzik, akiknek kötelességük a sérültek állapotának stabilizálása, a mentők kihívása, és szükség esetén az újraélesztés megkezdése. „Évente 3-4 ezer alkalommal kell segítséget nyújtania az önkénteseinknek, idén is ekkora esetszámra számítunk. Az eltelt évek alatt nyolcszor helyszíni életmentésre is sor került. Minden eshetőségre felkészültünk, de az elmúlt hetek tapasztalatai alapján bízunk benne, hogy idén komoly sérülések nélkül zárhatjuk a szezont” – mondja Kormos Ádám, a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetője. A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat június 28-án kezdte meg működését és augusztus 20-ig nyújt segítséget a Balaton körül.

Minden elsősegélypont a parthoz közeli helyen található
Fotó: GettyImages

Ezeken a balatoni településeken segítenek

Az elsősegélypontok a következő balatoni településeken találhatók: Balatonudvari: Községi strand, Fövenyes strand; Révfülöp: Szigeti strand, Császtai strand; Balatonberényi strand; Badacsonytomaj: Badacsony strand, Badacsonytomaji strand, Balatonmáriafürdő: Központi strand, Hajóállomás strand, Balatonfenyves: Központi strand, Csalogány közi szabadstrand, Balatonfenyves alsói szabadstrand; Balatonboglár: Platán strand; Balatonlelle: Napfény strand, Balatonszemesi szabadstrand, Balatonszárszó: Központi strand, Móricz Zsigmond utcai strand; Balatonföldvár: Keleti strand, Nyugati strand.

Ezeken a partszakaszokon a Magyar Vöröskereszt sátra alatt kérhetünk segítséget szükség esetén.

A fiatalok végzik a sürgős beavatkozást

A segélyszervezet mind a 19 elsősegélyponton fiatalok bevonásával dolgozik, az önkéntesek között elsősorban egészségügyi tanulók és pályakezdők vannak. Többen évről évre újra csatlakoznak a programhoz, és céljuk, hogy az akut esetek kezelése által nagyobb tapasztalatra tegyenek szert. „A Magyar Vöröskereszt további szándéka, hogy ösztönözze a jövő ápolóit és orvosait a készséges segítségnyújtásra. A jelentkezők úgy tekintenek a programra, mint egy szakmai táborra, ahol ismereteket cserélnek, kapcsolatokat építenek és aktívan dolgozhatnak másokért.” Az ifjúsági vezető arra biztatja a Balatonon strandolókat, hogy bátran forduljanak az önkéntesekhez segítségért. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.