Serge Voronoff hatalmas vagyonra tett szert: kezelése, melynek során majmok hereszövetéből ültetett át páciensei lába közé egy kis darabot, a többi között fiatalságot és hosszabb életet ígért.
Ma hátborzongatóan hangzik, hogy majmok heréjéből lenyesett szövetdarab beültetésével hosszabbítsák meg emberek életét, és adják vissza fiatalságukat, ám egy orosz sebész ebből épített hihetetlen karriert. Nem akarta átverni az embereket, maga is hitt az eljárásban: ezt mutatja, hogy saját testvérén is elvégezte.
A 19. század végén és a 20. század elején az orvostudomány még sok mindennel nem volt tisztában, ami ma már köztudomású nemcsak tudományos, de laikus körökben is. A szervátültetés például egészen újfajta beavatkozás volt: az első szaruhártya-átültetést 1905-ben végezte el Eduard Zirm, az első pajzsmirigy-transzplantációt pedig Theodor Kocher hajtotta végre 1883-ban. Ezek sikere egészen vad elképzeléseket is eredményezett: Charles-Édouard Brown-Sequard, a modern endokrinológia (a belső elválasztású mirigyek működésének tana) atyja például fejébe vette, hogy
kutya- és tengerimalac-here őrleményéből készített injekcióval meg lehet hosszabbítani az életet. Annyira hitt ebben, hogy magán próbálta ki a kezelést.
Híres sebészek keze alatt tanult
Noha az eljárás hatástalannak bizonyult, fölkeltette egy orosz származású francia sebész érdeklődését. Serge Voronoff 1866-ban született Oroszországban, ám 18 éves korában, miután elvégezte a voronyezsi reáliskolát, Franciaországba emigrált. Itt végezte el az orvosi egyetemet – tanárai között volt Alexis Carrel, aki 1912-ben orvostudományi Nobel-díjat kapott, miután kidolgozta az erek összevarrásának biztonságos módszerét. A francia sebészt később a szervek átültetésének kérdése kezdte el foglalkoztatni, valószínűleg Voronoff is tőle hallott először az orvostudomány ezen ágáról. 1896 és 1910 között Egyiptomban dolgozott, ahol behatóan tanulmányozta a kasztráció hatását az eunuchokra – ekkor kezdte el igazán érdekelni az ivarmirigyek működése és az öregedés közötti összefüggés.
Állítólag kipróbálta magán Charles-Édouard Brown-Sequard módszerét, ám megtapasztalva hatástalanságát, az a meggyőződés alakult ki benne, hogy az injekciónál a részleges szervátültetés sokkal komolyabb sikerekkel kecsegtet.
A következő években Voronoff kecskéken, juhokon és bikákon kísérletezett, fiatalabb állatok hereszövetét ültetve át idősebb állatok ivarszervébe.
Úgy tapasztalta, hogy a koros egyedek a kezelés hatására megfiatalodnak – a sebész teljes szívvel hitte, hogy megtalálta a fiatalság elixírjét.
Emberkísérletekbe fogott, először csimpánzok pajzsmirigyét ültette át olyan emberekbe, akiknek ez a szerve nem termelt elég hormont. Aztán szintet lépett, és frissen kivégzett, fiatalabb bűnözők hereszövetét ültette át betegei heréjébe. Az kereslet azonban olyan nagy lett kezelése iránt, hogy a nagy bürokratikus és logisztikai komplikációkkal járó módszer helyett egyszerűbb megoldás után kellett néznie.
A fiatalság majomelixírje
Az első majom-ember heretranszplantációt 1920. június 12-én végezte el. Egészen vékony állati szövetcsíkokat használt, amelyek gyorsan összeolvadtak az emberi szövettel. Állította: a kezelés javítja a memóriát, csökkenti a fáradtságot, jobb látást és libidót eredményez, miközben természetesen fiatalít és megnyújtja az életet. A sebész szerint jó eséllyel még az akkoriban dementia praecoxnak nevezett skizofrénia ellen is hatásos.
Az eljárás hatalmas sikert hozott Voronoffnak. Akkora lett a kereslet eljárása után, hogy az olasz Riviérán, Ventimigliában majomfarmot alapított, amelynek vezetésével egy volt cirkuszi idomárt bízott meg. A gyakran Voronoff kastélyának is nevezett, költséges létesítmény kialakításában segítségére volt Evelyn Bostwick, a Standard Oil amerikai olajvállalat kincstárnokának, Jabez Abel Bostwicknak a lánya, akivel 1920-ban össze is házasodtak. (A nő 1921-ben elhunyt, hatalmas vagyont hagyva a sebészre.) A majomfarm önmagában is egyfajta látványossággá vált: olyan hírességek keresték föl, mint Lily Pons francia-amerikai operaénekesnő.
Voronoff egyre nagyobb elismertségre és vagyonra tett szert. 1923-ban Londonban, a Sebészek Nemzetközi Kongresszusán mutatta be eljárását, és a 700 résztvevő egyöntetű véleménye szerint a majom-ember hereátültetés forradalmi előrelépést jelentett az orvostudományban. Egyre másra keresték föl a sebészt milliomosok, hogy elvégezze rajtuk a kezelést – köztük volt például Harold McCormick, a mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozó International Harvester Company igazgatótanácsának elnöke.
Az 1930-as évek elejére több ezren váltak beültetett majomszövet büszke birtokosává: egyedül Franciaországban 500 operációt hajtott végre.
A sebész bevételeiből fényűző életet élt: egy teljes szintet bérelt Párizs egyik legelőkelőbb szállodájában, sofőrök, titkárok, komornyikok és inasok hadát foglalkoztatta – és persze jónéhány szeretője is volt.
Voronoff nem akarta a nőket kizárni a fiatalító kezelésből, így majompetefészekkel is kísérletezni kezdett, ám ezek a beavatkozások nem vezettek eredményre. Még azzal is megpróbálkozott, hogy egy emberi petefészket átültessen egy nőstény majomba, majd emberi spermával megtermékenyítse. Nem meglepő módon ez a kísérlet sem sikerült, ám
remek inspirációt szolgáltatott Félicien Champsaur-nak Nóra, a majomból lett nő című regénye megírásához.
Élete végére elfelejtették
Az 1930-as évek végére azonban egyre több eset bizonyította, hogy a transzplantáció valójában nem fiatalítja meg Voronoff pácienseit. Egy brit sebész, Kenneth Walker kendőzetlen véleménye szerint az orosz származású orvos kezelései „semmivel sem jobbak, mint a boszorkányok és mágusok hókuszpókuszai”. Hírnevének koporsójába az utolsó szöget az 1940-es évek tesztoszteron-kutatásai verték be, ezek cáfolhatatlanul bebizonyították, hogy a hormon nem hat úgy az öregedésre, ahogy azt Voronoff remélte.
Nemsokára a közvélemény is a sebész ellen fordult. Gúnyolódó árucikkek jelentek meg, mint például egy hamutartó, amelyet egy kezével nemi szervét eltakaró majom díszített, alatta felirattal:
„Nem, Voronoff, engem nem kapsz el!”
Mai szemmel visszatekintve könnyen úgy tűnhet, hogy Voronoff egyszerű szélhámos volt, ám az orvos tényleg hitt kezelésében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az átültetést saját öccsén, Georges-on is elvégezte.
Noha Voronoff eljárásáról ma a tudomány azt tartja, hogy kevés pozitív eredményei leginkább a placebo-hatásnak voltak köszönhetők, az orosz sebész kitörölhetetlen nyomot hagyott az orvostudományon: kutatásai egyértelműen hozzájárultak a hormonpótló terápiák és a modern transzplantációs eljárások fejlődéséhez. Hatása azonban túlmutat az orvosláson: az ő élete inspirálta például Mihail Bulgakov 1925-ös Kutyaszív című szatírikus elbeszélését, amelyben egy tudós emberi szerveket ültet egy kóbor kutyába, katasztrofális következményekkel. Máig ismert a Monkey Gland (Majommirigy) nevű koktél, amelyet a párizsi Ritz Hotelben találtak ki. E. E. Cummings, a híres amerikai költő egy ismert orvosról írt, aki „majommirigyeket ültet be milliomosokba,” a Marx fivérek pedig a Kókuszdiók című Broadway-musicalban így énekeltek:
„Ha túl öreg vagy a tánchoz / Szerezz magadnak egy majommirigyet.”
Serge Voronoff 1951-ben elfeledetten , egy esést követő komplikációk következtében hunyt el Svájcban. Haláláról csak néhány lap emlékezett meg. Köztük a The New York Times – a lap valaha a sebész legnagyobb méltatója volt, halálhírében azonban még a nevét is helytelenül írták le.
Nem ez volt az egyetlen furcsa vagy szörnyű gyógymód az orvostudomány történetében.
