Magyarok tömegét érinti a betegség, mely a rák előszobája lehet

Olvasási idő kb. 3 perc

Prof. dr. Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója nyilatkozott lapunknak az állapotról, amely bizonyos daganatos megbetegedések kialakulásához is hozzájárulhat.

Az elhízást ma már betegségként tartják számon, mert önmagában kóros folyamatokat indít el a szervezetben. Ami még nagyobb gond, hogy ezek az elváltozások más krónikus, sokszor az életet veszélyeztető kórképekhez vezetnek. A daganatos megbetegedések is ezek közé tartoznak. Prof. dr. Dank Magdolna a téma tudományos hátteréről, a kockázat mértékéről és a megoldási lehetőségekről adott interjút a Díványnak. 

Az elhízást a klinikai gyakorlatban betegségként kezelik. Mi ennek az oka? 

A szervezetben az elhízás krónikus gyulladást indít el, amely önmagában számos betegség kialakulásában játszhat szerepet. Megváltozik az inzulintermelés, a zsírszövet hormonális és anyagcsere-funkciója. Mindez jelentősen növeli a szív-, és érrendszeri betegségek és a pre-diabétesz – inzulinrezisztencia – kockázatát, ezért hívjuk ezeket a betegségeket az elhízás társbetegségeinek. Mindezeken túl pedig sajnos a daganatos betegségek kialakulásában is nagy szerepet játszik az elhízás – a világon évente több, mint 500.000 beteg daganatának hátterében oki tényezőként az elhízás is jelen van. Összesen 13 daganattípus esetében találtunk egyértelmű összefüggést a rák és az elhízás között. 

Az elhízás jelentősen növeli bizonyos rákbetegségek kockázatát. Prof. dr. Dank Magdolna
Fotó: Kiss Marietta Panka

Melyek ezek a daganattípusok? 

Többek között a következő ráktípusokkal hozható összefüggésbe az elhízás: 

  • Emlőrák (különösen menopauza után) a hormon érzékeny alcsoport
  • Vastagbél- és végbélrák
  • Nyelőcsőrák (adenokarcinóma)
  • Méhnyálkahártya-rák
  • Veserák
  • Májrák
  • Epehólyagrák
  • Hasnyálmirigyrák
  • Pajzsmirigyrák
  • Petefészekrák
  • Gyomorrák (felső rész)
  • Meningeoma ( anaplasztikus agyhártyarák)
  • Mielóma multiplex (vérképzőszervi rák)

Milyen módon segíti elő a szervezetben az elhízás a daganatok kialakulását?  

Az elhízás következtében megváltozott zsírszövetben olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek kedvező körülményeket teremtenek a daganatok kialakulásához. A szintén módosult hormonelválasztás is elősegítheti daganat kialakulását – az ösztrogén szerepe nem csak a hormonfüggő emlőrák-, hanem a vastagbélrák kifejlődésében is tetten érhető. Szoros kapcsolat van az elhízás, a gyulladás és a mikrobiom között, ez is elősegítheti a vastagbélrák vagy májrák kialakulását. Az elhízás következtében sokszor kialakuló zsírmáj és a májból kiinduló elsődleges májrák kialakulása között is szoros kapcsolatot írtak le.

Idézőjel ikon

Különösen az úgynevezett zsigeri zsír az, ami nagyon káros lehet, ha ezt sikerül csökkenteni, akkor mérsékelni lehet a tumor kialakulásának rizikóját.

Van egy paradoxon is, mely szerint a túlsúlyos nők petefészek karcinómája jobb lefolyású, mint normál testsúllyal élő társaiké, de ez persze nem azt jelenti, hogy a betegség kialakulásával szemben is védelmet nyújtana a túlsúly. 

Mennyire jelentős probléma ma az elhízás a világban? 

Az előrejelzések szerint 2030-ra a gyermekkori és a felnőttkori elhízás és túlsúly egyaránt jelentős mértékben nő, így sajnos az ezzel összefüggésbe hozható daganatos betegségek ellátásával is egyre többet kell majd foglalkoznunk. 

Megfordítva az összefüggést – mennyi fogyás szükséges ahhoz, hogy csökkentsük a rák kialakulásának kockázatát? 

Posztmenopauzában sok nő küzd testsúlygyarapodással, de ha valakinek ebben az időszakban sikerül elérni – nem két hónap, hanem 1-1,5 év alatt – egy 10 %-os testsúlycsökkenést, akkor 50 %-kal tudja csökkenteni az emlőrák kialakulásának a kockázatát, és ugyanez igaz a férfiak esetében a prosztatarák vonatkozásában. A férfi felnőttkor folyamatában egy 20 kg-os túlsúly felszedése a prosztatarák kialakulásának rizikóját 20-30 %-kal növeli. 

Ha érdekel a prof. dr. Dank Magdolnával készített interjú folytatása, a Weborvos.hu-n elolvashatod. 

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.