Ennyivel hosszabbítja meg a férfiak életét a házimunka – a nőknek jobban megéri?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van, aki a jó házasságra, van, aki a sok munkára, és van, aki az egészséges táplálkozásra esküszik, ha a hosszú élet titkáról faggatják. A legfrissebb kutatás szerint a rendszeresen végzett, közepesen megerőltető mozgásformák, mint a kertészkedés vagy a házimunka, 20 százalékkal csökkenti az elhalálozás esélyét.

A szakértők szerint a nők akár három évvel is tovább élhetnek, ha rendszeresen szorgoskodnak a ház körül. Ám ugyanez a megállapítás már nem állja meg a helyét a férfiak esetében. A rotterdami University Medical Center kutatói arra is rámutattak, hogy miért van ez így, és kiderítették azt is, a férfiak mivel tudnak pluszéveket nyerni.

Más segít a nőknek, és más a férfiaknak

Mind a házimunka, mind pedig a kertészkedés meghosszabbítja az életet – állítja dr. Klodian Dhana és csapata, akik több mint hétezer férfit és nőt kérdeztek meg a szokásaikról, házimunkához és egyéb, ház körüli tevékenységhez való viszonyukról. Majd évtizedekkel később szintén megvizsgálták ugyanezeket az embereket, és ekkor a kutatók összefüggést találtak a magasabb életkor és a ház körül tanúsított aktivitás között.

Egy fárasztó nap után nem mindig esik jól, hogy még otthon is házimunkával töltsük az időt, de megéri
Fotó: ljubaphoto / Getty Images Hungary

A vizsgálat szerint azok az 55 év feletti nők, akik viszonylag keveset dolgoznak a ház körül, átlagosan 83 évig élnek, míg a rendszeres házimunkát végző asszonyok sokkal nagyobb eséllyel élhetik meg a 86 éves életkort.

Érdekes módon ugyanez a pozitív fejlemény a férfiaknál nem volt kimutatható.

Ők bármennyire is szorgoskodnak a házimunkával, csupán csak egy pluszévet nyerhetnek vele, ám azoknak a férfiaknak, akik sokat dolgoznak a kertben, csaknem három évvel nőhet meg az átlagéletkoruk. 

Dr. Klodian Dhana, a kutatás vezetője szerint vizsgálati eredményeik azzal is magyarázhatók, hogy a nők átlagosan több házimunkát végeznek, a férfiak pedig többet tevékenykednek a kertben. 

A ház körüli teendők a betegségtől is megóvnak

A holland tudósokhoz hasonlóan a British Journal of Sports Medicine című lapban jelent meg cikk azt támasztja alá, hogy 20 százalékkal csökken a betegség miatti elhalálozás esélye, ha hetente legalább egyszer 10-60 percen keresztül közepesen megterhelő munkát végzünk, ami lehet takarítás, virágültetés vagy gyomlálás is. Azoknak, akik hasonló tevékenységet folytatnak, de erre 2,5-5 órát szánnak hetente, 31 százalékkal csökken a betegségekből adódó elhalálozási esélye.

A férfiak jobban járnak, ha a kertben keresnek maguknak elfoglaltságot
Fotó: Dougal Waters / Getty Images Hungary

A vizsgálat végén a kutatók arra helyezték a hangsúlyt, hogy a szabadidőben végzett könnyű, ház körüli fizikai aktivitás elsősorban terápiás jellege miatt lehet ránk jótékony hatással, hiszen megnyugszunk tőle. Mindemellett az sem elhanyagolandó, hogy a séta, a kertészkedés és a házimunka mind-mind szívet és tüdőt erősítő mozgásforma.

A kerti munka oldja a stresszt

Talán hihetetlennek tűnik, de az intenzív kerti munka felér egy edzőtermi edzéssel, amikor súlyt emelünk, derekat hajlítunk, guggolunk, csak a kertben ezt épp ásással, ültetéssel és gereblyézéssel helyettesítjük. Heti néhány, 2-5 órás kertészkedés egyaránt jót tesz a testünknek és a mentális egészségünknek is.

Ugyanis azok, akik kertészkednek, boldogabbak, elkerüli őket a depresszió, a szorongás és a stressz.

Ha korábban még nem végeztünk fizikai munkát, ügyeljünk arra, hogy ne legyen megterhelő. Kezdésképpen csak keveset és rövid ideig dolgozzunk, és csak fokozatosan növeljük a teendőket és a kertben töltött időt.

A porszívózás felér egy zumbaórával

A kertészkedés mellett a naponta végzett házimunka, mint például a porszívózás is jelentősen csökkentheti az olyan sokszor végzetes kimenetelű betegségek kockázatát, mint a szív- és érrendszeri problémák vagy a cukorbetegség.

Nemcsak porszívózással, hanem vasalással is rengeteg kalóriát égethetünk el
Fotó: andresr / Getty Images Hungary

A megelőzéshez a szakértők szerint fontos, hogy a napi rutinba különböző típusú fizikai tevékenységek épüljenek be, mint például 10 perc lépcsőzés, 15 perc porszívózás és 20 perc vasalás, valamint 45 perces kocogás vagy kerékpározás.

Nem is gondolnánk, de a házimunkával akár kétezer kalóriát is elégethetünk. A heti egyszeri mosás ugyanannyi kalóriát éget el, mint száz felülés, az ablakok tisztítása pedig 40 fekvőtámasszal ér fel. 

A mosogatás 560 kalóriát égethet el egy hét alatt, ha minden este 15 percet töltünk ezzel. Ez 2500 méter úszásnak felel meg.

A porszívózással fél óra alatt 90 kalóriát lehet elégetni, míg háromórányi vasalás 420 kalóriától szabadíthat meg. Ez felér egy zumbaórával. Egy négytagú család ágyneműjének cseréje, ami legalább 15 percig tart, 65 kalóriát éget el.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.