Így szabadulhatsz meg leggyorsabban az éjszakai lábgörcstől

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Veled is előfordult már, hogy az éjszaka közepén úgy begörcsölt a lábad, a vádlid, hogy legszívesebben ordítottál volna a fájdalomtól? A néhány másodpercig vagy pár percig tartó kellemetlenségen – ami a lábgörcs mellett a vádli bekeményedésével is együtt jár – az átkozódás nem segít. Vannak azonban olyan praktikák, amelyekkel megszabadulhatsz a görcstől és a fájdalomtól.

Az éjszakai lábgörcs igen makacs dolog. Olyannyira, hogy még lábra állni sem enged. Sőt, az izomgörcs nyomaként a fájdalom akár napokra befészkeli magát a vádliba. Ez a kellemetlen jelenség akkor fordul elő, amikor a láb egy vagy több izma önkéntelenül megfeszül. Ez megtörténhet napközben vagy akár álmunkban is.

A lábgörcsök leggyakrabban a gastrocnemius izmot, vagyis az úgynevezett kétfejű lábikraizmot érintik, amely a vádliban helyezkedik el, és a bokától a térdig húzódik, de a görcsök hatással lehetnek a comb elülső és hátsó izmaira is.

Az éjszakai lábgörcs okai

A legtöbb esetben az éjszakai lábgörcsök idiopátiás jellegűek, ami azt jelenti, hogy pontos okuk nem ismert. Vannak azonban olyan ismert tényezők, amelyek növelhetik a kialakulás esélyét. A szakemberek úgy vélik, hogy az éjszakai lábgörcsök összefügghetnek a láb helyzetével, miután gyakran úgy alszunk, hogy pihenés közben megfeszítjük a lábunkat és a lábujjainkat. Ez az úgynevezett plantáris, talphajlító pozíció érzékenyebbé teszi a lábat a görcsökre.

Ha alvás közben megfeszítjük a lábunkat, nagyobb eséllyel fog begörcsölni
Fotó: Daria Kulkova / Getty Images Hungary

De vannak egyéb tényezők is, amelyek hozzájárulhatnak az éjszakai lábgörcsök kialakulásához. Ilyen például a mozgásszegény életmód, ami érzékenyebbé teheti a lábizmokat a görcsökre. De a testmozgással túlterhelt izmok is görcsöket okozhatnak. Továbbá a nem megfelelő ülőhelyzet is kiválthatja, főként akkor, ha hosszú ideig keresztbe tett lábbal vagy lábujjhegyen tartott lábfejekkel ülünk. Ugyanígy a hosszan tartó álldogálás is megviseli a vádli izmait. Mindemellett a kor előrehaladtával, ahogyan az izmokat és csontokat összekötő inak rövidülni kezdenek, ez a folyamat egyre gyakrabban szintén izomgörcsökhöz vezethet.

Betegség is állhat a háttérben

Kicsi a valószínűsége, de az éjszakai lábgörcsök akár súlyosabb egészségügyi problémára is utalhatnak. Ez abban az esetben állhat fenn, ha valaki terhes; ha gerincsérve van; ha neurológiai rendellenességekkel küzd; ha mozgásszervi betegségei vannak; ha nem megfelelő a máj-, a vese- és a pajzsmirigyműködése; anyagcserezavarok esetén, ilyen lehet például a cukorbetegség; szív- és érrendszeri betegségekkel összefüggésben.

A terhesség hajlamosító tényező lehet a lábgörcsre
Fotó: Mykola Sosiukin / Getty Images Hungary

Így kezeld a láb- és vádligörcsöt

Bár az éjszakai lábgörcsök erős fájdalommal járhatnak, általában nem súlyosak. Aki megtapasztalja, azok közül a többségnek nincs szüksége orvosi kezelésre. Az alábbi praktikákkal otthon enyhíthetünk a görcsökön.

A láb masszírozása – Az érintett izom dörzsölése, finom átmozgatása segíthet a görcs feloldásában, ellazításában. 

Nyújtás – Ha a görcs a vádliban van, felváltva hajlítsd be, majd nyújtsd ki a lábadat, miközben a lábujjaidat magad felé húzod.

Sétálj a sarkadon – Ez aktiválja a vádlival szemben lévő izmokat, lehetővé téve az ellazulást.

Melegítsd az izmot – A meleg borogatás megnyugtathatja a feszes izmokat. Tekerd be a lábad egy jól átmelegített törülközőbe, vagy tegyél rá meleg vizes palackot, esetleg melegítőpárnát. Ugyanilyen hatásos lehet egy meleg fürdő vagy a zuhanyzás.

Savanyúságlé-ivás – Állítólag a kis mennyiségű, de rendszeres savanyúságlé-fogyasztás is segíthet az izomgörcsök elkerülésében és enyhítésében.

Az éjszakai lábgörcsök el is kerülhetők

Ha ügyelünk a megfelelő folyadékbevitelre, elősegítjük a normál izomműködést. A vádli és a combizom lefekvés előtti nyújtása csökkentheti az éjszakai lábgörcsök gyakoriságát és súlyosságát. Alvás során kerüljük az olyan testhelyzeteket, amikor a lábfejek lefelé néznek. Próbáljunk meg hanyatt fekve vagy párnával a térdünk között aludni. A nehéz ágyneműk helyett használjunk könnyű takarót, amely nem nehezedik a lábunkra alvás közben. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.