Kevesen fogyasztják, pedig ez a világ legegészségesebb zöldsége

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy tíz évig tartó kutatás során a szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a természet antibiotikumaként is számontartott vízitorma a legegészségesebb zöldség a világon. A gyógynövény nemcsak finom, hanem számos szempontból jó hatással van az egészségünkre is.

Küllemre a rukkolára hasonlító vízitormával mint mikrozölddel leggyakrabban szendvicseken találkozunk, hiszen friss, jellegzetesen csípős és borsos íze kiválóan passzol a húsokhoz és a zöldségfélékből készült krémekhez is. Egy-egy szendvics elmajszolása közben talán keveseknek jut eszébe, hogy a vízitorma védi a szívet, jól hidratál, erősíti a csontokat, és a rák kockázatát is csökkentheti.

A vízitorma került a lista élére

Tíz évvel ezelőtt azzal a céllal indítottak kezdeményezést amerikai kutatók, hogy kiderítsék, melyek azok az élelmiszerek, amelyekről tudományosan is bizonyítható, hogy a leghatékonyabbak a krónikus betegségek kialakulásával szemben, és fogyasztásuk a legtöbb egészségügyi előnnyel jár. A szakemberek 17 létfontosságú tápanyagra összpontosítottak, köztük a C-, D-, E- és K-vitaminra, valamint az olyan alapvető ásványi anyagokra, mint a kalcium és a kálium.

A kutatók szerint az élelmiszerek közül a vízitorma szolgálja a legjobban az egészségünket
Fotó: Ali Majdfar / Getty Images Hungary

Az értékelt élelmiszerek közül a keresztesvirágúak családjába tartozó vízitorma került a lista élére. A vízitorma alapvető vitaminokban, ásványi anyagokban és erős antioxidánsokban gazdag, ráadásul kalóriánként is jelentős tápanyagot kínál. Ez pedig azt jelenti, hogy minden egyes falat vízitorma elfogyasztása jelentős egészségügyi előnnyel jár.

A vízitorma az öregedést is lelassítja

A legújabb kutatások szerint a vízitorma javíthatja a csontok egészségét, minimalizálhatja a DNS-károsodást, továbbá rákmegelőző hatása is van. Ez a vékony, zöld leveles mikrozöld tele van antioxidánsokkal, ezáltal segít leküzdeni az oxidatív stresszt is, amely szerepet játszik a korai öregedésben és a különböző krónikus betegségek kialakulásában.

A legegészségesebb zöldség kiváló kiegészítője lehet a halból, húsokból vagy zöldségekből készült ételeknek is
Fotó: RapidEye / Getty Images Hungary

A gyógynövény egyebek között tisztítja a vért, és segíti a vérképzést, serkentő hatással van az emésztőrendszer működésére, megtisztítja a beleket a nemkívánatos baktériumoktól, bélférgektől, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást, elősegíti a sebgyógyulást. 

A vízitorma télen is kiváló vitaminforrás, illetve megtisztítja a tüdő hörgőit és a légutakat, ezért javasolt nagy mennyiségben fogyasztani, például salátákba vagy zöldséges ételekbe keverve. 

A vízitormának kiváló vértisztító hatása van, és ezért alkalmas például többféle bőrprobléma kezelésére is. A pajzsmirigyproblémával küszködők akár kúraszerűen is fogyaszthatják, miután a vizitorma kén- és jódtartalma kiválóan támogatja a belső elválasztású mirigyek működését. 

Emellett a növény nem csupán tisztító, hanem fájdalomcsillapító hatásáról is ismert, ezért baktériumos fertőzés esetén kiválóan gyógyítja a fájdalmas vizelést.

Így fogyaszd a vízitormát 

Friss vízitormával nem csupán a salátákat vagy a szendvicseket tehetjük színesebbé és ízletesebbé, hanem teát is főzhetünk belőle, melyből naponta több csészével is fogyaszthatunk. A gyógynövényben lévő hatóanyagok jobban érvényesülnek, ha a teát nem forrázva, hanem hidegen készítjük el. Ebben az esetben javasolt egy éjszakára hideg vízbe áztatni a vízitormát. 

A vízitormából készült tea alkalmas a húgyhólyag megtisztítására is
Fotó: Pranithan Chorruangsak / Getty Images Hungary

Tisztítókúrához vagy méregtelenítéshez a préselt növényből készült zöldséglé kiváló választás lehet.
Fontos tudni, hogy a vízitorma fogyasztása várandósság idején ellenjavalt, mert a növény az anyaméh enyhe összehúzódását okozhatja.

A brokkolinak azon túl, hogy segíti az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozást, külön érdeme, hogy az agyunk öregedését is lassítja. Ha szeretnéd tudni, hogy a brokkolinak milyen egyéb egészségmegőrző előnyei vannak, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.