Így reggelizz, hogy megelőzd a cukorbetegség kialakulását: egészséges napindító tippek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A reggeli a nap legfontosabb étkezése, hallottuk már számtalanszor, de hogy ez mennyire igaz, az is alátámasztja, hogy a cukorbetegség elkerülésében is nagy szerepe van a nap egészséges elindításának.

Ha mindennap reggelizel, azzal csökken az esélye a kettes típusú diabétesz mellett a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának is: az ezt megállapító kutatásban részt vevő 21–60 éves amerikaiakat arra kérték, még déli 12 óra előtt fogyasszanak el összességében legalább 700 kalóriát jelentő táplálékot. A kutatók ezt megelőzően, illetve a hat héten át végzett kísérletet követően is megvizsgálták az önkéntesek emésztését, testzsírszázalékát és egészségét, illetve zsírsejtjeikből is mintákat vettek.

Ezek az egészséges reggeli adta előnyök

Úgy találták, hogy bár azoknál, akik reggelit is fogyasztottak, a zsírégetéssel kapcsolatba hozható gének aktivitása valamelyest csökkent, viszont az inzulinrezisztencia kialakulásában szerepet kapó géneké viselkedett. A reggelizők sejtjei több cukrot vettek fel, ami hosszú távon megelőzheti a cukorbetegség kialakulását.

Az egészséges reggeli segít a cukorbetegség elkerülésében is
Fotó: andresr / Getty Images Hungary

Nem mindegy ugyanakkor, milyen reggelit fogyasztunk, ha igazán egészségesek szeretnénk maradni. A Mayo Clinic összegyűjtötte, milyen előnyökre számíthatnak a fentieken túl azok, akik megfelelő élelmiszereket visznek be szervezetükbe reggelente. A felnőttek tapasztalta előnyök a következők:

  • Jobb súlykontroll.
  • Jobban kontrollált vércukorszint.
  • Több vitamin- és ásványi anyag jut be a szervezetedbe.
  • Jobban teljesítenek munkahelyeiken.

A gyerekeknél a következő előnyöket tapasztalták:

  • Egészséges testsúly.
  • Jobb koncentrálóképesség.
  • Kevesebb iskolai hiányzás.

Ezt fogyaszd a cukorbetegség elkerülése érdekében! 

Mit kell ennünk, hogy mindehhez mi is hozzájuthassunk? Nagyon fontos a teljes kiőrlésű élelmiszerek beépítése az étrendbe, amit sovány fehérjével egészítünk ki. Erre tökéletes megoldás teljes kiőrlésű kenyeret vagy péksüteményt fogyasztani tojás, zöldségek, magvak vagy sovány hús mellé. Tejtermékből az alacsonyabb zsírtartalmú változatokat keressük: alacsony cukortartalmú vagy natúr joghurt, tej, alacsony zsírtartalmú sajt egészítheti ki a reggelinket. Gyümölcsöt és zöldséget is érdemes a tányérra tenni, így lesz igazán komplett az egészséges reggeli.

Sokan szívesen fogyasztanak müzlit vagy gabonapelyhet reggelire, ami szintén egészséges választás lehet, de nem akármilyen müzli vagy gabonapehely felel meg a követelményeknek.

Lehetőleg adagonként 160 kalória alatti energiatartalmú, minimum 3-5 milligramm rostot tartalmazó és cukrozatlan az ideális napindító müzli.

Választhatunk bátran kását is: fontos, hogy ilyenkor azt se cukrozzuk agyon, ezzel ugyanis elveszítjük egészséges előnyeit.

Készítsd elő még este

Ha nehéz egy rohanós reggelen ilyen komplex és egészséges tányért összeállítanunk, lehetőség szerint próbáljuk meg előző nap előkészíteni azt, és reggel csak melegítsük meg, ha a választott étel azt kívánja. Azzal is jól járunk, ha reggel becsomagoljuk, és munkahelyünkre érve azonnal megesszük: így időt spórolunk, de mégis sikerült egészségesen indítanunk a napot. Segít az is, ha releváns ajánlások alapján állítod össze reggelid: ebben segíthet az Okostányér!

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.