Aggódhatsz egészséged miatt, ha ezt nem tudod megtenni egy percen belül

Olvasási idő kb. 2 perc

Szeretjük a dolgokat számszerűsíteni, tesztekben mérni, és sokan vennénk szívesen azt is, ha egészségünkkel kapcsolatosan is lennének tesztek, melyek mindent megmutatnak. Az a szerencse, hogy néhány egyszerű teszt tényleg segít felmérni, mennyire tekintheted magad egészségesnek!

Persze, nem az derül ki belőlük, hogy magas-e a koleszterinszintünk, vagy hogy szenvedünk-e bizonyos típusú betegségekben, arra azonban jók ezek a tesztek, hogy észrevegyük, ha van olyan terület testi egészségünkben, amelyre jobban oda kell figyelni, hogy megelőzzük a nagyobb bajt.

A legegyszerűbb teszt: állj fél lábon!

Mielőtt az egyperces teszthez érnénk, nézzünk meg két gyorsabb gyakorlatot! Már óvodásoknál jelentősége van annak, ha valaki nem tud huzamosabb ideig fél lábon állni: felnőtteknél az a fontos, hogy legalább tíz másodpercig meg tudd így tartani az egyensúlyodat. Azok halálozási rátája ugyanis, akik nem tudják megtartani ezt a pózt kiterjesztett karokkal, 84 százalékkal magasabb, mint azoké, akik könnyűszerrel utánozzák a gólyát.

A tesztet könnyen elvégezheted te is: állj fél lábra, tárd szét kezeid, tekinteted fixáld egy ponton, és számolj. Ha megvolt a tíz másodperc, szerencséd van. Aki meg tudja tartani az egyensúlyát, az valószínűleg egy eséskor sem szenved akkora sérüléseket, ezt méri a teszt.

Üldögélni nem elég, a teljes tesztet meg tudod csinálni?
Fotó: Sergio Mendoza Hochmann / Getty Images Hungary

Furcsa egészségmérő eszköz: ülj törökülésbe, és állj fel!

De ne csak úgy simán! Tedd keresztbe egyik lábad a másik előtt, majd térd, könyök vagy kéz segítségének igénybevétele nélkül ülj törökülésbe, onnan pedig ugyanígy állj fel. Amennyiben ehhez segítségre volt szükséged, egy pont mínuszban vagy. Ha mindkét kezed letetted, az már két pont mínuszt jelent.

A következőkért jár a kezdeti tíz pontból levonás:

  • Kéz használata
  • Térd használata
  • Alkar használata
  • Térdre tett kéz használata
  • Láb oldalának használata
  • Egyensúlyvesztés.

A cél a 8 pont körüli eredmény. Ez a teszt a hajlékonyság és az erő mellett a koordinációval és az egyensúlyoddal kapcsolatosan ad fontos jelzést. Egyes szenzációhajhászabb oldalak szerint ha nem megy a dolog, öt éven belük meghalsz, de ne ijedj meg, inkább erősítsd magad!

Egy egészséges embernek nem okozhat gondot a lépcsőzés sem
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

Lépcsőteszt egy percben

Ez a teszt szíved egészségével mutat kapcsolatot. Négyemeletnyi lépcsőt kell megmásznod, ami nagyságrendileg 60 foknak felel meg: a megtett idő alapján derül ki, mennyire vagy kitéve szívbetegség kockázatának. Ha egy perc alatt sikerül teljesíteni a feladatot, nem kell aggódnod szíved miatt, de ha ennél több időre van hozzá szükséged, akkor érdemes jobban odafigyelned egészségedre!

Ha egészség témájában olvasnál még, a kardiológusok által tiltott 10 ételről szóló cikkünket is ajánljuk!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.