Ha így lélegzel, megszűnik az orrdugulás, a fejfájás, és javul az asztmád a légzési módszer szakértője szerint

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Interjúalanyunk szerint megszűnik az orrdugulás, javul az asztma, a hörghurut, de az állandó fáradtság, fejfájás leküzdésében is sokat segíthet, és még fogyaszt is. Ez a Buteyko-módszer, egy ukrán orvos találmánya.

Dr. Konsztantyin Pavlovics Buteyko professzor szembeszállt a közvélekedéssel, amely szerint minél nagyobbakat lélegzünk, annál egészségesebbek leszünk. A professzor tanai szerint a felszíni, apró légzés sokkal egészségesebb. Szerinte ugyanis számos civilizációs betegség fokozott levegőcserével jár együtt, és akkor javul, ha kevesebbet lélegzünk. A Buteyko-módszerről Varga-Szilágyi Gyula specialistával beszélgettünk.

Megmentette magát a magas vérnyomástól

Az ukrán orvosprofesszor saját magát és a betegeit figyelte meg, amikor rájött, hogy más légzéstechnikákkal ellentétben a kevesebb és felszínesebb légzés több oxigénhez juttatja a szervezetet. Buteyko ugyanis súlyos magasvérnyomás-betegségben szenvedett, sokszor 210 fölé emelkedett a vérnyomása. Amikor egyszer rosszul lett a kórházban, kísérletképpen megpróbálta mérsékelni az addigi zihálását, és olyan felszínesen lélegezni, amennyire csak lehet. Azt vette észre, hogy percről percre jobban van, de amikor viszont szándékosan visszatért az öblös légzéshez, azonnal rosszul lett.

Buteyko professzor teszteli az egészséges légzés módszerét
Fotó: Varga-Szilágyi Gyula képe

Rengeteg embert tesztelt

A sikerén felbuzdulva körbejárt a szanatóriumban, és elkezdte tesztelni az asztmásokat. Elmondása szerint a betegek először megijedtek a hosszú és felszínes légzésformától, de amikor szép lassan jobban lettek, mindenkit meggyőzött az új módszer. Ekkor kutatásokba kezdett, és arra jött rá, hogy az alacsonyabb szintű gázcserének több köze lehet az egészséghez. Azt is meggyőzőnek találta, hogy a hosszas légzésterápiás gyakorlás után teljesen megszűnt a gyógyíthatatlannak hitt magas vérnyomása, és letehette a gyógyszereket.

Oroszországban elismert asztmaterápiás módszer

A felfedezését követően Novoszibirszkben a Szovjet Tudományos Akadémia Kísérleti Kutatóintézetében kapott állást. Itt 35 éven át tökéletesítette módszerét, amelyet ő a „Túllégzés Akaratlagos Megszüntetésének”, azaz a TAM-módszernek nevezett. 200 fős csapatával betegek százezreinek tanította meg a módszerét, akik aztán saját maguk javítottak az állapotukon. Minimálisra enyhült az asztmájuk, megszűntek a felső légúti betegségeik, és mellékhatásként fittségről és fogyásról is beszámoltak. Bár ezt a módszert a kezdetekben tűzzel-vassal irtották a Szovjetunióban, később mégis fordult a kocka, és a ’80-as években már az egészségügyi minisztérium hivatalos asztmaterápiás módszernek ismerte el, ami jelenleg is nagyon népszerű Oroszországban.

A túllégzés a pH-egyensúlyt is felborítja

A különleges módszer biofizikai magyarázata kissé bonyolult, de a specialista megpróbálta megragadni a lényegét. Az emberek jelentős része túl sokat lélegzik, ami módosítja a vérgázok természetes szintjét, csökkenti a szövetekbe és szervekbe jutó oxigén mennyiségét, és összeszűkíti a véredények és légutak falában található simaizmokat, ez pedig számos különféle egészségügyi problémához vezethet.

„Ha elromlik a légzésünk, minden szervünk kevesebb oxigénhez jut. Paradox módon minél több levegőt veszünk percenként – itt a légzés mélysége és gyakorisága is számít –, annál kevésbé tudják felvenni a sejtjeink a vérből az oxigént.”

Varga-Szilágyi Gyula szerint a „túllégzéstől” felborul a pH-egyensúly, emiatt nem tudnak rendesen működni az enzimek, vitaminok sem, tehát felborulnak az anyagcsere-folyamatok is, és különféle krónikus gyulladások alakulhatnak ki a szervezetben. „Mindez nagyon sokféleképpen jelentkezhet, nemcsak légzési problémákban, hanem például allergia formájában is. Gyakran előfordul, hogy eljön valaki az asztmájával vagy allergiájával, és megszűnik az ekcémája vagy éppen az ízületi gyulladása, de az is gyakori, hogy fogyókúra nélkül is leolvadnak a felesleges kilók.” A légzésünk normalizálásával, a szén-dioxid és oxigén egyensúlyának helyreállításával valamennyi sejtünk, szervünk működése és belső folyamataink, a keringés, az anyagcsere is az egészséges irányba mozdul el. Beindulnak szervezetünk öngyógyító mechanizmusai, és ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben.

Konstantin Buteyko professzor
Fotó: Varga-Szilágyi Gyula képe

Pofonegyszerű, vagy mégsem?

A Buteyko-módszer magyarországi meghonosítója, Varga-Szilágyi Gyula szerint bár elsőre egyszerűnek tűnik az egész, a felszínes légzés mégis dacol a biológiával. Ráadásul ez a módszer lassan, alaposan sajátítható el, ami ellentmond a mai rohanó tempónak és a stresszes életmódnak. Ha belegondolunk, hogy a legalapvetőbb életfunkciót és automatizmust, a légzésünket kell megváltoztatni, beláthatjuk, hogy ez bizony nem könnyű feladat. „Fontos megtanulni, hogyan lazítsunk orrlégzés közben, hogyan vegyünk egyre kisebb, rövidebb lélegzetet, és hogyan kell egyre hosszabb szüneteket tartani két légzés között. Sokaknak először hozzá kell szokniuk az eleinte jelentkező légszomjhoz, ami ilyenkor fellép. Aki azonban következetesen gyakorol, azt csakhamar sikerrel jutalmazza a módszer.”

Mindenki hasznát veszi

Aki viszont ráfordítja az idejét és az energiáját, annak egy merőben új élményben lesz része. Ezzel a speciális légzéstechnikával percek alatt lehet enyhíteni vagy akár megszüntetni bizonyos tüneteket, például az orrfolyást, orrdugulást, köhögési rohamot, fulladást, nehézlégzést, pánikrohamot, sok esetben még a fejfájást is. Ugyanilyen látványosan lehet oldani a feszültséget, stresszt, akár még a szorongást, pánikot is. A módszer az alvászavarok megszüntetésében is hasznos. A tanfolyamok résztvevői pedig mellékhatásként fogyásról is be szoktak számolni. A specialista azt is elmondta, hogy az egészséges emberekre is kedvező hatással van, stresszmentesebb, terhelhetőbb hétköznapokat ígér, több önbizalommal és sokkal jobb életminőséggel.

„Sokan jönnek hozzánk sportolók is, akik a sportteljesítményüket szeretnék javítani” – meséli a módszer szakértője. „Mivel a Buteyko-módszertől javul a keringés, az oxigénellátás, javul a sportteljesítmény, az állóképesség is, csökken a savasodás, sokkal gyorsabb lesz a regenerálódás.” Valójában egy önismereti út ez a módszera légzés folyamatos figyelése, megtapasztalása által. Amire mindenképpen szükség van hozzá, az a türelem és a kitartás. 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Beszterczey Judit
Beszterczey Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.