Ez történik a lábaddal, ha rosszul tisztítod az edzőcipődet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már heti pár órányi edzést követően komoly fertőzéseket okozó baktériumtörzsek telepedhetnek meg sportfelszerelésünkön. Bőrhámlás, viszketés, gombásodás és olyan gyulladásos folyamatok is szerepelnek a tünetek között, amik a legkülönfélébb testrészeinket érintik. Sosem gondolnánk, hogy valójában honnan erednek, így a gyógyulási folyamat is sokkal tovább tarthat.

A főként a sportolók számára veszélyes, de az alkalmi testgyakorlóknak is komoly egészségügyi problémákat jelentő betegségeket kerülhetnénk el, ha nem feledkeznénk meg cipőnk megfelelő tisztításáról. 

A viszketéssel kezdődő, elsősorban a lábujjakat és a talpat érintő fertőzések meglehetősen gyakoriak a sportolók között. Atlétalábnak is nevezik azt a körömgombásodással induló kórt, mely gyulladást generálva a lábakon az egész testet megbetegítheti. Sok esetben nem fedezik fel a kapcsolatot a nem megfelelően higiénikus lábbelik és a másodlagos tünetek között, így a gyógyulási folyamat hosszadalmassá válhat. 

A hobbisportolók koszos edzőcipője is igazi baktériumtanya
Fotó: David Madison / Getty Images Hungary

Nem csak a sportolók betegsége

Ugyan leggyakrabban a nedves edzőcipőbe izzadt láb okozza a fertőzést, az uszoda vagy a közös zuhanyzó használata is kockázati faktor lehet. Az atlétaláb elsősorban a 12 évnél idősebb férfiakat érinti, de a nők között is egyre gyakrabban fordul elő. Szinte mindig gombás fertőzés előzi meg, ami miatt a cukorbetegek, keringési zavarokkal élők és a krónikusan száraz bőrű emberek sokkal veszélyeztetettebbek. 

Leggyakoribb tünetei között a bőrpír, a viszketés és a hámlás egyaránt előfordul, nem megfelelő kezelés mellett rövid úton felfelé is terjedni kezd, a hajlatokban is megjelenve. A térd, a comb, az ágyéki rész, extrém esetben a felsőtest mozgékonyabb pontjai is érintetté válnak. A bőr gyulladásos folyamatai gyakran vezetnek orbánc kialakulásához is. A Streptococcus baktériumok által terjesztett gyulladás ráadásul a nyirokereken keresztül tovább terjedve okozhat olyan, lázzal és hidegrázással is járó, belső gyulladásokat is, melyek a szervezet legmélyebb szöveteiig is elérhetnek, s a szövetek elhalásával is járhatnak.  

A koszos cipőtől az egész testünk beteggé válhat

Egy amerikai tanulmány három hónapig monitorozta egy profi kosárlabdacsapat játékosainak és edzőinek cipőit, egy részüket egy hónap után rendszeresen fertőtlenítve igyekeztek kitenyészteni az összes olyan mikrobát, mely káros lehet az egészségre. A cipőkben megtelepedő Streptoccus, Enterococcus, Staphyllococcus, valamint E. coli baktériumkolóniákat a napi rendszerességű fertőtlenítés szinte teljesen eltüntette, ám a normál programon történő mosás nem távolította el mindet. 

Az uszoda és a közös zuhany padlója is fertőzhet
Fotó: Victoria Kotlyarchuk / Getty Images Hungary

Az atlétaláb kialakulásának okaiként egyértelműen a nem megfelelően tisztított cipőket teszik felelőssé. A baktériumokat ugyanis rendkívül nehéz eltávolítani, sőt, talán nem is gondolnánk, hogy ilyen mértékű problémákat okozhatnak, hiszen a köztes réteget, a zoknit általában még a kocasportolók is nemcsak mossák, de esetleg fertőtlenítik is. Ez azonban a fertőzéseknek nem állja útját. Amerikában azonban egy vizsgálatsorozatnak köszönhetően megtalálták a módját egyrészt a házi körülmények között való ideális tisztításnak, de összefoglalták a tisztán tartható sportsurranók jellemzőit a lehető leghatékonyabb fertőtlenítésre alapozva. Előbbit bátran felhasználhatjuk egyéb cipőink esetén is, és a következő felszerelés megvásárlásakor hagyatkozhatunk az alábbiakra, ha hajlamosak vagyunk a fertőzésekre. 

A lábmosás nem elég, meg is kell törölni

Természetesen az első a higiénia saját testünket illetően is, naponta legalább egyszer, illetve a sportolást követően alaposan érdemes lábat mosni, és lábujjainkat egyenként is szárazra törölni. Bár evidensnek tűnhet, de azért leírjuk, hogy mindennap friss, tiszta és száraz zoknit viseljünk. A közös zuhanyzókban és a fürdőkben használjunk papucsot. 

Lábbelink illeszkedjen a lábformánkhoz, hogy ne okozhassa se a lábujjak összetorlódását, sem sérülést a bőrünkön. Ha a lábujjainknak elegendő hely jut, az izzadság is könnyebben távozik közülük. Legyen mosható, könnyen száradó, hogy a mosás és fertőtlenítés során se sérüljön. És ha bármilyen kellemetlen tünetet észlelünk magunkon, ne habozzunk szakorvoshoz fordulni, mielőtt a tünetek rosszabbodnának. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.