Agyvérzéshez vezethet, ha ilyen édesítőszer van az italodban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Újabb tanulmány bizonyítja, hogy az édesítőszerek legalább olyan károsak lehetnek, mint a cukor. Ezúttal az eritritről derült ki, hogy negatív hatása lehet az egészségre.

Az eritritet tartalmazó italok fogyasztása több mint kétszeresére növelheti a vérrögképződés kockázatát – állapította meg a tanulmány. Ez azért is veszélyes, mert a vérrögök akadályozzák a vér megfelelő áramlását, és részleges vagy teljes érelzáródást (trombózist) okozhatnak, ezáltal fokozva a stroke és a szívroham kockázatát.

Befolyásolhatja a véralvadást az elterjedt édesítőszer

„Figyelemre méltó, hogy a vérlemezkék (amelyek alapvető szerepet játszanak a véralvadásban, és vérrögöt képezhetnek) mérőszámai minden egyes alanynál nőttek az eritrit bevitelét követően” – közölte dr. Stanley Hazen, az Arteriosclerosis, Thrombosis, and Vascular Biology című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

A cukormentes italokban is felhasznált édesítőszer megnöveli az agyvérzés kockázatát
Fotó: VadimZakirov / Getty Images Hungary

A kutatók egyúttal azt is megfigyelték, hogy azoknál, akik hasonló mennyiségű glükózt vagy cukrot tartalmazó italt fogyasztottak, nem változott számottevően a vérlemezke-aktivitás. Ez azt mutatja, hogy a

Idézőjel ikon

glükóz nem befolyásolja a véralvadást, az eritrit viszont igen.

A vizsgálat során az italok legalább 30 gramm eritritet tartalmaztak – ekkora mennyiség található számos cukormentes üdítőben, fagylaltban és muffinban, így az emberek egy nap során ennél többet is bevihetnek belőle.

Nem is veszed észre, ha ott van az italodban

Csakúgy mint a szorbit és a xilit, az eritrit is cukoralkohol, amely számos gyümölcsben és zöldségben természetes formában fordul elő, de a glükózanyagcsere melléktermékeként kisebb mennyiségben az emberi szervezet is termeli. Előnye, hogy nincs tartós utóíze, nem emeli meg a vércukorszintet, és más cukoralkoholokkal szemben nincs jelentősebb hashajtó hatása.

Idézőjel ikon

Édessége körülbelül 70 százaléka a cukorénak, ráadásul szakértők szerint gyakorlatilag nulla a kalóriatartalma.

Ez az oka annak, hogy az élelmiszeriparban – többek között cukormentes fagylaltokban és ketobarát termékekben – széles körben használják. A fogyasztókban nem is feltétlenül tudatosul a jelenléte, mert az összetevők között gyakran csak cukoralkoholként szerepel.

Egy korábbi kutatás is igazolta az édesítőszer hatását

Szemléletes adat, hogy miközben az édesítőszeres italt fogyasztó résztvevőknél a vizsgálatban ezerszeresére emelkedett az eritrit szintje a vérben, addig a glükózt tartalmazó italok esetében a vércukorszint csak kismértékben emelkedett. De a kutatók szerint a legmegdöbbentőbb a vérlemezke-aktivitás változása volt. Ennek hatására fokozódott a véralvadás, ami meghatározza, hogy a vérrögök milyen gyorsan zárnak el egy véredényt vagy gátolják a véráramlást.

Az eritritet vizsgáló kutatások lesújtó eredményt hoztak
Fotó: Svitlana Hulko / Getty Images Hungary

Bár a vizsgálatban csak 20 ember vett részt, ugyanilyen eredmény született a Hazen és kollégái által végzett korábbi tanulmány során is. Itt szintén az eritrit mennyiségének ezerszeres kiugrását figyelték meg az alanyok vérében.

Idézőjel ikon

Az eritrit szintje a fogyasztást következő két-három napban a vérrögképződés kiváltásához és növekedéséhez szükséges küszöbérték fölé emelkedett.

Az adatokból az is kiderült, hogy a legmagasabb eritritszinttel rendelkezők kétszer nagyobb eséllyel szenvednek szívrohamot vagy stroke-ot, vagyis agyvérzést. 

A szakemberek mindezek alapján azt mondják, a szív- és érrendszeri betegség megelőzése szempontjából előnyösebb lehet, ha valaki alkalmi jelleggel kisebb mennyiségű cukrot tartalmazó ételeket és italokat fogyaszt, ahhoz képest, mintha cukoralkoholokkal édesített élelmiszerek mellett döntene. Ez különösen érvényes azokra, akiknél magasabb a szívinfarktus és a szélütés kockázata – például szívbetegség vagy cukorbetegség következtében.

Arról, hogy a túlzott cukorfogyasztásnak milyen veszélyei lehetnek, itt írtunk bővebben. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.