10 évvel tovább élhetnek a rákos betegek, áttörést jelent a magyar felfedezés

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szervezet deutériumszintjének csökkentése kiegészítő terápiaként alkalmazva jelentősen javítja a rákbetegek túlélési esélyeit egy frissen publikált magyar kutatás szerint.

A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. kutatói a Biomedicines szaklapban mutatták be 2649 beteg adatait elemző publikációt. Amint arról az Index beszámolt, a tudományos áttörésekre specializálódott Science Featured is kiemelte eredményeiket több tízezer nemzetközi tanulmány közül, elismerve a magyar tudományos közösség világszinten is figyelemre méltó eredményét.

Ma Magyarországon a KSH adatai szerint, évente több mint 70 ezer új daganatos beteget diagnosztizálnak, a betegséghez 33 ezer haláleset köthető évente. Az európai uniós átlaghoz képest az elhalálozások száma mintegy harmadával több, ha az összlakosság számát nézzünk. A gyógyszerkutatás feladata tehát a gyógyulási esélyek javítása, mivel az alkalmazott terápiák egyike sem hozta meg az áttörést ezen a téren, összegzi a kutatók feladatait az Index. 

A deutérium megvonása a magyar medián túlélési esélyeket az ötszörösére emeli
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

A deutériummegvonás lehet a rák ellenszere?

A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. az elmúlt 32 évben innovációs tevékenységével újszerű megközelítéssel segít a daganatok növekedésének lassításában és a kezelési eredmények javításában. 

Idézőjel ikon

A deutérium-hidrogén izotóppár arányának változására épülő biokémiai szabályozó mechanizmus felderítése lehetőséget kínál arra, hogy természetazonos molekulák segítségével avatkozzunk be a sejtszintű folyamatokba, a szervezet szintjén a krónikus betegségek kialakulásába és lefolyásába

− összegezték. A több mint 2 ezernyi vizsgált beteg adataiból kiderült, hogy a túlélési esélyeiket többszörösére növeli ez a kiegészítő terápia. A publikációban ismertetett kritériumoknak megfelelő esetekben 11,6 évvel nőtt az élettartamuk a reszt vevő pácienseknek. Ahhoz, hogy az újonnan felfedezett kezelés beépülhessen a rákgyógyításba, még placebo-kontrollos kísérletek szükségesek. 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.