A D-vitamin hiánya akár mentális zavart is okozhat: ennyit kéne szedned belőle

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A D-vitamin azon túl, hogy segít megőrizni a csontok egészségét és erősségét, elősegíti a sejtek növekedését, és javítja az immunrendszer működését, fontos szerepet játszik abban is, hogy ne legyünk depressziósak.

A kutatók azt találták, hogy a depressziós emberek vérében alacsonyabb volt a D-vitamin-szint, mint az egészséges emberekében. A tudósok azt is megállapították, hogy milyen kapcsolat van a D-vitamin és a levertséggel, szomorúsággal járó kedélybetegség között.

Vegyesek a kutatási eredmények 

A kutatók több vonatkozásban is igazolták, hogy a D-vitamin sok szempontból hatással van a szervezetünkre. Megállapították egyrészt, hogy a terhesség alatti alacsony D-vitamin-szint összefüggésben áll a szülés utáni depresszióval, amely a szülést követő napokban, hetekben és hónapokban jelentkezik az édesanyáknál. Hasonlóképpen lehetséges kapcsolatot találtak a depresszió és az alacsony D-vitamin-szint között azoknál, akik köszvényben, krónikus gerincvelő-sérülésben és sclerosis multiplexben szenvedtek, vagy stroke-ot kaptak.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy valóban segít-e a depresszió elkerülésében a D-vitamin
Fotó: TatyanaGl / Getty Images Hungary

Ám a kedélybetegség és az esszenciális, zsírban oldódó vitamin közti kapcsolatot illetően a kutatási eredmények vegyesek.

Néhány tanulmány azt támasztotta alá, hogy az emberek egyes csoportjainál javultak a depresszió tünetei, miután elkezdték szedni a D-vitamint. De ez a lehetséges előny egyáltalán nem egyértelmű.

Egy másik, több mint 18 ezer, depresszióban szenvedő ember bevonásával végzett vizsgálat kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy napi 2000 NE D-vitamin öt éven át tartó bevétele nem eredményezett szignifikáns különbséget a placebóval szemben a depresszió javulásában. Vagyis úgy találták, hogy a D-vitamin szedése nincs hatással a depresszióra.

Miután az eredmények igen vegyesek, további kutatásokra van szükség annak meghatározására, hogy a D-vitamin-hiány és a depresszió hogyan függhet össze, valamint hogy a D-vitamin pótlására használt étrend-kiegészítők hogyan befolyásolhatják a depresszió tüneteit.

A D-vitamin-hiány és a depresszió tünetei

A D-vitamin-hiánynak és a depressziónak különböző tünetei vannak, de előfordulhat, hogy mindkét állapot egyszerre jelentkezik. Ha valaki D-vitamin-hiányban szenved, akkor elsősorban fájnak a csontjai, folyton fáradt vagy álmos, valamint az izmai fájnak, és gyengének érzi őket.

A depresszió súlygyarapodást és a libidó csökkenését is okozhatja
Fotó: Justin Paget / Getty Images Hungary

Ezzel szemben a depresszió jele a szomorúság, a letargia, a kilátástalanság és a tehetetlenség elsöprő érzése; az álmatlanság vagy a túlzott álmosság; az egykor örömet adó tevékenységek iránt elvész az érdeklődés; drasztikus súlycsökkenés vagy súlygyarapodás jelentkezik; romlik a koncentrációs képesség; feledékenység jelentkezik; csökken a libidó; gyakori lesz a fejfájás vagy a hátfájás; a szorongás miatt öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok is megjelennek.

Ezek a D-vitamin-hiány kockázati tényezői

A D-vitamin napfényvitamin néven is ismert, mert ha napfény ér bennünket, a szervezetünk képes előállítani. Ám a kevés napsugárzás, továbbá bizonyos életmódbeli tényezők miatt és az életkor előrehaladtával nőhet az alacsony D-vitamin-szint kockázata.

Napfény hatására több D-vitamint termel a szervezetünk
Fotó: Olga Rolenko / Getty Images Hungary

A napfény sokunk számára az elsődleges D-vitamin-forrás. A szükséges napsugárzás mértéke a helyi éghajlattól, a napszaktól és az évszaktól függ. A világosabb bőrűek általában gyorsabban termelik a D-vitamint, mint a sötétebb bőrűek. Ennek az lehet az oka, hogy a sötétebb bőrű emberek bőrében több melanin termelődik. Ez a természetes pigment, amely a bőr színét adja, gátolja a bőrben a D-vitamin termelését.

Kevés olyan élelmiszer van, amely természetes módon tartalmaz D-vitamint, de növelhetjük a bevitelét, ha több lazacot, makrélát és egyéb zsíros halat, állati zsírokat, illetve D-vitaminnal dúsított élelmiszereket, például gyümölcsléket és gabonaféléket fogyasztunk.

A vegán vagy vegetáriánus étrendet követőknek az átlagosnál jobban oda kell figyelniük arra, hogy szervezetük elegendő D-vitamint kapjon.

Ők a dúsított növényi alapú tejekből, gyümölcslevekből, gabonafélékből, illetve gombákból juthatnak hozzá a vitaminhoz.

Összefüggés van a D-vitamin-hiány és a túlsúly között is. Az ideális testsúlyúakhoz képest az elhízottaknak több D-vitamint szív fel a szervezete az ajánlott vitaminszint eléréséhez.

Az életkor is hozzájárulhat a D-vitamin hiányához. Ahogy öregszünk, a bőrünk egyre kevesebb D-vitamint termel, hiszen az idősebbek már jóval kevesebb időt töltenek a napon, valamint olyan étrendet követnek, amely nem tartalmaz elegendő D-vitamint.

Ennyi D-vitaminra van szükségünk naponta

Bár a kutatók még vizsgálják, hogy a D-vitamin hogyan hathat a hangulatunkra, úgy tűnik, hogy némiképp szerepet játszik a kedélyállapotunk szabályozásában és a szorongás csökkentésében.
A vitaminhiány elkerülése érdekében az egészséges emberek napi adagja az ajánlás szerint 1500–2000 NE, de biztonsággal akár 4000 NE-t is bevehetünk.

Fontos azonban, hogy mielőtt elkezdjük a nagyobb dózisú D-vitamint szedni, ellenőriztessük szervezetünk vitaminszintjét, mert miután a D-vitamin zsírban oldódik, felhalmozódhat a zsírsejtekben. Toxicitáshoz a nagyon magas dózis hosszabb távon történő szedése vezethet, ami magas kalciumszintet, veseköveket, emésztési problémákat és neurológiai elváltozásokat okozhat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.