3 hétköznapi szokás, ami csökkenti a demencia kockázatát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Van néhány szokás, amire ha figyelünk, akkor jelentősen csökkenhet a demencia kockázata, és idősebb korunkban is megfelelő szintet tarthatjuk agyunk egészségét és kognitív képességeinket.

A demencia tüneteivel világszerte legalább 55 millió ember küzd, Magyarországon pedig mintegy 200 ezer embert súlyt a kognitív funkciók normálisnál nagyobb mértékű romlása. A 65 év feletti demens betegeknél a diagnózis után a várható élettartam még 8 év, ugyanez 90 éves kor felett már csak 3 év.

Az állapot nem teljesen megelőzhető – az életkor, a genetika és a környezeti hatások mind szerepet játszhatnak benne. Néhány, az életmóddal kapcsolatos kockázati tényezőt azonban lehet befolyásolni. Összeszedtük azt a három legfontosabb kockázati tényezőt, amelyekkel foglalkoznod kell, ha meg akarod előzni a demenciát.

1. Testmozgás

Mindannyian tudjuk, hogy a testmozgás nemcsak a testsúly megtartásában vagy csökkentésében segíthet. Az egyik előnye még a demencia kockázatának csökkentése is. Az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség a demenciaesetek akár 50%-ával is összefüggésbe hozható. Ebből következik, hogy kockázati tényezők lehetnek olyan szokások, amik ezekhez hozzájárulnak, például a mozgásszegény életmód.

Emellett a testmozgás elősegítheti az új idegsejtek és idegsejtkapcsolatok létrejöttét is, amelyek kulcsfontosságúak az új készségek elsajátítása és az emlékek szempontjából. A fizikai aktivitás javítja a keringést, ami hozzájárul az agy vérellátásának a javulásához. A mozgás csökkenti a stresszt, és jó hatással van a közérzetre.

Magyarországon mintegy 200 ezer embert súlyt a demencia
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

2. Szociális érintkezés

A magányosság nagymértékben összefügg a depresszióval, az alkoholfogyasztással és az alvászavarokkal. Mint kiderült, a demencia kockázati tényezője is.

Minél szociálisabb vagy, annál egészségesebb lehet az agyad. Ha erős társas kapcsolataid vannak, az általános túlélési arányod 50%-kal nő. A százévesek több mint 80%-a naponta kommunikál egy barátjával vagy családtagjával.

Ezek a pillanatok nemcsak jó érzéssel töltenek el, hanem javítják az agyműködésünket és az általános egészségi állapotunkat is. Tanulmányok arra jutottak, hogy a magányosság érzése ugyanolyan káros lehet az egészségre, mint az ismertebb kockázati tényezők, például a dohányzás.

Szakértők szerint kezdd azzal, hogy – a családdal való érintkezésen felül – választasz öt közeli barátot, akikkel legalább hetente egyszer valamilyen formában tartod a kapcsolatot. Felhívhatod őket telefonon, találkozhatsz velük személyesen. Ha ezután is magányosnak érzed magad, beszélj a családoddal és a legközelebbi barátaiddal, hogy mit tudnátok ez ellen tenni együtt. Csatlakozhatsz valamilyen klubhoz is, ahol olyan emberekkel találkozhatsz, akiknek hasonló az érdeklődési köre, mint neked.

A szociális kapcsolatok csökkentik a demencia rizikóját
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

3. Alvás

Az éjszakánként öt-hat óránál kevesebb alvás összefügg a demencia későbbi korban történő kialakulásával, és sajnos az álmatlanság csak egyre gyakoribbá válik, ahogy öregszünk. Nehezen alszol el? Van néhány trükk, amit bevethetsz, korlátozd az alkoholfogyasztást, két órával lefekvés előtt ne egyél kiadósat, tartsd a szobát kellemesen hűvösen, olyan 20 Celsius-fok körüli hőmérsékleten. Két órával lefekvés előtt kerüld a telefon, laptop és tévé használatát.

Jelenleg nincs gyógymód a demenciára, de ezekkel a szokásokkal csökkentheted a betegség kialakulásának kockázatát. 

Ebben a cikkünkben összeszedtünk még hét módszert, ami segíthet az elalvásban, ha nehezen jön álom a szemedre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.