Ha ezt iszod, elkerülheted a demenciát

Olvasási idő kb. 2 perc

Kutatások igazolják, hogy a narancsban lévő flavonoidok segítenek megelőzni a demenciát. A tudósok azt állítják, hogy napi két pohár narancslé már jótékony hatással lehet a memóriánkra.

Egy közelmúltban végzett tanulmány szerint a természetes gyümölcslevek, például a 100 százalékos narancslé mérsékelt, napi egy pohár fogyasztása csökkenti a demencia kockázatát. Ezzel szemben napi két pohár mesterségesen édesített ital és napi két pohár cukorral édesített ital fogyasztása viszont növeli a demencia kockázatát. 

Ez az ital megelőzi a demenciát

A kutatásban mintegy 170 ezer demenciában nem szenvedő idős ember vett részt, hogy a szakemberek megállapíthassák, a cukorral édesített italok, a mesterségesen édesített italok és a természetes gyümölcslevek hatással vannak-e az agy szerkezeti változására, illetve a demencia kialakulására. A különféle italokat három éven keresztül kellett elfogyasztaniuk a résztvevőknek, ám megfigyelésük, egészségi állapotuk alakulása még hosszú évekig zajlott. A vizsgálatban nem vettek részt rákkal, szív- és érrendszeri betegséggel, valamint cukorbetegséggel diagnosztizált idősek.

A narancslé nem csak finom, megőrzi az agy egészségét is
Fotó: Roger Wright / Getty Images Hungary

Sok idős ember szenved a demencia különféle formájától. A kognitív funkciók elvesztése befolyásolhatja a gondolkodást, a memóriát és az érvelést, miközben rontja az életminőséget. 

Miután a demencia jelenleg egy gyógyíthatatlan állapot, ezért kritikus fontosságú a kockázati tényezők azonosítása a demencia kialakulásának késleltetése vagy megelőzése érdekében.

Sőt, a kutatók megfigyelték, hogy azoknak a férfiaknak, akik több zöldséget fogyasztottak, 34 százalékkal kisebb valószínűséggel volt emlékezetkiesése.

Ezért van igen nagy jelentősége annak a friss kutatásnak, amely azt igazolta, hogy naponta két deciliter 100 százalékos narancslé elfogyasztása nem csupán kiváló C-vitamin-forrás, hiszen folsavat, káliumot, magnéziumot, tiamint és számos antioxidánst is tartalmaz. Mindez pedig jó hatással van az agy egészségére.

A flavonoidok jó hatással vannak az agyra

A narancslé a flavonoidokként ismert, természetesen előforduló növényi fitokemikáliák egy csoportjának fő forrása. A flavonoidok javíthatják a memóriát azáltal, hogy aktiválják a jelátviteli útvonalakat a hippokampuszban, amely az agy tanulással és memóriával kapcsolatos része. 

A déligyümölcsből készült ital az agy tanulásért felelős részét is erősítheti
Fotó: SrdjanPav / Getty Images Hungary

Bizonyított tény, hogy ha naponta fogyasztunk flavonoidban gazdag gyümölcsöt és zöldséget, jelentős mértékben javíthatjuk az agy egészségét, miután a flavonoidokban gazdag élelmiszerek nagy szerepet játszhatnak az időskori kognitív hanyatlás kezelésében.

A korábbi kutatások kimutatták, hogy más flavonoidokban gazdag élelmiszerek, mint például az áfonya, szintén jótékony hatással vannak az agy működésére, azon belül is tanulásra. Bár a vizsgálatok még folynak annak érdekében, hogy meghatározzák azokat a pontos mechanizmusokat, amelyek révén a flavonoidok jótékony hatással lehetnek az agyra, az orvosoknak számos elképzelése van arról, hogy a jótékony növényi vegyületek hogyan segíthetik az agyunkat. Ilyen például az agy véráramlásának javítása, a neuronok védelme az oxidatív károsodásokkal szemben, valamint a neuronok jelátviteli hatékonyságának növelése.

Az alacsony kalóriatartalmú xilit számos csökkentett cukortartalmú élelmiszerben és fogyasztási cikkben is megtalálható. Ám vannak veszélyei, amelyekről itt olvashatszbővebben.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?