Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Joggal remélhetnénk, hogy azok az idők, amikor a szépségideál rögeszmévé vált hajszolása közben a fizikai jóllét háttérbe szorul, már elmúltak. Pedig sajnos nemcsak, hogy még a jelenben is vannak ilyen rutinok, hanem úgy látszik, még a múlt is kísért.
A beleket összeszorító fűző vagy az egerek lakta rizsporos parókaköltemények mellett a lábat sem kímélik a szépségért elszenvedett világi kínok. És nem csak a tűsarkúval van a baj...
Így deformálódott egy életre a női test
Kínában a Tang- (618-907), majd később a Song-dinasztia (960-1279) alatt a női szépségideál és a jólét szimbólumává vált az egészen aprócska női láb. A különös esztétikát a császár egy kis lábú, ám annál kegyeltebb táncosnője ihlette. A jómód jelképévé pedig azért válhatott, mert a bekötözött lábú ifjú hölgyek nemcsak, hogy semmiféle munkát nem voltak képesek végezni, hanem folyamatos felügyeletet is igényeltek. Így bizonyos anyagi kondíciók szükségeltettek ahhoz, hogy valaki ezt meg tudja engedni lányainak.
A "lábtörés" hagyományát már 4-6 éves kislányoknál kellett kezdeni a lábujjak talp felé hajtásával. Az egyre szorosabban hátrakötözött ujjak és a lábfej szép fokozatosan tört be, a szó legszorosabb értelmében, mindeközben a lábfej csupán néhány centiméteresre zsugorodott.
Az aranylábnak is nevezett végeredmény évszázadokon át védjegye volt a kínai arisztokrata nőknek, s csak az 1920-as években kezdtek rutinja ellen tiltakozni. Az 1950-es évektől a kommunista vezetés ideológiai okokból is üldözte a beteges gyakorlatot, mely az 1970-es évekre így szinte teljesen eltűnt. Annál különlegesebb ez a megrázó videó, mert ilyet szerencsére ma már Kínában is alig látni.
Ha az is érdekel, milyen elváltozásokat idézhet elő a magas sarkú cipő használata,olvasd el ezt a korábbi cikkünket is.
