Ez a típusú csonttörés komoly betegség jele lehet: magyarok tömegét érinti

Olvasási idő kb. 2 perc

Akár két-háromszorosára is növelheti a csontritkulás miatt bekövetkezett első csonttörés a továbbiak esélyét. A Semmelweis Egyetem közleményben hívta fel a betegségben érintettek figyelmét a megfelelő mennyiségű D-vitamin bevitelre.

Idős korban a combnyaktörés különösen veszélyes, így kiemelt jelentőségű a csontritkulás, azaz az oszteoporózis időbeni felismerése és kezelése, hiszen ez a betegség gyógyszeres terápiával gyógyítható. 

Hazánkban a csontritkulás népbetegségnek számít, körülbelül 700 ezer embert érint. A betegek több mint kétharmada nő, náluk főként a menopauza idején, az ösztrogénhiány miatt válik kiemeltté a csontok védelme.

A betegségben érintettek első csonttörését követi a többi
Fotó: eclipse_images / Getty Images Hungary

A csontritkulás gyógyítható betegség

„Oszteoporózisra utaló tünet, ha valaki baleset vagy magaslatról való leesés nélkül szenved csonttörést, vagy az életkor előrehaladtával a testmagassága több mint négy centiméterrel csökken” - nyilatkozta dr. Takács István, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika igazgatója.

Évente mintegy százezer csonttörést szenvednek el a csontritkulással élő betegek hazánkban. Minden harmadik ötven évnél idősebb nő biztosan érintett lesz ebben a problémában élete során.

A csontritkulással járó csonttörések gyakoriak

Éppen ezért nagyon fontos a megelőzés, mivel az első csonttörés után kétszer-háromszor valószínűbb az újabb törés. A csípőtáji törést elszenvedők felénél biztos, hogy csontritkulás áll a háttérben. Idős korban pedig ez – egészségügyi ellátástól függetlenül – növeli a halálozás kockázatát, mivel az operációt követően megszűnhet a mozgás és önellátás képessége, ami hajlamosabbá teszi a beteget számos betegség, többek között trombózis és tüdőembólia, tartós fekvés esetén pedig tüdőgyulladás és felfekvések kialakulására – mondta dr. Horváth Csaba egyetemi tanár, az Oszteodenzitometria Labor vezetője.

A csontritkulás elkerülése érdekében már fiatal felnőttkorban érdemes törekedni a csonttömeg megőrzésére, ebben segít a rendszeres mozgás, a kalciumdús étrend és a megfelelő mennyiségű D-vitamin bevitele is. Az egyetem szakemberei szerint  egy átlagos napsütéses nyári napon körülbelül 10-15 perc alatt elegendő mennyiségű D-vitamint állít elő a szervezünk az UV-B sugárzás hatására akkor is, ha egyszerűen csak a szabadban tartózkodunk.  

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.