Rendkívül egészséges ez a mag, de két szabályt be kell tartani fogyasztásakor

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legegészségesebb ételek is lehetnek károsak, ha túlzásba visszük a fogyasztást. A chiamagra ez különösen igaz. Két szabályt kell betartani, hogy elérje a célját, és ne okozzon mellékhatást.

Sosem fogom elfelejteni, hogy évekig félelemmel néztem a chiamagra, mivel komoly gyomorpanaszokat okozott első fogyasztás után. Habár az ismerősök már régen kipróbálták a chiamagpudingot, és a közösségi médiában is jobbnál jobb képeket posztoltak róla a felhasználók. Ez az egyszerű recept szinte kínálja magát, viszont a káros következményekről sokan megfeledkeznek.

Fogyasztó hatásának köszönheti népszerűségét

Táplálkozási tanácsadók is javasolják a chiamagpudingot, mint a diéta változatos kiegészítő része. Sőt, a világ legerősebb sportolói is ezt fogyasztják harapnivaló gyanánt. És jó okkal illesztik be szigorú étrendjükbe a modellek is, hiszen az úgynevezett aztékzsálya-mag tápanyagtartalma közel áll a kiválóhoz. 100 g magban körülbelül 30 g élelmi rost található, így ötkanálnyi adag fedezi a napi rostbevitelt. Egy evőkanál átlagosan 5 g rostot tartalmaz, ami a napi javasolt érték 20 százaléka. Azonban öt kanál könnyen elfogy, különösen akkor, ha megéheztünk. Amikor túlzásba visszük a chimagpuding fogyasztását, akkor az emésztés először felgyorsul, a salakanyag-ürítés pedig vizet von el a szervezettől, így rövid időn belül beindul a jojóeffektus. Vagyis egyszer fogyaszt, máskor hizlal, ha megfeledkezünk a mértékletességről. 

A chiamag fogyasztásának két szabálya: óvatosan, hiszen allergiás tüneteket okozhat, és mértékkel!
Fotó: Getty Images

Kezeljük fenntartásokkal

Mivel a mag csupán az elmúlt években vált ismertté hazánkban és a környező országokban, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság szigorú szabályokhoz köti az értékesítését. Ennek oka, hogy allergiás tüneteket okozhat – a szezámmagra és a mustármagra érzékeny emberek esetében nagy valószínűséggel allergiás reakciókat vált ki. Ameddig a chiával kapcsolatos kísérletek nem zárulnak le, és a hivatalos megnevezés szerint „új élelmiszernek” minősül, a forgalmazása és felhasználása korlátozott. Például kizárólag csomagolt formában árusítható – kimérve tilos. Valamint az üzletek, pékségek, kávézók és éttermek legfeljebb pékárukban, reggeli gabonapelyhekben, valamint gyümölcs-, csonthéjas és magkeverékben hasznosíthatják legfeljebb 10 százaléknyi mennyiségben.

Az aztékok is chiamagot ettek

A szabályozások és mértéktartó fogyasztás mellett érdemes rendszeresen bevinni a szervezetünkbe chiamag formájában értékes tápanyagokat, hiszen a rost mellett egy evőkanálnyi 122 mg foszfort és 47 mg magnéziumot tartalmaz. Ennek köszönhető, hogy a Közép- és Dél-Amerikában őshonos növényt már az aztékok is gyűjtötték. Bár az ősi nép nem tudhatta, hogy pontosan a magas energiaértéke miatt ilyen kedvező a fogyasztása, mindenesetre az „erős” szót párosította hozzá. A chia szó szerinti jelentése: erős. Ennek ellenére nem ad szupererőt, nem fog bikinialakot varázsolni, és más készségeink sem lesznek jobbak általa, de újabb természetes tápérték, ami helyettesítheti a mesterséges táplálékkiegészítőket.

A világ egyik legegyszerűbb receptje a chiamagpuding
Fotó: Getty Images

A chiamagpuding receptje

Hozzávalók:

4 dl tej
4 ek. chiamag
100 g eper (vagy bármilyen más gyümölcs)
4 ek. kókuszreszelék
2 ek. méz

Elkészítés:

A tejet egy tálba öntjük. Hozzáadjuk a chiamagot, a kókuszreszeléket, a mézet és az apróra vágott epret. Elkeverjük, és a hűtőbe tesszük éjszakára. Reggel kis tálakba szedjük, ízlés szerint dekoráljuk, és azonnal fogyasztjuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.