Már nem csak a lányok lesznek betegesen vékonyak az új divattrend miatt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Születéstől fogva hatalmas nyomásnak van kitéve minden gyermek, ám a fiúkra most nagyobb nyomás nehezedik, mint eddig bármikor. Biztos családi kapaszkodók híján és a közösségi média által sugallt talmi értékek már nemcsak a lányokat, hanem a fiúkat is a bulimiába kergeti. A kiskamasz fiúk is gyakran hánytatják magukat, mert a média felületein látott világhoz viszonyítják magukat.

A fiúk testképzavara az egyik fő következménye a közösségimédia-használatnak, még az óvintézkedések ellenére is. A gyerekek az ott látható eltorzított képeknek akarnak megfelelni, vagyis egész egyszerűen tökéletesek akarnak lenni. Ez nem csak nonszensz, de ijesztő is – véli Murányi Edina szakmai díjas kríziskezelő tréner, ESP-pszichológus, oktató.

A családi köteléket a közösségi média pótolja

Több szempontból is rendkívül nehéz helyzetben vannak a fiúk. Ennek egyik oka, hogy egyre kisebb az esély, hogy morálisan, etikailag, pszichésen és mentálisan egészséges apaminta legyen előttük és mellettük – hangsúlyozza a szakember, aki szerint a probléma súlyos transzgenerációs kérdéseket vet fel, és rendkívül összetett az oka annak, hogy már gyermekkorban kicsúszik a talaj a fiúk lába alól. Sajnos a legtöbb családban hiányzik a figyelem, a szeretet, az edukáció és az összetartás.

A családi szeretetet semmilyen virtuális közösség nem pótolhatja
Fotó: ljubaphoto / Getty Images Hungary

A média manipulációs eszközei pedig éppen arra vannak kihegyezve, hogy tökéletes világot vetítsenek a képernyőre, és hovatartozást, megértő, szerető közösséget sugalljanak egy nagyon mély üzenetben, ráadásul tudatosan és módszeresen.
Még ha idegenekből is áll ez a közösség, olyan érzést kelt a gyermekben, mintha egy nagy családhoz tartozna.

Tehát elsősorban a gyökereiket, a helyüket és a szeretetet keresik a gyermekek a médiahasználattal.

Természetesen abból, amit keresnek, semmit nem találnak, de mire ezt észreveszik, már általában késő. Addigra a megfelelési kényszer, a bulimia, a személyiségzavarok, a viselkedészavarok, idegrendszeri és a hormonális károk már régen beindulnak, és kifejtik romboló hatásukat. 

A szakember szerint további problémát jelent a fiúkra nézve, hogy a közösségi háló gyengíti az ősi szerepeket, az identitástudatot, és ebből születik az elbizonytalanodás, az instabilitás, a szorongás és a félelem, már az egészen kicsiknél is. Miután a valóságtól rémisztően messze áll az a kép, amit a média mutat, így nagyon hamar téves realitás alakul ki a fejlődő elmében és pszichében a családról, a párkapcsolatokról, az egészséges moralitásról az élet fő területeivel kapcsolatban.

„Ha most a lánygyermekes szülők úgy gondolják, őket mindez a hatás nem érinti, ki kell őket ábrándítanom. Pár év, és a kislányból érett hölgy lesz, aki azokkal a fiúkkal fogja szembe találni magát, akikért most aggódunk” – teszi hozzá Murányi Edina. 

A bulimia veszélyesebb, mint gondolnánk

Régen is méregették egymást és saját magukat a gyerekek. Ám néhány évtizeddel ezelőtt hús-vér emberek mustrálták egymást, közvetlen kontaktban, ma pedig már a média felületein látott világhoz viszonyítják magukat a gyermekek. Ez a torz tükör először lelkileg csapja szét a gyermeket.

A fiúk kevésnek, gyengének, elesettnek, csúnyának, semminek érzik legtöbbször magukat, ami egy idő után testileg is megnyilvánul.

Folyamatosan abuzálják önmagukat, szavakkal és tettekkel egyaránt. A testi bántalmazás legtöbbször hánytatásban, a táplálék elutasításában jelenik meg, már egy apróbb konfliktus vagy csalódottság esetén is, ha nem azt kapják, amit a médiában látnak, vagy nem azt tudják megtapasztalni, amit ott bemutatnak. 

A testi bántalmazás legtöbbször hánytatásban, a táplálék elutasításában jelenik meg
Fotó: Ðñðð½Ð Мðµñðµññðºð¾Ð²Ð / Getty Images Hungary

A bulimia azért is veszélyes, mert ha nem kap elegendő táplálékot a fejlődő szervezet, az akár maradandó károsodásokhoz is vezethet neurológiailag, az emésztőrendszerben, hormonálisan, zsigeri és keringési szinten egyaránt. Az izmok nem tudnak ideálisan fejlődni, megborul a szervezet egyensúlya, és ezt később már nagyon nehéz helyreállítani. 

Kövér, tokás, alacsony és csúnya

A pszichológus tapasztalatai szerint legveszélyeztetettebbek a kiskamaszok, ráadásul a probléma már egyre kisebb gyermekeket is érint. A 6-7 éves fiúknál már aktív jelenség, de akár az óvodában is előfordulhat. 

A kisiskolás fiúk már adnak önmagukról olyan jellemzést, hogy kövérnek, tokásnak, puhának, csúnyának, alacsonynak látják magukat olyan családban is, ahogy viszonylag rendezett körülmények vannak mentálisan és anyagilag is.

„Megdöbbentő a torzítás, amit magukévá tesznek a kisfiúk. Ebben a korban, ezzel a kialakult énképpel már elkezdődik a stabilitás bomlása szociálisan és pszichésen is. Az énkép szeretete alapjaiban inog meg, és egymás méregetése akár halálos is lehet" – hangsúlyozza a szakember, aki szerint komoly veszélyforrás, hogy a gyermekek az interneten keresztül számukra idegen közösségekbe is folyamatos betekintést nyernek.

Hiába van adó és vevő is, ez a kommunikáció téves és torz lesz a legtöbb esetben, mert nincs kontroll, a problémákat nem beszélik meg, pedig ez egy szellemileg is növekedésben, fejlődésben lévő szervezet számára nagyon fontos lenne.

Murányi Edina úgy látja, hogy a vékony testalkat iránti túlzott sóvárgás mindig is jelen volt, azonban most egy olyan szélsőséges irányba mozdult el a testképideál, ami sok esetben az emberi életet is veszélyezteti. 

A fiúk inkább rejtegetik a gondjaikat

Megdöbbentő tény, hogy sokkal több fiú elégedetlen önmagával, mint lány. Miután a fiúk kevésbé mutatják ki lelki vívódásaikat, és képesek hosszú ideig rejtegetni a problémájukat, nehezebb észrevenni az intő jeleket a családban és az iskolában. 

A fiúk kevésbé mutatják ki lelki vívódásaikat, ezért is nehéz észrevenni, ha valamelyikük bulimiával küzd
Fotó: Juanmonino / Getty Images Hungary

Sokszor nem tudják bizalmasan elmondani senkinek, mi bántja őket, ha pedig mégis megteszik, akkor kinevetik és kicsúfolják őket, ezért inkább elmenekülnek a közösségi háló adta álarccsaládba, ahol részben megkapják a figyelmet, sokszor barátokra és megértésre találnak.

Csak az a baj, hogy ezek a barátok sokszor csupán virtuálisan vannak jelen a kiskamaszok életében, valódi szeretetet, figyelmet, törődést nem adnak.

A gyerek gyógyulása a szülőben kezdődik el

A szűrők beállítása, a képernyőidő korlátozása, a tiltás csak tűzoltás. Mélységeiben kell cselekedni, ha mielőbb változást szeretnénk – javasolja a pszichológus, aki szerint nincs más út, mint hogy a felnőtteknek is fel kell hagyniuk az önsorsrontó és önpusztító életmódokkal, és el kell indulniuk a mélyebb önismereti úton. Ez segíthet a leghatékonyabban abban, hogy a generációkon is átívelő romboló minták, programok, szokások megváltozzanak.

Ha a szülők és a pedagógusok azt szeretnék, hogy a gyermekek mentálisan és testileg is egészségesek legyenek, akkor azért először ők tudnak a legtöbbet tenni. Edukációra, őszinteségre, bizalomra és a változásra való hajlandóságra van szükség – ezek menthetik meg a gyermekek életét. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.