Ez a zöldség lassítja az öregedést

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A brokkolinak számos egyéb előnye is van, mint hogy talán ez az egyetlen olyan zöld színű zöldség, amit a gyerekek is minden zokszó nélkül megesznek. Azon túl, hogy segíti az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozást, külön érdeme, hogy az agyunk öregedését is lassítja.

A brokkolit már a rómaiak is ismerték és termesztették, de az olasz bevándorlók csak a 19. században vitték be Amerikába. Ennek ellenére az öregedés ellenszereként is ismert növény csak az 1920-as években vált igen népszerűvé szerte a világon. Hazánkban csupán az utóbbi húsz évben lett kedvelt. Főként íze miatt fogyasztjuk, de a benne lévő értékes vitaminok és ásványi anyagok miatt is érdemes az étrendünkbe beiktatni. Ráadásul nemcsak a rózsája, hanem a szára is ehető. Az alábbiakban összegyűjtöttük a brokkoli legfontosabb egészségügyi előnyeit.

Jó hatással van a keringési rendszerre

Egy kutatás megállapította, hogy a párolt brokkoli rendszeres fogyasztása mérsékli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, miután csökkenti a koleszterinszintet. A brokkoli antioxidánsai, különösképpen a szulforafánok nem csupán a szív egészségét védik, hanem kordában tartják a vérnyomást is, ami a szívbetegségek mellett veseelégtelenséget is okozhat. De a magas vérnyomás következménye lehet a szívroham és a stroke is. 

A brokkoli számos krónikus betegségtől megvédhet
Fotó: Anastasia Dobrusina / Getty Images Hungary

Rákmegelőző vegyületeket tartalmaz

Közismert, hogy az egészséges táplálkozás csökkentheti a rák kockázatát. A brokkoli kulcsfontosságú összetevője, a növény enyhén keserű ízéért is felelős szulforafán szerepet játszhat a levegőben szálló méreganyagok, például a cigarettafüst semlegesítésében, ezáltal segíthet csökkenteni bizonyos rákos megbetegedések kialakulását. További kutatások azt is igazolták, hogy a brokkoli kifejezetten hatékony a férfiakat veszélyeztető prosztatarák kockázatával szemben.

Jót tesz a szem egészségének

A brokkoli karotinoidokat, luteint és zeaxantint tartalmaz. Ezeket a természetes antioxidánsokat összefüggésbe hozták az életkorral kialakuló szembetegségekkel. Ilyen például a szürke hályog és az éleslátást rontó makuladegeneráció. A brokkoli továbbábéta-karotint is tartalmaz, amit a szervezet A-vitaminná alakít át, melynek hiánya éjszakai vakságot okozhat.

Az öregkori szembetegségek kockázatát is csökkenti a brokkoli
Fotó: ultramarinfoto / Getty Images Hungary

Támogathatja a hormonális egyensúlyt

A káposztafélék, ahogy a brokkoli is, egy indol-3-karbinol (I3C) nevű növényi vegyületet tartalmaznak, mely növényi ösztrogénként hat. Az ösztrogénszint természetes szabályozásával pedig egyensúlyban tartható a hormonháztartás. Az I3C ígéretesnek bizonyult az ösztrogén által kiváltott emlőrák és a reproduktív daganatok kockázatának csökkentésében mind a férfiaknál, mind pedig a nőknél.

Erősíti az immunrendszert

A kénben gazdag káposztafélék, mint például a brokkoli is, hozzájárulnak a bélrendszer egészséges működéséhez. Ennek eredményeként megerősítik az immunrendszerünket, így a szervezetünk ellenállóbb lesz a fertőzésekkel szemben.

A kén ugyanis hozzájárul a bélnyálkahártya épségének megőrzéséhez, valamint támogatja annak helyreállítását.

A brokkoliban lévő kén segíti a glutation termelődését. A glutation a szervezetben megtalálható egyik legfontosabb és legerősebb antioxidáns, ami az egész szervezetben képes kifejteni hatását, így megvédi a sejteket a gyulladás okozta károsodástól.

Megvéd a testi és agyi öregedéstől

A brokkoli egyrészt lelassítja az agyban zajló öregedési folyamatokat, másrészt a testben végbemenő öregedést is mérsékli a benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően.

A brokkoli jól ismert öregedésgátló hatásáról, ami az agyunknak is jót tesz
Fotó: Tek Image/science Photo Library / Getty Images Hungary

A brokkoli jó hatással van az agy működésére, miután a zöldség K-vitaminban és kempferolban is gazdag, így egy igazi vitaminbomba az agy számára. Mindkét tápanyag csökkenti a kognitív hanyatlást. A kempferol továbbá az agyvérzést követően védelmet nyújt az idegsejtek gyulladásával szemben. A brokkoliban lévő szulforafán vegyületek csökkentik a sejtek öregedését is.

A kor előrehaladtával várható, hogy a szellemi és fizikai funkciók hanyatlásnak indulnak. Alábbi cikkünkből megtudhatod, melyek a demencia korai jelei.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.