Bőrrákot okoz ennek az egészségesnek hitt ételnek a túlzott fogyasztása

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha túlzásba visszük a halfogyasztást, az akár rákot is okozhat – a legfrissebb kutatási eredmények alapján az orvosok azt állítják, hogy a túl sok hal nem tesz jót az egészségnek, mert növeli a bőrrák kockázatát, és akár melanómát is okozhat.

Aki egészségesen táplálkozik, a sok zöldség és gyümölcs mellett gyakran beiktatja az étrendjébe a sovány húst és a halat is. Nem véletlenül, hiszen a halnak magas a fehérjetartalma, kevés benne a telített zsír, de annál több ómega-3 zsírsavban bővelkedik, továbbá gazdag D-vitamin-forrás is. Ezek alapján a hal egyértelműen az egészséges étrend része.

A napsugárzásnál is károsabb lehet 

A fentiek tükrében meglepő lehet annak a friss kutatásnak az eredménye, amely összefüggést mutat a halfogyasztás és a bőrrák kockázata között. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy a melanoma legnagyobb ismert kockázati tényezője nem az étrend, hanem a káros napsugárzás. Éppen ezért, ha életünk során többször leégünk, akár meg is duplázhatjuk a melanoma kialakulásának esélyét. Nemrég azonban kiderült, hogy a halfogyasztás még ennél is nagyobb kockázatot jelent. 

A kutatók úgy vélik, a halfogyasztás növelheti a bőrrák kockázatát
Fotó: stock_colors / Getty Images Hungary

A melanoma a bőrrák legsúlyosabb típusa, évente több ezer ember haláláért felelős, az esetek száma pedig egyre szaporodik.

A kutatók állításukat, ami a halfogyasztás és a bőrrák közti kapcsolatra vonatkozik, egy 500 ezer ember bevonásával elvégzett vizsgálatra alapozzák. A résztvevők egészségi állapotát 15 éven keresztül követték nyomon, és megállapították, hogy a melanoma aránya 22 százalékkal magasabb volt azoknál, akik több, vagyis legalább hetente két-három alkalommal ettek halat. 

A bőrráknak több kockázati tényezője is van

A kutatók azonban hangsúlyozták, a fentiek alapján túl korai lenne végleges következtetést levonni azzal kapcsolatban, hogy a halfogyasztás mindenképpen melanomához vezet. A megfigyelés nem jelent elegendő bizonyítékot, mindössze utalhat az étrend és a rák közötti lehetséges kapcsolatra. 

orvos anyajegyet vizsgál egy beteg vállán
A melanoma a bőrrák legsúlyosabb típusa
Fotó: damiangretka / Getty Images Hungary

A melanoma kockázatát ugyanis számos egyéb tényező befolyásolja. Ilyen például a napsugárzás, ami lakóhelytől függően változik. Az elemzés azonban nem vette figyelembe ezt a kulcsfontosságú tényezőt, ahogyan arról sem gyűjtöttek információkat a kutatók, hogy az évek során kinek hányszor égett le a bőre, ki használt és ki nem fényvédőt, pedig ezek mind fontos információk a melanoma kockázata szempontjából. Mindemellett a kutatók a bőrtípusra vagy az anyajegyek számára sem kérdeztek rá, pedig ezek is nagyon fontosak, miután a világos bőr és a sok anyajegy növeli a melanoma kockázatát. 

A rák kialakulását befolyásolják továbbá a halakban felhalmozódott szennyezőanyagok, ilyen lehet például a higany vagy az arzén.

Együnk halat, töltsünk kevesebb időt a napon

A tanulmányt készítő kutatók eredményeik ismeretében sem javasolják, hogy drasztikusan csökkentsük a halfogyasztást. Ahhoz ugyanis további vizsgálatokra van szükség, hogy megerősítsék azt a tényt, hogy bizonyos halfajták befolyásolják a melanoma kockázatát, továbbá, hogy meghatározzák, a halakban lévő bizonyos szennyeződések valóban felelősek lehetnek a bőrrák kialakulásáért.

A fényvédő használata segíthet a bőrrák megelőzésében
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

A betegség elkerülése érdekében javasolt inkább a napon töltött időt csökkenteni, vagy fényvédő krémet használni, ha szeretnénk megóvni bőrünk egészségét.

A bőr öregedését megelőzhetjük azzal is, ha rendszeresen iszunk fehér teát, ami segít elkerülni a stroke-ot is. Ha szeretnéd tudni, hogy ez a forró ital mi mindenben támogatja még az egészségünket, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.