Meglepő, de a bőröd ezen a testrészeden öregszik a leggyorsabban

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bőrünk a testünk teljes felületén nem egyforma mértékben mutatja az öregedés jeleit. A nyakunkon már egészen fiatalon, a 20-as, 30-as éveinkben is láthatóak lehetnek a jelei annak, hogy öregszünk.

Amikor a bőrápolásra gondolsz, elsősorban az arcod jut eszedbe, majd a tested. Az egyik gyakran kihagyott terület azonban a legfontosabb, mert a leggyorsabban öregszik, ez pedig a nyakad. A bőr elhanyagolása ezen a területen ráncokhoz és a bőr csüngéséhez vezethet. Ennek az az oka, hogy a nyak bőre vékonyabb, mint az arcé, így a kollagéntartalom kismértékű csökkenése is megereszkedéssel és ráncosodással jár.

Ezért öregszik gyorsan a bőröd a nyakadon

A nyakon lévő vékonyabb bőrnek a rugalmassága csökkenhet. Ez a terület más ér- és idegrendszeri eloszlással rendelkezik, és általában kevésbé védett, mint az arc. Kevesebb faggyúmirigye is van, ami hozzájárulhat a gyorsabb megereszkedéshez. Ráadásul a nyak gyakran jobban ki van téve a napnak és a környezeti ártalmaknak, ami felgyorsítja az öregedést és a rugalmasság elvesztését.

A nyak bőre öregedik a leggyorsabban
Fotó: Ayo Banton / Getty Images Hungary

A nyak gyakori mozgása és hajlítása miatt előfordul, hogy a 30-as éveik közepén vagy végén járó emberek már elkezdik észrevenni a megereszkedést. Ennek a testrésznek az öregedése már a 20-as éveink végén, 30-as éveink elején is elkezdhet megjelenni, bár szakértőink szerint zömmel a 40-es és 50-es éveinkben válik igazán észrevehetővé.

A kollagén- és elasztintermelés az öregedéssel természetesen csökken, így a bőr veszít feszességéből és rugalmasságából, ami megereszkedést eredményez. Az öregedő nyak gyakori jelei közé tartozik a nyakredő, a mély vízszintes vonalak, a függőleges sávok, a vékony bőr és a petyhüdtség.

Hogyan lehet megelőzni a nyaki bőr öregedését?

Az öregedés megelőzésére a legjobb módszer az egészséges életmód, a helyes bőrápolási szokások és a bőr védelme a napkárosodástól. Az egészséges, cukorban és feldolgozott élelmiszerekben szegény, antioxidánsokban és egészséges zsírokban gazdag étrend segíthet csökkenteni a gyulladást, amely gyakori oka a ráncoknak. Emellett fontos a bőséges vízfogyasztás is, amely hidratálja a bőrt, és korlátozza a kiszáradást. Kulcsfontosságú még a napsugárzás elleni védelem is, legalább 30-as fényvédő faktorú naptej napi használata segíthet az UV-károsodás okozta ráncok megelőzésében. Végül, de nem utolsósorban a rossz szokásokkal is érdemes felhagyni, mint az alkohol és a dohányzás, amelyek tovább öregítik a bőrt.

Hogyan néz ki az öregedő bőr?

Az izomlazulás egy része az öregedésnek, a bőr és az izmok meglazulnak, és megereszkedett megjelenést eredményeznek. A csökkent kollagénszint miatt „pulykanyak” néven ismert megjelenés is kialakulhat, amelyet azért neveznek így, mert a nyak kezd hasonlítani a pulyka meglazult bőrére, a megereszkedett bőr az állkapcsot is érintheti. Könnyen ráncosodhat, emiatt a bőr krepp-papírszerű lehet, ami súlyosbítja az öregedő megjelenést.

A bőr az öregedésével veszít a rugalmasságából
Fotó: Ekaterina Demidova / Getty Images Hungary

A bőr rugalmasságának megőrzése

A bőr képes megnyúlni és visszatérni az eredeti formájába, ez nagyrészt az olyan fehérjéknek tulajdonítható, mint a kollagén és az elasztin, amelyek közvetlenül a bőr felszíne alatt találhatók.

Rengeteg olyan szépségápolási termék kapható a boltokban, amelyek a bőr feszesítésére és a megereszkedés megelőzésére szolgálnak. Bár a krémek, testápolók és szérumok segíthetnek lassítani a bőr rugalmasságának elvesztését, a hatékonyságuk attól függ, hogy ki milyen következetesen használja ezeket. A legjobbak az olyan összetevőket tartalmazók, mint a retinoidok, peptidek és hialuronsav.

Ezek a termékek nem tudják teljesen megállítani a rugalmasság elvesztését, de mindenképpen segíthetnek a bőrnek, mert megakadályozzák a kollagén és az elasztin elvesztését, és javítják az általános megjelenést.

Egy kutatás szerint van egy tényező, ami máshogy hat a férfiak és a nők öregedésére. Tudd meg, mi az az alábbi cikkünkből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.