Elképesztő, bizarr és veszélyes szépségtrükköket mutatunk a régmúltból – igaz, némelyik modern fajtáját még ma is bevetik a szépülni vágyók.
A szépségért sok mindenre hajlandók vagyunk, és nem volt ez másképp az ókorban és a középkorban sem. Akkoriban viszont olyan furcsa, egészséget károsító vagy undorító praktikákat is bevetettek, amitől ma sikítva menekülnénk, még akkor is, ha azt ígérné a csodaszer, hogy visszakapnánk a bababőrünket.
Régen is nagy szerepet kapott a szemöldök
Az ókori görög nők mind szép, bozontos és összenőtt szemöldökről álmodoztak, mert a tisztaság és az intelligencia szimbólumaként tekintettek rá. Ha a természet nem ilyennel áldotta meg őket, egyszerűen fogtak egy kecskét, vágtak egy keveset a szőréből, majd festett kecskeszőrrel pótolták szőrbéli hiányosságaikat. A középkor viszont már a magas homlokok aranykora volt, ami nemcsak a haj kiborotválását követelte meg, de a szemöldök és a szempillák kitépését is. Minderre azért voltak hajlandók a nők, hogy jobban hasonlítsanak egy csecsemőhöz, amitől tisztának és ártatlannak tűntek.
Gladiátorok izzadsága mint szépségelixír
Az ókori Rómában egészen különleges képességekkel ruházták fel a gladiátorok izzadságát: a gazdag római nők a harcosok bőréről üvegcsékbe gyűjtött izzadságot vásároltak, hogy aztán arckrémként használhassák. Úgy hitték, szebb lesz tőle a bőrük, valamint vágyfokozó hatást is tulajdonítottak a gladiátorverejtéknek.
Az arcbőr szépsége sokáig egyet jelentett a hófehér bőrrel, ami a tisztaságot és ártatlanságot jelképezte.
Az áhított bőrszín eléréséért a különböző korok asszonyai nem féltek bevetni a legbizarrabb szépségtrükköket sem. A Stuart-korban például a vizeletet tartották a leghatékonyabb szernek, ami nemcsak világosabb, de lágyabb bőrt is ígért. Míg egyesek a kiskutyapisit tartották megfelelőnek, addig mások simán csak a saját vizeletüket használták: borral és rózsavízzel elkeverve mosták meg vele az arcukat.
Annyira nem lőttek mellé a Stuart-kori Angliában, mert bármilyen meglepő, a modern kori arckrémekben is sokáig megtalálható volt a lóvizelet a benne található karbamid miatt, ami bőrpuhító és nedvességmegőrző hatásáról ismert. Szerencsére ma már szintetikusan állítják elő az anyagot, így nem kell vizeletet kenni az arcunkra.
Vírus és méreg a hófehér bőrért
A középkori arcfehérítésre használt kozmetikai termékek között nemcsak visszataszító, de egyenesen veszélyes összetevőket is találunk: fehér ólmot, higanyt, karbolsavat és higany-kloridot tartalmaztak a bőr fehérítésére használt testápolók és krémek, amelyek hosszabb használat után komoly egészségügyi problémákat okozhattak.
A viktoriánus korszak is hírhedt volt furcsa és veszélyes szépségápolási szokásaikról. A viktoriánus nőknek annyira megtetszett a tuberkulózissal járó sápadt bőr és vörös ajkak, hogy egyesek szándékosan fertőzésnek tették ki magukat. Szintén a 19. században terjedt el az arzénos ostya fogyasztása, amely tiszta és sápadt arcszínt ígért.
A legtöbb esetben valóban működött, mivel az arzén elpusztítja a vörösvértesteket a szervezetben, ezáltal természetesen fehéríti a bőrt.
A tökéletes sápadt bőrt ugyan sikerül elérni, azonban hányással, belső vérzéssel, hajhullással kellett számolniuk a veszélyes szépségtrükkel élőknek, akik legrosszabb esetben bele is halhattak a fehér bőr utáni sóvárgásba.
Mi mindenre jó a madárürülék?
A bird poop, azaz madárkakis arckezelés néhány éve jelent meg a piacon. Állítólag Tom Cruise és Victoria Beckham is rajong a furcsa arcápoló termékért. Nem lehet ám csak úgy akármilyen mezei madárürülékkel kenegetni az arcunkat; ahhoz, hogy a bőrünk selymesen puha, tiszta legyen és megszabaduljunk a szem alatti sötét karikáktól is, japán csalogánykakira lesz szükségünk. Ez tartalmaz ugyanis egy guanin nevű enzimet, amely természetes fehérítőszerként működik. Természeten a kezelés luxuskörülmények között történik.
Az ürüléket por formájában használják fel a szépségszalonokban, és nem reptetnek felettünk csalogányokat abban a reményben, hátha megtisztel az egyik jótékony hatású pottyantásával.
Nem új keletű a madárürülék használata a szépségiparban: már a középkorban is alkalmazták azért, hogy a mell kicsi és feszes maradjon. A megereszkedett vagy nagy kebleket ugyanis nem tartották elég előkelőnek. Ezért rendszeresen ecet és galambürülék keverékével dörzsölték be a középkori kamasz lányok még fejletlen melleit, annak reményében, hogy azok nem nőnek nagyobbra. Arról már nem szól a fáma, mennyire eredményesen vetették be ezt a szépségápolási trükköt.
